Fogyasztói árkiegészítés
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara véleményezte A fogyasztói árkiegészítésről szóló törvény tervezetét.
A véleményezés során megállapította, hogy a tervezett intézkedések nincsenek összhangban az EU irányelveivel, célkitűzéseivel. Mivel az unióban a vonatkozó áfa-irányelv a személyszállítási közszolgáltatást a kedvezményes kulcs alá sorolja, nálunk is ez lenne reális.
A tervezett intézkedések nem segítik a közlekedéspolitikát, a tömegközlekedést pedig egyre hátrányosabb helyzetbe hozzák (áfa-emelés, kedvezmény csökkentés, árkiegészítés volumenének befagyasztása, illetve a városi, helyi autóbuszközlekedés fix összegű fogyasztói árkiegészítésének megállapítása). Ez a hátrányosabb helyzet relatív – a személygépkocsikhoz képest - és abszolút értelemben is értendő.
Az áfa és egy körülbelül az inflációval arányos tarifaemelés együttesen már 15 százalékos mértéket jelent. Ehhez társul még az önálló keresettel nem rendelkező egyes társadalmi rétegeknél a kedvezmény változásából, továbbá a személyhajózásnál az árkiegészítés megszüntetéséből következő további 30-100 százalékos drágulás. Ez együttesen olyan teher, amelynek következtében jelentős utasforgalom csökkenés is várható. Ez a szolgáltatók bevételeinek is a csökkenését eredményezi, ezért a szolgáltatások visszafogására kényszerülnek. Végső következmény tehát nemcsak a lakossági árdrágulás, hanem a szolgáltatási színvonal visszaesése.
Ha a szolgáltatók működése ellehetetlenül, akkor vagyonuk, az állami vagy önkormányzati tulajdonú társaságok esetében pedig az állami, önkormányzati vagyon felélésére kényszerülnek.
Az előterjesztés nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy az árkiegészítés az állam által a rászoruló társadalmi rétegeknek nyújtott szociálpolitikai juttatások ellentételezése, nem pedig a vállalatoknak adott támogatás.
Az eddig alkalmazott elv helyes volt: az állam által elrendelt kedvezmények bevétel elmaradását az állam megtérítette a szolgáltatóknak. Továbbra is azt kell
célul tűzni, hogy a kedvezmény elrendelője teljes egészében térítse meg annak anyagi következményeit. A fix összegű árkiegészítés bevezetésével – annak anyagi feltételeinek hiánya miatt - nem ért egyet a kamara.
A tanuló-nyugdíjas bérletekhez tartozó árkiegészítési összegekre vonatkozóan a javasolt kategorizálás helyessége vitatható: nem veszi figyelembe és tovább nehezíti az egyébként is anyagi gondokkal küszködő önkormányzatok finanszírozási helyzetét, kategórián belül a település nagyságát és a nyújtott szolgáltatás terjedelmét, továbbá konzerválja a díjtalan utazások árkiegészítésénél eddig is vitatott megkülönböztetést.
Budapest, 2003. szeptember 10.
















