Több téren is javult az ÚMVP végrehajtása
2012. február 1.
Az Európai Értékelési Hálózat a Vidékfejlesztésért munkatársai szerint elégedettségre ad okot az ÚMVP félidei értékelése. A hálózat szakemberei magyar kollégáikkal együtt vonták le a tanulságokat, és osztották meg egymással tapasztalataikat.
Tovább...
Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása
2012. január 31.
A pályázati kiírás célja, hogy tanácsadói tevékenységeken keresztül segítse hozzá az exportképes termékekkel és/vagy szolgáltatásokkal rendelkező vállalkozásokat az új piacokra történő belépésre, illetve a külkereskedelmi tanácsadó szervezeteket közvetlen fejlesztéséhez eszközbeszerzéseken keresztül, ezzel növelve a magyar vállalkozások bővülését, növekedését, hatékonyságát; versenyképességét.
Tovább...
Pénz, piac, partnerség - konferenciasorozat indul!
2012. január 30.
A mikro, kis- és középvállalkozások jövője erősen függ a kormányzat és a helyi önkormányzatok gazdaságfejlesztési stratégiájától és általuk nyújtott pénzügyi, illetve szolgáltatói segítségtől. A vállalkozások üzleti sikerei pedig jótékony hatást gyakorolnak az önkormányzatok és a kormány fejlesztési lehetőségeire. A három szereplő szoros együttműködésén, partnerségén múlik az egyén a helyi közösségek, valamint az ország jólléte.
Tovább...
Néhány napig még lehet pályázni kertészetek és mezőgazdasági utak korszerűsítésére
2012. január 27.
Január 31-ig adhatják be pályázatukat a mezőgazdasági termelők, illetve a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és szervezetek kertészetük korszerűsítésére. A mezőgazdasági utak építéséhez, felújításához is a hónap végéig lehet támogatást kérni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól.
Tovább...
10 MFt-ra nő a vissza nem térítendő támogatás a Kombinált Mikrohitel pályázatban
2012. január 27.
Megjelent a „Mikrovállalkozások fejlesztése” című kiírás módosítása, amelynek köszönhetően több mint duplájára, 4 millióról 10 millió forintra nő a vissza nem térítendő támogatás összege, míg a kedvezményesen felvehető hitel akár a 20 millió forintos nagyságrendet is elérheti. Mindezek mellett a kedvezményezetti kör is jelentősen bővül.
Tovább...
1,2 milliárd forintos támogatás méhészeknek
2012. január 27.
Évi, mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében. A január 26-tól hatályos rendeletmódosításnak köszönhetően, támogatást kaphatnak a termelők régiós rendezvények szervezésére és rendezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, bemutató méhészetek látogatására, méz kinyeréséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására, varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének fejlesztésére, méhcsaládok számának szinten tartására, továbbá kutatási programokra.
Tovább...
Az MVH januárban utalja az elkülönített zöldség-gyümölcs támogatást
2012. január 26.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az elkülönített zöldség-gyümölcs támogatás keretében 1 milliárd forintot utal 274 gazdálkodónak, akiknek a területalapú támogatási kérelmét az MVH jóváhagyta, és a jogszabályban foglalt feltételeket teljesítették. A határozatokat a napokban vehetik át az ügyfelek, a támogatási összegek utalása – banki adminisztrációs utómunkánk miatt – január végén várható. A keretösszegből fennmaradó 300 millió forint kifizetése a kérelmek lezárásával folyamatosan történik.
Tovább...
Pályázati támogatás rugalmas munkahelyek kialakítására
2012. január 26.
A konstrukció keretében olyan pályázatok támogatására van lehetőség, amelyek a munkáltatóknál a foglalkoztatás rugalmasságát úgy növelik, hogy az érdemben hozzájáruljon a munka és a magánélet összeegyeztetésének elősegítéséhez. Emellett nem valósíthat meg olyan átszervezést, átalakítást, amely a munkavállalót akaratán kívül részmunkaidős vagy egyéb atipikus foglalkoztatási formába, illetve számára előnytelen munkarendben, munkaidőben való foglalkoztatásba kényszeríti.
Tovább...
Kifizetési dömping az MVH-nál
2012. január 23.

Január 19-től utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 2011. évi területalapú támogatás második részletét, így hamarosan a támogatás teljes összege a gazdálkodókhoz kerül.
Tovább...
Magyarország energetikai szakkiállítása hatodszor Budapesten
2012. január 23.
Az Operatív Programok közötti 2011-es forrásátcsoportosítás legnagyobb pénzmozgással járó változása az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programját érinti. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) hatékony energiafelhasználást és megújuló energiafelhasználás növelését támogató konstrukcióira 160 milliárd forint kerül átcsoportosításra a Közlekedés Operatív Programból (KÖZOP).
Szeretne Ön is első kézből értesülni a megújuló energiákkal és energiahatékonysággal kapcsolatos további újdonságokról, termékekről, támogatásokról, innovációkról, aktuális trendekről? A RENEXPO® 2012. május 10-12. között hatodik alkalommal várja a téma iránt érdeklődőket.
Tovább...
Rövidesen indul a kiegészítő bértámogatásra vonatkozó pályázat
2012. január 20.
Rövidesen megnyílik az a 21 milliárd forintos pályázati keret, amelyből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben.
Tovább...
Praxisvásárlásra pályázhatnak a fiatal orvosok
2012. január 19.
Praxisvásárlásra pályázhatnak a fiatal orvosok, ha vállalják, hogy a támogatással arányos ideig az adott körzetben maradnak. Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) honlapján megjelentek a Praxis-váltás programjának pályázati kiírásai, ennek keretében háziorvosi praxisvásárlásra és eszközfejlesztésre - több körben - összesen 300 millió forintot osztanak szét.
Tovább...
Példaértékű a magyar önfenntartó falu
2012. január 19.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsály már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel és maga állít elő. A nyolcszáz lelkes falu a Start munkaprogram mintatelepülése lett.
Tovább...
50%-os támogatás új munkavállalók bérére!
2012. január 18.
Az Új Széchényi Terv keretén belül meghirdetett (jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló) Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása című pályázat segítségével 50%-os vissza nem térítendő támogatás elnyerésére van lehetőség, új munkavállaló(k) alkalmazása esetén 6 havi bérre és járulékokra.
Tovább...
300 milliárd Ft támogatás 2012-ben és 2013-ban Darányi Ignác Terv néven
2012. január 18.
Idén és jövőre mintegy 300 milliárd forintot lehet a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) végrehajtási kereteit adó Darányi Ignác Terv finanszírozására fordítani - áll a tervezet ismertetésében. Ebből az összegből kívánják finanszírozni az uniós és hazai társfinanszírozású, valamint a nemzeti finanszírozású programok kidolgozását és indítását is. A Darányi Ignác Terv forrásainak jelentős részét az európai uniós támogatások biztosítják.
Tovább...
Meghirdették a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot
2012. január 17.
A sertéságazat talpra állításán dolgoznak gőzerővel a szakemberek, akik szerint nem tűrhet halasztást a tenyésztés és a tartás felkarolása. Ezen fáradozások egyik eredményeként hirdették meg a közelmúltban a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot, amelynek fő célkitűzése olyan kiváló minőségű, de megfizethető sertéshús előállítása. A program segítségével a régió jelenlegi sertésállományát meg akarják duplázni 2016-ra, a sertésállomány az elmúlt húsz évben harmadára apadt, s jelenleg már hárommillió egyed alatt van.
Tovább...
Január végéig adhatóak be az állatjóléti baromfitámogatások
2012. január 17.
Január 31-ig adhatják be az elmúlt év negyedik negyedévére eső állatjóléti támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a baromfitermelők – hívja fel a figyelmet honlapján a Baromfi Termék Tanács (BTT). A gazdálkodók érdeke, hogy a támogatások igényléséhez szükséges szakmai ellenőrzési lapokat minél előbb megküldjék a BTT-hez.
Tovább...
Fazekas Sándor: Stabil lesz idén a gazdák anyagi helyzete
2012. január 17.
Eben az évben mintegy 626 milliárd forint agrártámogatás áll rendelkezésre a költségvetésben, ami lehetővé teszi, hogy a gazdák anyagi helyzete stabil maradjon – jelentette ki Fazekas Sándor. Évértékelő nyilatkozatában a miniszter elmondta: az EU-csatlakozás óta mégis a legeredményesebb évét zárta a magyar mezőgazdaság.
Tovább...
Területalapú támogatások: január 19-én indul a végkifizetés
2012. január 17.
Január 19-től indítja el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tavalyi területalapú támogatások (SAPS) végkifizetését. A SAPS-kiutalásokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indítja el. Mint ismert, a támogatások 50 százalékát az Európai Bizottság döntése alapján az elmúlt év október közepétől kifizethette az MVH.
Tovább...
Január 31-ig igényelhetnek támogatást az anyakecskék tartói
2012. január 17.
Az anyakecske tartásához vissza nem térítendő támogatás igényelhető. Ennek igénybevételéhez a kérelmezőknek postán kell az MVH-hoz eljuttatniuk támogatási kérelmüket 2012. január 31-ig.
Tovább...
A kormány pályázattal támogatja a munkabérek értékének megőrzését
2012. január 17.
A kormány pályázati rendszerben, vissza nem térítendő támogatás formájában átvállalja a bérfejlesztés 2-3 százalékát a versenyszférában - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Tovább...
Idén 20. alkalommal ítélik oda az Innovációs Nagydíjat
2012. január 16.
A Magyar Innovációs Alapítvány az erkölcsi és anyagi elismeréssel azokat a társaságokat, illetve vállalkozókat kívánja jutalmazni, amelyek/akik a 2011. évben kiemelkedő üzleti hasznot értek el jelentős műszaki, gazdasági innováció megvalósításával.
Tovább...
Agrárkamara: változik a gázolaj jövedéki adó visszaigénylése!
2012. január 11.
2012-ben változnak a gázolaj jövedéki adójának mezőgazdasági felhasználók által lehetővé tett visszaigénylésének szabályai. Ezek apróbb módosítások, de például az igényléshez szükséges dokumentumok és programok megújultak. Nem változott viszont a határidő: a 2011-re vonatkozó adó visszatérítés január 15. után nyújtható be az adóhatósághoz – olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb közleményében.
Tovább...
Változások az EMVA támogatások általános szabályaiban!
2012. január 9.
A 124/2011. (XII. 21.) VM rendelet lényegi változásokat hozott az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályaiban (23/2007. (IV.17.) FVM rendelet). Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy melyek azok a lényeges módosítások, amelyre a továbbiakban fontos odafigyelni:
Tovább...
Gondok a fiatal gazda támogatás lehívásával
2012. január 4.
A 23/2007 FVM rendeletet december 21-én módosították. Ebben a korábbi gyakorlattól eltérően szabályozták az üzemméret számítást. Az új módszer indokolatlanul kedvezőtlen helyzetbe hozza azokat, akik 2008-ban nyertek el fiatal gazda támogatást és most kívánják lehívni 10% fennmaradt támogatást.
Tovább...
Külkereskedelmi pályázat mikro-, kis- és középvállalkozásoknaknak
2012. január 4.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) pályázatot hirdet hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A pályázat keretein belül lehetőség nyílik akár 85% támogatási arány mellett külkereskedelmi- és export tevékenységek (kiállítások, cégprezentáció, marketingterv, stb.) támogatására.
Tovább...
Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése kistelepüléseken
2012. január 4.
2012. május-június során várható a 60-65%-os támogatással járó pályázati lehetőség újbóli meghirdetése 5000 fő alatti településeken. A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.
Tovább...
A FilmCsata győztesei - Teltház a záró rendezvényen
2012. január 3.
Kiemelkedő sikerrel zárult a FilmCsata rövidfilmes verseny: közel 200 alkotást indítottak és 16 000 ember csatlakozott a kezdeményezéshez. Az Odeon-Lloyd moziban december 15-én megtartott záró rendezvényre szinte be sem lehetett férni, a művészmozitól szokatlan módon óriási tömeg volt kíváncsi az eredményre és a győztes filmekre.
Tovább...
2012-ben újra beadható több vállalkozásfejlesztési pályázat!
2012. január 3.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése értelmében a 2012-es évben ismételten benyújtható lesz számos - az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett - vállalkozásfejlesztési és K+F+I pályázat.
Tovább...
Új Széchenyi Terv - Komplex vállalati technológiafejlesztés támogatása
2012. január 2.
2012-ben is tovább folytatódik az Új Széchenyi Terv egyik legnépszerűbb pályázata:
A pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (pl. eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing) támogatása egy pályázati projekt keretében annak érdekében, hogy ezen beruházások révén fejlődhessenek a vállalkozások.
A pályázat keretében a megvalósítás helyétől, és a szervezet méretétől függően 10-35% vissza nem térítendő támogatás igényelhető, melynek összege minimum 15 millió Ft, maximum 100 millió Ft lehet.
Tovább...
65%-os támogatás piacorientált kutatás-fejlesztés támogatására 2012-ben is!
2012. január 2.
A pályázat célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, ill. ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.
Tovább...
Támogatás és mikrohitel - ingatlan vásárlására is a 2012-es évben ismét
2012. január 2.
A mikrovállalkozások az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Kombinált Mikrohitel konstrukciójának keretében már 10 százalék önerő mellett egyszerűsített pályázati eljárással, egyablakos rendszerben igényelhetnek legalább 1, de legfeljebb 4 millió forint vissza nem térítendő, és 1-től 8 millió forintig terjedő visszatérítendő támogatásra, azaz hitelre. A konstrukció csak együttesen működik. A felvehető hitel és támogatás együttes összege akár 12 millió forint is lehet. Kezdő vállalkozások is pályázhatnak. Mire lehet fordítani az összeget? A kiírás szerint új gépek és eszközök beszerzésére, valamint ingatlan vásárlására és felújítására, vagy akár infrastruktúra, illetve információs technológiai fejlesztéshez kapcsolódó szoftver, illetve hardver beszerzésekre felhasználható finanszírozási lehetőséget igényelhetnek.
Tovább...
2012-ben újra Innovációs eredmények hasznosításának támogatása kkv-k részére
2012. január 2.
A pályázat célja újszerű technológiák, szolgáltatások, eljárások alkalmazásának bevezetése a termelés/szolgáltatás folyamataiba, az elért innovációs eredmények iparjogvédelme.
Tovább...
Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása az idei évben ismételten
2012. január 2.
A pályázat célja olyan vállalkozások (beleértve az innovatív beszállítókat) és akkreditált klaszter tagvállalkozások technológiai innovációs tevékenységeinek támogatása, amelyek meglévő, piacképes termékek (beleértve az alkatrészt és/vagy részegységet), szolgáltatások, technológiák továbbfejlesztését vállalják.
Tovább...
Pályázat ingyenesen átvehető, korszerű informatikai eszközökre
2012. január 1.
Számítógépek, tablet PC-k, multifunkciós nyomtatók kerülnek ingyenesen átadásra a sikeres pályázóknak egy nemes hazai kezdeményezés révén. Az elmúlt években számos hasonló "visszaélés gyanús" akciót hirdettek már meg, a palyazatihirek.eu kivétel nélkül elzárkózott ezek népszerűsítésétől. Ezúttal azonban megyőződtünk a nemes szándékról, melyet az alábbi video megtekintésével Olvasóink is megérthetnek.
Az akció célja egy gyermekeket segítő Alapítvány támogatása, a pályázatban való részvétel feltétele egy "jelképes" támogatás az Alapítvány számára.
Tovább...
Új Széchenyi Terv – Technológiafejlesztés támogatása 2012-ben is
2012. január 1.
A pályázat keretében a megvalósítás helyétől, és a szervezet méretétől függően 10-40% vissza nem térítendő támogatás igényelhető, melynek összege minimum 3 millió Ft, maximum 25 millió Ft lehet.
Többek között az alábbi gépekre és eszközökre igényelhető támogatás:
- számítógépek (asztali és mobil gépek, szerverek, egyéb hardverek, perifériák)
- irodatechnika
- földmunkagépek, rakodógépek
- kőzúzógépek
- úthenger
- targonca
- CNC esztergagépek, asztalosipari gépek
- orvosi eszközök
- orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor
- pellet és brikett gyártósorok
- nyomdai gépek
- szoftverek
- médiaiparhoz kapcsolódó berendezések (kamera, hangtechnika, világítástechnika)
- de akár élelmiszeripari gépek, berendezések is és számos más termelést szolgáló eszköz és gép.
Tovább...
Jelentősen felgyorsultak az uniós támogatások kifizetései
2011. december 29.
Az intézményrendszer hatékony munkájának köszönhetően jelentősen felgyorsultak az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetései, és számottevően emelkedtek az uniótól beérkező források is - nyilatkozta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke az MTI-nek.
Tovább...
2011. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázati Felhívás
2011. december 21.
A KKV-k, a kamarák, illetve a klaszterek támogatásának céljából pályázatot írtak ki, melynek jelentkezési határideje 2012. március 15.
Tovább...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - A Katona József Színház Nonprofit Kft. - büfé üzemeltetés
2011. december 19.
A Katona József Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet büféi üzemeltetésére a 2012. augusztus 15. – 2015. augusztus 15. közötti időszakra.
Tovább...
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Katona József Színház Nonprofit Kft. - könyvesbolt üzemeltetés
2011. december 19.
A Katona József Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet a 2012 nyarán kialakításra kerülő könyvesboltja üzemeltetésére a 2012. augusztus 15. – 2015. augusztus 15. közötti időszakra.
A könyvesbolt a nagyszínház előcsarnokában (V. kerület Petőfi Sándor utca 6.) helyezkedik el, egész évben és egész nap (11-22 óra között) tartana nyitva. A hagyományos kínálat mellett a könyvesbolt árusítaná a színház kiadványait, valamint egyéb termékeit is.
Tovább...
Megvannak a Zöld Forrás pályázat nyertesei
2011. december 14.
Összesen 116 millió forinttal segíti a Vidékfejlesztési Minisztérium 107 civil szervezet munkáját a Zöld Forrás pályázattal.
Tovább...
Még négy napig pályázhatnak a borászok technológiai fejlesztésekre
2011. december 12.
December 16-ig nyújthatják be kérelmeiket az egymilliárd forintos támogatási keretre a bortermelők. A tavalyihoz képest nagyobb mértékben támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kis- és középvállalkozások borászati fejlesztéseit, így kiszélesül azok köre, akik borászati üzemüket modernizálhatják.
Tovább...
Újra élelmiszeripari pályázat 2012. év elejétől
2011. december 11.

2012. februártól lehet majd várhatóan újra benyújtani a "Mezőgazdasági termékek értéknövelése" c. pályázatot, melynek célja, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javításával vagy új termékek, eljárások, technológiák bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzem, illetve élelmiszeripari vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége, továbbá javuljanak az élelmiszerbiztonsági és – higiéniai feltételek, csökkenjen a környezetterhelés
Tovább...
Kertészeti pályázat indul jövő januárban
2011. december 9.
Magyarországnak minden adottsága megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén.
Tovább...
Helyi termékek boltja nyílt Zalaszentgróton
2011. december 9.

Novemberben megnyílt Zalaszentgróton a CELODIN Zalai Alapítvány helyi termékek boltja. A tízéves alapítvány 95 százalékos uniós támogatással, 80 millió forintból hozta létre a Szentpéteri utcai épületet.
Tovább...
Petykó Zoltán: 1500 milliárdnyi új pályázat lesz 2012. március végéig
2011. december 8.
Jövő év márciusáig a pályázatok legnagyobb részét ki szeretnék írni, ugyanis az uniós költségvetési ciklus végéhez közeledünk – jelentette ki Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke a Móra Ferenc Múzeumban.
Tovább...
Sikeres templomfelújítási pályázat Kápolnásnyéken
2011. december 7.

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a Kápolnásnyéki Református Egyházközség a "Vidéki örökség megőrzése" jogcím keretében vissza nem térítendő támogatást nyert 2010-ben a református templom felújítására. A gyülekezet régi vágya teljesült, pályáztak és nyertek 38,6 millió forintot, amelyhez a hívek és vállalatok adtak anyagi és munkában kifejezett támogatást.
Tovább...
Nyílnak a pályázatok, nyílnak az irodák
2011. december 7.
Bár már júliusban megkezdték működésüket, december elsejéig hivatalosan is átadták az országban valamennyi Széchenyi Programirodát – tudta meg a Heti Válasz.
Tovább...
Lezárult a K&H diákkupa!
2011. december 6.

Véget ért a 2011-es K&H diákkupa, ahol minden résztvevő komoly kihívásokkal nézett szembe.
Tovább...
Mától lehet pályázni az égéstermékek biztonságos elvezetésére
2011. december 5.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 700 millió forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv keretében egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatására. A ma megnyíló konstrukció célja a többlakásos lakóépületekben üzemelő, fűtő- vagy vízmelegítő-berendezések égéstermékeit elvezető egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai korszerűsítése.
Tovább...
65% támogatás fogászatok, fogtechnikai laborok fejlesztésére!
2011. november 29.

Az Új Széchenyi Terv keretén belül 2012. január 16-tól lesznek pályázatok beadhatóak az "Innováció a fogászatban" című új pályázati kiírásra melyben több mint 3 milliárd Ft értékben, 65%-os támogatási intenzitás mellett nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást fogorvosi rendelők, fogtechnikai laboratóriumok eszközbeszerzésre és technológiai fejlesztésre!
Tovább...
A Közös Agrárpolitika jövőjéről tanácskoznak az európai agrárkamarák vezetői Budapesten
2011. november 29.
Az Európai Unió 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitikájáról (KAP) cseréli ki véleményét több uniós tagország agrárkamarai vezetője Budapesten a Visegrádi Országok (V4) 43. agrárkamarai találkozóján.
Tovább...
Pályázat szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására
2011. november 28.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program kiemelt célja a korszerű üzleti környezet részét képező infokommunikációs infrastruktúra kiépülésének támogatása Magyarország azon térségeiben, amelyekben a nagy sávszélességigényű szolgáltatások elérhetővé válásához szükséges hálózati infrastruktúra üzleti alapon nem épült ki, és belátható időn belül nem is fog kiépülni. Ezeken a - jellemzően elszórt kistepelülések alkotta - területeken a piaci elégtelenségek indokolják a fejlesztéspolitikai beavatkozás szükségességét.
Tovább...
November 30-ig lehet beadni több ÚMVP-s pályázatot
2011. november 28.
November 30-ig kérhetnek támogatást az erdőgazdálkodók az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból erdőszerkezet átalakítására, erdő-környezetvédelmi intézkedésekre és az erdők állományának, termőképességének helyreállítására. Ugyancsak eddig adhatják be pályázataikat azok a juh- és kecsketenyésztők, akik az állatok elektronikus jelölését oldanák meg az ÚMVP 800 milliós keretéből.
Tovább...
Támogatás nem veszhet el! - Tízmilliárdokat adnak vissza
2011. november 28.
Valamivel több mint százmilliárd forint összértékű fejlesztés valósulhat meg, illetve indulhat az idén a vidékfejlesztési támogatások segítségével. Tízmilliárdnyi támogatást adnak vissza viszont az állattelepek, amelyek 20-40 százaléka nem felel meg a januártól élő uniós szabályoknak – többek között erről beszélgett a Szabadföld V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkárral.
Tovább...
Már 100 rövidfilm a FilmCsata tehetségkutatón!
2011. november 28.

A november elején indult FilmCsata rövidfilmes tehetségkutató minden várakozást felülmúlóan sikeres, pedig még közel két hét van hátra a végéig. A Filmtekercs kulturális magazin Facebook oldalán indított verseny kiemelkedő népszerűségnek örvend, mert egy neves zsűri (Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Kocsis Ágnes, Báron György, Gelencsér Gábor) bírálja el az alkotásokat, és közel egymillió forint értékben kerülnek díjazásra a győztesek. A játék oldalához több ezren csatlakoztak már olyanok is, akik az amatőr és tehetséges nevezők filmjeit nézegetik meg, hol érdeklődő, hol kritikus szemmel, és akik a kedvenceiket szavazataikkal, észrevételeikkel biztatják.
Tovább...
Elindult a Halastavi Környezetgazdálkodási Program
2011. november 25.
Elindult a halastavak természeti értékeinek megőrzését és fejlesztését támogató Halastavi Környezetgazdálkodási Program (HKP), ami lehetővé teszi, hogy a haltermelők részleges kompenzációt kapjanak természetvédelmi jellegű szolgáltatásaikért.
Tovább...
Mezőgazdasági utak fejlesztése 2012-ben!
2011. november 25.

Mezőgazdasági utak építésére, felújítására ír ki 3 milliárd forintos keretösszegű pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hozzájárulás mértéke az elszámolható kiadások 75%-a. Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelők és önkormányzatok nyújthatnak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz 2012. január 1-31. között.
Tovább...
Ángyán József: nő az agrár- és vidékfejlesztési programok támogatása
2011. november 24.
A hazai és uniós forrásból származó agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege a 2011-es 592 milliárd forintról jövőre, a 2012-es költségvetés tervezete szerint 628 milliárd forintra nő - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Fülöpházán.
Tovább...
November 29. és december 5. között lehet beadni a LEADER pályázatokat!
2011. november 24.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosította a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. November 29. és december 5. között 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.
Tovább...
Partnerségi Fórumot szervez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
2011. november 24.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a forrásfelhasználás javítása érdekében az operatív programok módosítására tesz javaslatot. A tervezett operatív program módosítások a Magyar Köztársaság Kormányának jóváhagyása után az Európai Bizottság érintett Főigazgatóságainak jóváhagyását is igénylik.
Tovább...
Több mint 7600 hatályos jogszabály van érvényben Magyarországon
2011. november 23.
Jelenleg 2170 törvény és törvényerejű rendelet van hatályban Magyarországon, ez 133-mal több, mint egy évvel korábban – derül ki a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adataiból. A kormány- és miniszteri rendeletekkel együtt összesen 7610 központi jogszabály szabályozta életünket november 22-én.
Tovább...
Pályázat a Diák Menedzsment Bajnokság plakátjának megtervezésére
2011. november 23.
Az Ecosim Kft. plakátpályázatot hirdet a 2012-es Diák Menedzsment Bajnokság plakátjának megtervezésére, mely az ország szinte összes felsőoktatási intézményében látható lesz.
Tovább...
Megújuló energiával a települési autonómiáért
2011. november 23.

Minden helyi közösség számára követendő példát mutat az újszilvási önkormányzat, amely a település hosszú távú stratégiájának megfogalmazásakor egyik alappillérként a megújuló energiaforrásokra épülő energiafüggetlenség kialakítását tűzte ki célul – hangsúlyozta Bencsik János energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkár 2011. november 23-án, az újszilvási naperőmű ünnepélyes átadásán.
Tovább...
Az erdők szerepe a vidékstratégiában
2011. november 22.
A Nemzeti Erdőprogram célja, hogy 10 év alatt 700 ezer hektárral növeljük az erdők területét – mondta Fazekas Sándor Az erdők helye a Vidékstratégiában - 2011 az erdők nemzetközi éve című konferencián a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Tovább...
Felhívás EMVA-ból társfinanszírozott beruházási támogatást igénylő ügyfelek részére
2011. november 22.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 2010. december 23-án hatályba lépett módosítása az EMVA-ból támogatott egyes jogcímek kapcsán bevezette az első kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszakot, amely az egyes, érintett ügyfelek esetében 2011 augusztusától folyamatosan jár le.
Tovább...
163 milliárd forint kerül átcsoportosításra energetikai pályázatokra 2012-ben
2011. november 21.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a közlekedést finanszírozó forrásokról az energiahatékonysági forrásokra 163 milliárd Ft -ot tervez átcsoportosítani az Európai Bizottság jóváhagyását követően. Ennek elsődleges oka, hogy a Közlekedés Operatív Program keretében finanszírozott projektek hosszú előkészítést igényelnek, továbbá időigényes beruházások részesülnek támogatásban, mely jelentős kockázatot jelent a támogatási keret felhasználásának szempontjából. Ezen felül a különböző sikeres energetikai programok a nagy érdeklődés miatt forráshiányossá váltak.
Tovább...
Helyi hő, hűtési és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal
2011. november 21.
A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.
Tovább...
Geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek támogatása
2011. november 21.
A pályázat lehetővé teszi a geotermikus energia hasznosítását célzó projektek döntés-előkészítési, tervezési-engedélyeztetési folyamatait, valamint a kutatófúrások kivitelezését.
Tovább...
Új Széchenyi Terv - Épületenergetikai fejlesztések támogatása
2011. november 21.
A pályázati konstrukció célja az energiahatékonyság, az energiatakarékosság valamint megújuló energiafelhasználás fokozása az energetika teljes vertikumában, azaz az energia termelése, elosztása, szállítása és – a vertikum legkritikusabbnak ítélhető szegmense – a végfelhasználás területén.
Tovább...
Új Széchenyi Terv - Megújuló energiatermelés támogatása
2011. november 21.
A konstrukció elsősorban az együttműködő villamosenergia hálózatba termelő kapacitások kiépítését, másodsorban a sziget üzemmódban működő villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését, tovább a földgáz hálózatba táplálható biometán termelést támogatja.
Tovább...
Templomfelújítási pályázat - 2012. őszén várható a benyújtási időszak!
2011. november 20.

A legfrissebb információink szerint az előzetesen meghirdetett és várt november 1. és 31. majd a nemrég közölt 2012. február helyett elképzelhető, hogy csak2012. szeptember-októberében lesz benyújtható a templomfelújításokat is támogató "Vidéki örökség megőrzése..." pályázat. A Vidékfejlesztési Minisztérium, a lehetőségekhez mérten próbál forrást átcsoportosítani erre a jogcímre, annak érdekében, hogy minnél többen részesülhessenek támogatásban. A nagy igény miatt már most érdemes megkezdeni a tervdokumentációk összeállítását, a költségvetések véglegesítését. Munkatársaink segítséget nyújtanak a pályázati dokumentáció előkészítésében, a projekteket ingyenesen előértékeljük!
Tovább...
Támogatás igényelhető erdőfelújításra
2011. november 18.

November 15-től egy hónapig támogatás igényelhető az erdő természetes, illetőleg mesterséges felújítása érdekében végzett erdőgazdálkodási tevékenységekre. A tét nem kicsi, hektáronként 28-346 ezer forint közötti összeget igényelhetnek az érintettek – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara legfrissebb közleményében.
Tovább...
A mérnöki szakma az állam támogatását kéri az európai uniós projektekben
2011. november 18.
Válságos időket él a hazai mérnöktársadalom. A hazai műszaki szakemberek alkotómunkája, a mérnöki tervezés és szakértői tevékenység rendkívül gyorsan, folyamatosan és jelentősen leértékelődött. Napjainkra már a mérnökcégek működése is veszélybe került, az alkalmazott mérnököket az elbocsátás, a vállalkozókat a tönkremenetel fenyegeti.
Tovább...
Magyarországon is nőhet az uniós társfinanszírozás
2011. november 18.
Az uniós társfinanszírozási ráta ideiglenesen 95 százalékra emelését szorgalmazta „a válság által leginkább sújtott” tagállamok, köztük Magyarország számára hétfőn az Európai Parlament regionális politikai szakbizottsága.
Tovább...
Összedőlt a minisztérium szervere – késve érkeztek a pályázatok
2011. november 17.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elektronikus rendszerébe szeptember 30-tól november 14-ig 1984 pályázatot töltöttek fel, míg az utolsó 24 órában, november 15-én 5572 pályázat érkezett. A túlterhelés miatt a rendszer lelassult, ez okozhatott problémát a kérelmek beadásakor - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Tovább...
Összedőlt a minisztérium szervere – késve érkeztek a pályázatok
2011. november 17.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elektronikus rendszerébe szeptember 30-tól november 14-ig 1984 pályázatot töltöttek fel, míg az utolsó 24 órában, november 15-én 5572 pályázat érkezett. A túlterhelés miatt a rendszer lelassult, ez okozhatott problémát a kérelmek beadásakor - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Tovább...
Még 33 milliárd forintból gazdálkodhatnak a LEADER egyesületek
2011. november 17.
Még összesen 33 milliárd forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre a térségi LEADER egyesületeknek – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Szabolcson, egy szakmai fórum előtt szervezett sajtótájékoztatón. A LEADER szervezetek összesen 830 célterület beruházásához kaphatnak támogatást, a rendezvények szervezésétől kezdve, nemzetközi kapcsolataik finanszírozásán át, a különböző vidékfejlesztési feladatokig.
Tovább...
Új benyújtási határidő a LEADER pályázatokhoz
2011. november 16.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) soron kívül módosítja a LEADER pályázatok beadásáról szóló rendeletet, hogy azok is benyújthassák kérelmeiket, akik az elektronikus rendszer túlterheltsége miatt november 15-én ezt nem tudták megtenni. A módosított jogszabály hatálybalépése után 7 napjuk lesz az érintetteknek a pályázatok feltöltésére.
Tovább...
A közérdeket szolgálja az új közbeszerzési törvény
2011. november 16.
Gyökeres változást hoz magával a közbeszerzések rendszerében a 2012 januárjában hatályba lépő új törvény - fogalmazott Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban címmel megrendezett nemzetközi konferencia megnyitóján 2011. november 16-án, Budapesten.
Tovább...
A KAP-reform előnyös a fiatal és a kisebb gazdálkodóknak
2011. november 16.
Megkülönböztetetten kezeli a fiatal gazdálkodókat és a kisgazdálkodókat a Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020 közötti reformjáról szóló uniós tervezet, és ez előnyös Magyarországnak is - jelentette ki Brüsszelben Czerván György. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a fiatal gazdálkodók 25 hektáros felső támogatási határát emelni kell.
Tovább...
Meghosszabbodik az erdőgazdálkodási kérelem benyújtási időszaka
2011. november 15.
Az erdőgazdálkodók egy hónappal tovább, tehát novemberben is igényelhetnek támogatást az erdőszerkezet átalakításához, és az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez, mint például a nem őshonos, agresszíven terjedő fa- és cserjefajok irtása. A nem termelő beruházások esetében hektáronként 2090 eurónak megfelelő forintösszeg igényelhető - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Egymilliárd forintos támogatás a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek együttműködésére
2011. november 14.
Az Európai Unió 2011-re is engedélyezte Magyarországnak, hogy nemzeti kiegészítő támogatást nyújtson a zöldség-gyümölcs termelői szervezeteknek (TÉSZ), ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - a nemzeti és a közösségi forrást összevéve - 1 milliárd forintos támogatást nyújt a TÉSZek együttműködésének fejlesztésére kiírt jogcímre.
Tovább...
Általános információs napot tart a KultúrPont Iroda
2011. november 14.
2011. november 21-én a KultúrPont Iroda információs délelőttöt tart Budapesten, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban (Budapest V. Molnár u. 11.). Az esemény során bemutatják az Európai Unió Kultúra Programját, annak célkitűzéseit, fő elvárásait, az elérhető pályázati lehetőségeket.
Tovább...
Európa nem nyúl az agrárpénzekhez
2011. november 11.
Európa kiadásainak 44 százalékát, 60 milliárd eurót (kétbillió forintot) fizet ki, a pénzhez a válságban sem nyúl hozzá.
Tovább...
Elindult a FilmCsata rövidfilmes tehetségkutató verseny!
2011. november 11.
A Filmtekercs.hu bemutatja közel egymillió forint összdíjazású rövidfilmpályázatát, a FilmCsatát. Jó hír, hogy bármilyen technikával készített filmmel lehet indulni, hiszen itt az ötlet és az eredetiség számít. Azonban érdemes minél előbb versenybe szállni, mert december elején a legalább 50 szavazatot szerző kisfilmeket díjazza majd a zsűri.
Tovább...
Könyvtári infrastruktúra-fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében
2011. november 10.
Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány pályázatot hirdet a közeljövőben a könyvtári szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztésére. A pályázati konstrukció társadalmi egyeztetése a napokban kezdődik meg.
Tovább...
4 milliárd Ft kertészetek korszerűsítésére
2011. november 10.

Négymilliárd forintra pályázhatnak 2012. január 1-31. között a zöldség-gyümölcs termelői csoportok, szervezetek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban kertészetek korszerűsítésére. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell benyújtani.
Tovább...
Újra lehet bormarketingre pályázni!
2011. november 10.
A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) a nagy sikerre való tekintettel újra meghirdeti a magyar borok népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását. A pályázat a magyar borok, borászok, a borkultúra hazai népszerűsítését segíti elő.
Tovább...
Másfél milliárd forintos támogatás ifjúságügyi és kábítószer-prevenciós célú programokra
2011. november 9.
Az Új Széchenyi Terv keretében döntés született arról, hogy további 30 szervezet kap több mint 1,5 milliárd forint támogatást a Kábítószer-prevenciós célú programok támogatására kiírt pályázatból. A szervezeteket a napokban értesítik majd a döntésről. A pályázat keretében eddig már 30 szervezet nyert el támogatást.
Tovább...
Innovatív gyógyszerfejlesztések Magyarországon
2011. november 9.
'Innovatív gyógyszerfejlesztések Magyarországon' címmel szimpózium és sajtótájékoztató megrendezése kerül sor, ahol bemutatásra kerülnek a klaszter együttműködések eredményei.
Tovább...
A megszorítások ellenére másfélszeresére nő a tanyaprogram támogatása
2011. november 8.
Sikeres a tanyafejlesztési program, amely megőrizheti a vidéki élet speciális formáját – állította parlamenti felszólalásában a fideszes Balogh József, aki szerint a programnak folytatódnia kell a tanyán élő több mint 300 ezer ember érdekében. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára válaszában leszögezte: ez nem szociális tevékenység a kormány részéről, hanem a külterületi termelés hagyományainak újraformálásáról van szó.
Tovább...
Több forrásból is kapnak támogatást a helyi termelői piacok
2011. november 8.
A helyi termékek helybeni eladását megkönnyítő piacok létrehozása segítheti a vidéki gazdálkodók fennmaradását és erősödését – jelentette ki parlamenti felszólalásában a fideszes Kara Ákos, egyben azt kérdezve, hogy folytatja-e a kormány a helyi termelői piacok erősítésének folyamatát. A kormány több fejlesztési programban is támogatást biztosít a helyi termelői piacok kialakítására – mondta válaszában Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára.
Tovább...
Ismét lehet pályázni a HBLF-ROMASTER Alapítvány pályázatára
2011. november 7.

A HBLF a 2007/2008-as tanévben hátrányos szociális helyzetben lévő középiskolás roma diákok tanulmányait támogató rendszert hozott létre. A ROMASTER program célja, hogy elősegítse a roma értelmiségi réteg fejlődését, támogassa olyan diákok továbbtanulását, életkörülményeinek javítását, akik erősen rászorultak és tanulmányi teljesítményük alapján jó eséllyel fognak továbbtanulni.
Tovább...
Indul az AGRYA új programja, a Vidék Kaland Hivatásos
2011. november 3.
Agrár-felsőoktatásban tanuló fiatalok jelentkezését várja most induló Vidék Kaland Hivatásos című programjába a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA). A kezdeményezés személyes példákon keresztül erősítené meg a diákokat abban, hogy a mezőgazdasági termelést, mint hivatást és életformát válasszák. Jelentkezni 2011. december 9-ig lehet.
Tovább...
Változtak a Natura 2000 és az erdészeti pályázatok feltételei
2011. november 2.
Több agrártámogatásról szóló rendeletet módosított egy jogszabályban a Vidékfejlesztési Minisztérium. A változások az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) pályázóit érintik. Az új szabályozás meghosszabbítja az erdő-környezetvédelmi és az erdő szerkezetátalakítási pályázatok beadási időszakát, illetve a Natura 2000 gyepterületeken gazdálkodóknak rövidebb időt szab a kötelező képzés elvégzésére.
Tovább...
Magyarország a kohéziós alap minél magasabb arányú felhasználásával számol
2011. november 2.
Magyarország az Európai Unió Kohéziós Alapja forrásainak minél magasabb arányú igénybe vételével számol, a 2007-2013-as fejlesztési ciklusban az ország a ráeső kohéziós forrásoknak várhatóan közel 100 százalékát felhasználja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI érdeklődésére.
Tovább...
Gyorsuló szerződéskötés és kifizetések az uniós forrásfelhasználásban
2011. október 27.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és az Európai Bizottság által idén hetedik alkalommal megrendezett Versenyképességi Operatív Programok nemzetközi konferenciát 2011. október 27-én, Budapesten. Beszédében elmondta, hogy az uniós források kihelyezésének szabályosságában és a kifizetések tempójában is hatalmas előrelépés mutatható ki a kormányváltás óta eltelt időszakban. A Kormány a közeljövőben határozatban rögzíti a rendelkezésre álló teljes támogatási keret maradéktalan felhasználása, a rendszer további felgyorsítása érdekében elvégzendő feladatokat.
Tovább...
100%-os támogatás, egyházi, állami, önkormányzati bentalkásos intézmények korszerűsítésre
2011. október 26.
2011. december 19-től 2012. február 13-ig lehet benyújtani a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett, Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítésére kiírt pályázatot.
Tovább...
Megalakult az első egyetemi fiatal gazda klub
2011. október 26.
A Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatói megalakították az első egyetemi fiatal gazda klubot az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) támogatásával. A keszthelyi szerveződés célja, hogy a hallgatók közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a mezőgazdaság működéséről és az ifjú gazdálkodók életéről.
Tovább...
Itt az Agrár Széchenyi Kártya!
2011. október 26.
A kormány számít a szövetkezeti hitelintézetekre az agrárfinanszírozásban – jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a takarékszövetkezeti vezetőknek tartott stratégiai fórumon abból az alkalomból, hogy hamarosan a Takarékbankban is lehet Agrár Széchenyi Kártyát igényelni. Az első Agrár Széchenyi Kártyát október 27-én, csütörtökön veheti át az első igénylő Orbán Viktor miniszterelnöktől a Parlamentben.
Tovább...
Ángyán kitörési lehetőségnek tartja a falusi turizmust a vidék fejlődésében
2011. október 26.
A nemzeti vidékstratégia egyik kulcseleme a falusi és tanyasi turizmus fejlesztése – jelentette ki Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) budapesti küldöttgyűlésén. A VM kormányzati portálon közzétett közleménye szerint a szaktárca támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a vidéki foglalkoztatottság növelését, a helyi közösségek megerősödését, a vidéki gazdaság több lábra állítását, a sokszínű, mozaikos gazdálkodás térhódítását és a helyben termelt élelmiszerek piacra jutását.
Tovább...
Több időt kapnak az önkormányzatok falumegújítási pályázataikra
2011. október 26.
Jövő februárra módosul a „Falumegújításra és -fejlesztésre”, illetve a „Vidéki örökség megőrzésére” kiírt pályázatok beadási ideje – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A benyújtási időszak változtatásával a vidékfejlesztési tárca célja, hogy elegendő időt hagyjon az önkormányzatoknak, az önkormányzati társulásoknak, a nonprofit szervezeteknek és az egyházaknak a felkészülésre.
Tovább...
Átalakul a Nemzeti Kulturális Alap
2011. október 25.
Az Alap kiemelten fontos szervezet az összmagyarság kultúrájának megőrzése, fejlesztése tekintetében - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átszervezéséről, új működési irányvonalainak bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón, melyen L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke beszélt a részletekről.
Tovább...
Támogatás erdőkárosultak számára
2011. október 24.

November 1-30. között hektáronként maximum 250 ezer forintnyi támogatást igényelhetnek azok az erdőgazdálkodók, akiknek erdejében természeti kár keletkezett. Az erdőgazdálkodók mostantól akár minden évben november 1. és november 30. között pályázhatnak, ha kár éri az erdeiket.
Tovább...
Még 350 milliárd forint hívható le környezetügyi fejlesztésekre
2011. október 21.
Még 350 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi fejlesztésekre, amit 2014-ig fel kell használni – jelentette ki Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára Hajdúböszörményben, ahol kerékpárutat adott át.
Tovább...
Meghosszabbított benyújtási határidő a LEADER Helyi Akciócsoportok számára
2011. október 21.

Meghosszabbította 2012. január 15-ig a LEADER Helyi Akciócsoportok számára a nemzetközi együttműködést elősegítő vagy előkészítő látogatásra vonatkozó projektötletek benyújtási határidejét a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH).
Tovább...
„Ipari Park” cím elnyerésére írt ki pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium
2011. október 21.
Az „Ipari Park” címmel a kis- és középvállalkozások versenyképességét növelő - vonzó befektetési környezetet megteremtő, emelt szintű szolgáltatást nyújtó, korszerű telephelyet kialakító - szervezetek számára nyílik pályázati lehetőség.
Tovább...
A falusi turizmus kitörési lehetőség a vidék fejlődésében
2011. október 21.
A Nemzeti Vidékstratégia egyik kulcseleme a falusi és tanyasi turizmus fejlesztése - mondta Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) budapesti küldöttgyűlésén.
Tovább...
Közel 80 milliárdnyi forrás energetikai pályázatokra tavaly június óta
2011. október 20.
Az Új Széchenyi Tervben hazai és uniós forrásokból a kormányváltás óta több mint 54 milliárd forintot ítéltek meg energiahatékonysági fejlesztésekre és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére. Ez a támogatás összesen 93 milliárd forint megrendelést generál a piacon. További több mint 23 milliárd forintot tett elérhetővé a Kormány az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszerben, 45 milliárdos megrendeléssel látva el az építésgazdaságot – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a CEP-Expo Clean Energy & Passivehouse Kiállítás és Konferencia Szakmai Vitafórumán, 2011. október 19-én.
Tovább...
Templomfelújítási pályázat - 2012 februárjában várható a benyújtási időszak!
2011. október 5.

A legfrissebb információk szerint az előzetesen meghirdetett és várt november 1. és 31. közötti időszak helyett várhatóan 2012 februárjában lesz benyújtható a Vidéki örökség megőrzése pályázat!
Tovább...
Fazekas Sándor miniszter indította el a területalapú támogatások előlegének kifizetését
2011. október 17.

Fazekas Sándor miniszter indította el a területalapú támogatások előlegének kifizetését. Október 17-től utalja a 2011. évi területalapú támogatás 50%-os előlegét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, így mintegy 135 milliárd forintot kapnak a gazdálkodók.
Tovább...
Az MVH reakciója a fiatal gazdák támogatásával kapcsolatban
2011. október 17.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) 2011. október 11-én, és az azt követő napokban az írott és az elektronikus médiában „A jogbiztonságot sérti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tevékenysége" címmel bírálatot fogalmazott meg a Hivatalnak a 2009. évi, a fiatal gazdák indulásához nyújtandó támogatással kapcsolatos munkájáról.
Tovább...
Az Európai Bizottság közzétette az új közös agrárpolitika (KAP) tervezetét
2011. október 13.
Tovább...
Napenergiát hasznosító pályázat indul közel 3 milliárd forint értékben!
2011. október 12.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,97 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszerek beszerzésére, és telepítésére. Az augusztusban meghirdetett - és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel három napon belül le is zárult - "Mi Otthonunk" Lakossági energiatakarékossági pályázat folytatásaként a mai napon bejelentett pályázati lehetőséget is felfokozott érdeklődés övezi. A Gazdasági Rádió 2011. október 10-i "Erőforrás" című műsorában már részletesen foglalkozott a témával és a várható lehetőségekkel. A műsorban a palyazatihirek.eu portál vezető szerkesztője, Dr. Badacsonyi Tamás segítségével átfogó képet kaphattak a hallgatók a várható pályázati lehetőségről.
A teljes műsort itt hallgathatja meg.
Tovább...
Területalapú támogatás: túligénylés miatt több mint 10 ezer blokkot vizsgál az MVH
2011. október 11.
Mintegy 10,3 ezer fizikai blokkban végez vizsgálatot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az idei egységes területalapú támogatási (SAPS) igénylésekkel kapcsolatos túligénylések miatt. A hivatal közzétette az érintett blokkok listáját, és ezután a visszavonásoktól és pontosítási kérelmektől függetlenül alkalmazza az esetleges támogatás-csökkentéseket és levonásokat.
Tovább...
Az Új Széchenyi Terv támogatásával jelentősen nő a napelemek mennyisége
2011. október 11.

Az Új Széchenyi Terv nyertes megújuló energiás pályázatainak keretében összesen 11.5 MWp névleges teljesítményű napelemet telepítenek önkormányzati és állami intézmények, valamint kisvállalkozások. A kedvezményezettek ezzel közel 14 GWh elektromos energiát termelnek és 11 900 tonna szén-dioxid megtakarítást érnek el évente – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. október 11-én, a Halápon létesülő napelempark átadásán.
Tovább...
Új alapokon nyugvó, fenntartható átvételi rendszer a megújuló energia-termelésben
2011. október 11.
A megújuló és alternatív energiaforrásokból történő energiatermelés új kötelező átvételi rendszere visszatér az eredeti célokhoz, kezeli a korábbi rendszer hiányosságait, és a fenntarthatóság érvényesítése mellett jelentős hangsúlyt fektet a nemzetgazdasági és társadalmi célok elérésére is – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Portfolio.hu Green Energy Investment Forum 2011. rendezvényen tartott előadásában 2011. október 11-én, Budapesten.
Tovább...
Iskolagyümölcsöt ropogtatnak a tanulók – bővült termékkör!
2011. október 11.
2011. szeptember 19-től november 30-ig tart a termékkel való ellátás első időszaka. Az iskolagyümölcs-program keretében az általános iskola 1–4. évfolyamán tanuló gyermekek ezen időszak alatt kapnak friss zöldséget, gyümölcsöt, és/vagy gyümölcslevet. A támogatás vissza nem térítendő, kedvezményezettjei a tanulók, jogosultjai a közoktatási intézmények, a támogatás igénylői pedig a szállítók.
Tovább...
Egyre kevesebb pénzt kap Magyarország?
2011. október 11.
Hét év alatt mindössze két milliárd euró közvetlen agrártámogatást osztana el újra a tagállamok között az Európai Bizottság szerdán bemutatandó javaslata. A terv szerint a magyar direkt támogatásokból is lecsípnének, igaz csak minimális mértékben.
Több mint egy hónappal korábban indult az adategyeztetés!
2011. október 10.
2011-ben a tavalyi mintegy 20 ezer gazdálkodóhoz képest már csak 16.200 gazdálkodó kap kézhez október elején adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). A terület adatait pontosító gazdálkodóknak a felszólító végzés átvételét követően 8 napjuk van dokumentum visszapostázására, ami egyben a területalapú támogatás zökkenőmentes kifizetésének feltétele.
Tovább...
120 millió forintos pályázat génmegőrzésre
2011. október 10.
A hazai mezőgazdaság sokszínűségének megőrzése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a növényi genetikai erőforrásaink, mint nemzeti örökségünk megóvását.
Tovább...
Újra Norvég Alap pályázatok 2012-ben
2011. október 7.

Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselői 2011. október 12-én, a gödöllői vasútállomás Királyi Várójában Magyarországgal együtt aláírták a mintegy 40 milliárd forint felhasználását lehetővé tevő megállapodásokat. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok végrehajtásáról szóló megállapodások a magyar-norvég együttműködés szempontjából kiemelt fontosságú kezdeményezések támogatását teszik lehetővé, a környezetvédelemtől, a civil szervezeteknek szóló alap felállításán át, a tudományos kutatásokig.
Tovább...
Általános tájékoztató az ÚMVP beruházási jogcímekkel kapcsolatosan
2011. október 7.
Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 90/2011. (X. 3.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosításáról, továbbá a 91/2011. (X.3.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról, mellyel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet is módosításra került.
Tovább...
Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatása
2011. október 7.
Megjelent a ”Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatása Mikro-, kis és középvállalkozások részére” című pályázat felhívása. A pályázati felhívás célja az Észak-Alföldi Régióban működő, Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, telephellyel rendelkező KKV-k (Címzettek) részére támogatás nyújtása akkreditált tanácsadók által nyújtott vállalati tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez.
Tovább...
Újabb 2,16 milliárd forint panelpályázatokra és termofor kémények felújítására
2011. október 7.
A Kormány tavasszal tett ígéretét megtartva források átcsoportosításával az idei év végéig 1,63 milliárd forintot biztosít a tavasszal elbírált panelpályázaton sikerrel szereplő lakóközösségek számára, valamint 530 millió forint összegben az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására is újabb pályázatot hirdet.
Tovább...
A francia piac tizedét uralja a zalaszentgróti éticsiga-feldolgozó
2011. október 7.
Luxuséttermeket és nagykereskedelmi láncokat, a francia piac 10-12 százalékát látja el éticsiga-készítményekkel az egyetlen magyarországi, készterméket is gyártó csigafeldolgozó, a zalaszentgróti IMOFI S.R.W.S Kft., amely a magyar piacon is szeretne megjelenni - mondta a társaság műszaki vezetője szombaton az MTI-nek.
Tovább...
Rendkívüli érdeklődés a Tanyaprogram pályázataira
2011. október 7.
A Tanyafejlesztési Programra a megadott szeptember 30-i határidőig összesen 460 pályázat érkezett 2 milliárd 525,4 millió forintos összegre a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatokat feldolgozó Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézetéhez (VKSZI). A két célterület 930 millió forintos keretére közel háromszoros volt a túljelentkezés.
Tovább...
Több pénz jut szaktanácsadásra
2011. október 5.
A mezőgazdasági, kertészeti termelők és az erdőgazdálkodók többször kérhetnek támogatást szaktanácsadásra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból, és kibővült a képzések köre is a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendeletmódosításának köszönhetően. A tárca a mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések és a szaktanácsadás támogatásának feltételeiről szóló jogszabályokat módosította.
Tovább...
Új Széchenyi Terv a környezeti infrastruktúra szolgálatában
2011. október 5.

Az elmúlt egy esztendőben az Új Széchenyi Terv keretében 142,5 milliárd forint értékű szennyvízkezelési és vízgazdálkodási beruházás indult, mely éghajlatvédelmi és fenntarthatósági szempontból jelentős előrelépés Magyarország számára. –mondta Bencsik János klíma- és energia ügyekért felelős államtitkár a tatai és tatabányai szennyvíztisztítók korszerűsítésének beruházás indító rendezvényén. A Tatai Öreg tavat tápláló Által-ér vízgyűjtőjén található szennyvíztisztító telepek 2.8 milliárd forintból újulhatnak meg, melyből 2.2 milliárdot az Európai Unió és a Magyar Állam finanszíroz.
Tovább...
Hamarosan újra lehet bormarketingre pályázni
2011. október 3.

Borászatok, borvidékek reklámozására lehet hamarosan igényelni támogatást az Agrármarketing Centrumtól. A pályázattal kapcsolatos tájékoztatót a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon tartotta a szervezet jogásza.
Tovább...
Fiatal gazdák: itt az októberi kifizetési időszak!
2011. október 3.
Október elsejétől már igényelhetik támogatásuk döntő hányadának kifizetését azon fiatal gazdák, akik ezt júliusban elmulasztották. A támogatás 90 százalékának kifizetését 2011. október 1-31. között kérvényezhetik az érintettek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Fontos a részletekre is odafigyelni, máskülönben a kifizető ügynökség elutasíthatja a kérelmet!
Tovább...
Pályázati lehetőség a Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programban
2011. október 3.
A Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Program negyedik pályázati felhívása egykörös eljárásban zajlik, a pályázatok beadására 2011. október 10-től 2011. november 25-ig van lehetőség.
Tovább...
Megújul a sikondai Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium
2011. szeptember 30.

Csaknem 250 millió forintból újul meg a sikondai Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium épületegyüttese. Az elnyert uniós támogatásból a létesítmény komplex energetikai korszerűsítése valósul meg. A beruházás részleteiről a projektindító rendezvényen számolt be Giliczéné Sándor Judit, az intézmény főigazgatója 2011. szeptember 29-én. Az eseményen részt vett Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiapolitikáért felelős államtitkára is.
Tovább...
Orbán Viktor: Felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
2011. szeptember 29.

Orbán Viktor szerint az újra és újra fellángoló euróválság sok kárt okoz, de Magyarország számára jelentős lehetőséget is hordoz: az egyik ilyen, hogy felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
A miniszterelnök az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás(OMÉK) megnyitóján szerdán a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában úgy fogalmazott: "Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben mezőgazdasági ország".
A kormányfő szerint szükség van az iparra és dolgozni is kell az ország iparosodási programján, de az ipar nem szoríthatja ki a mezőgazdaságot, csak mellé léphet. Közölte, Magyarország számára a mezőgazdaság az egyik kitörési pont. Jelezte, hogy a jó minőségű élelmiszerek előállítása mellett szükség van arra is, hogy azok feldolgozása is az országban történjen, mert ezzel munkahelyeket lehet teremteni.
Tovább...
OMÉK: A keleti piacoknak jövedelemstabilizáló szerepük lehet
2011. szeptember 29.

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára a keleti piacokon való megjelenés jövedelem stabilizáló hatású lehet - vélekedett Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.
Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) tartottak fórumot a magyar élelmiszergazdaság kelet felé való nyitásának lehetőségeiről. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy most a magyar agrárgazdaság kivitelének - amely tavaly 5,8 milliárd értékben vitt ki és 3,7 milliárd euróért hozott be Magyarországra mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkeket - 95 százaléka az Európai Unió országaiba irányul.
Tovább...
2011. szeptember 23.

Az október 19-20-án megrendezésre kerülő CEP® Clean Energy & Passive House Expo keretében a szokásokhoz hűen magas rangú, és az Építész Kamara által már akkreditált szakmai konferenciák kerülnek megrendezésre, melyekre 2011. szeptember 30-ig kedvezményesen lehet regisztrálni. A Mérnöki Kamarai akkreditáció folyamatban van.
Tovább...
Akár 20 százalékkal is nőhet az idén a területalapú támogatás
2011. szeptember 28.
Akár 20 százalékkal is nőhetnek tavalyhoz képest az egy hektárra jutó idei uniós területalapú támogatások, mert az euróban meghatározott éves keret eleve bővül és a gyengülő forint is kedvez az átszámításnak. Az Európai Központi Bank (ECB) adatai alapján szeptember 30-án dől el, pontosan mekkora lesz az átváltási árfolyam.
Tovább...
Mielőbbi benyújtás – gyorsabb kifizetés
2011. szeptember 28.

Kedvezően változtak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási támogatások kifizetése iránti kérelem benyújtásának időszakai.
Tovább...
Több mint 1 milliárd Ft-ot kap a Nemzeti Kulturális Alap
2011. szeptember 28.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. szeptember 26-án 1.346.200.000 forintnak a minisztérium költségvetéséből a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához történő átcsoportosításáról intézkedett. A szóban forgó összeg több kulturális program, illetve tematikus pályázat pénzügyi fedezetét biztosítja.
Tovább...
Élelmiszeripari pályázat változásokkal - várhatóan kikerül a pálinka- és borászati termékek támogatása a rendeletből
2011. szeptember 28.
Az eddigi információknak megfelelően továbbra is november közepétől lesz beadható a mezőgazdasági termékek értéknövelése c. pályázat, ám a legfrissebb hírek szerint koránt sem változatlan formában. Az eddigi évek tapasztalataival ellentétben az idei évben - információink szerint - a pálinkafőzdék és borászatok nem lesznek jogosultak a pályázaton való indulásra.
Tovább...
Megújult telefonos menürendszer fogadja az NFÜ Ügyfélszolgálatánál érdeklődőket
2011. szeptember 28.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megújította telefonos ügyfélszolgálatának menürendszerét. A változtatás célja, hogy a pályázók a lehető legrövidebb úton jussanak el ahhoz az ügyintézőhöz, aki kérdéseikre válaszol.
Tovább...
A szabad pálinkafőzés évfordulóját és az OMÉK kiállítást üdvözölték a zalai Pórszombaton
2011. szeptember 28.

A magyar föld legjavát mutatja be a szerdán nyíló budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK), amely egyfajta híd a vidék és a főváros között - jelentette ki Fazekas Sándor a Zala megyei Pórszombaton, ahol egy évvel ezelőtt indult szabad pálinkafőzést ünnepelték.
Tovább...
LEADER pályázat elektronikusan
2011. szeptember 28.
A szeptember 30. és október 31. között benyújtandó LEADER pályázatoknál lerövidül a bírálati idő, valamint gyorsabb lesz a döntéshozatal.
Tovább...
A vidéki munkahelyteremtésben a kertészeté lehet a főszerep
2011. szeptember 27.
Vidéki munkahelyteremtésben is fontos szerepet játszhat a kertészet, ezért jól illeszkedik a kormány programjához, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA rendezvényén.
Tovább...
A kormány hitelhez segíti a pályázatot nyert vállalkozókat
2011. szeptember 26.

Októbertől elérhetőek az Új Széchenyi Terv Kombinált Hitel Garancia pályázatai a mikro-, kis-, és középvállalkozások számára. A pályázatokhoz 400 millió forint erejéig garanciát biztosít európai uniós forrásból a kormány.
Tovább...
Két és félszeresére gyorsult a kifizetés a kormányváltás óta az NFÜ-nél
2011. szeptember 26.
70%-kal több szerződést köt hetente az NFÜ, mint a kormányváltás előtt és 150%-kal nőtt a kifizetések volumene is. A szervezet rövidebb határidőkkel dolgozik, mint amekkorát a vonatkozó szabályok lehetővé tesznek.
Tovább...
Erdészek figyelem! Még egy hétig benyújthatóak a pályázatok!
2011. szeptember 26.

Az erdészek októberben igényelhetnek támogatást az erdőszerkezet-átalakításához, és az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez, mint például a nem őshonos, agresszíven terjedő fafajok irtása. A tét nem csekély, a nem termelő beruházások esetében hektáronként 2090 eurónak megfelelő forintösszeg – 550-580 ezer forint!
Tovább...
Internetes oldal indul a napkollektoros szakkivitelezésre
2011. szeptember 26.
Elindult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából és az ÉMI Nonprofit Kft. szakmai felügyelete mellett a http://kivitelezok.emi.hu internetes oldal. A felület azt a célt szolgálja, hogy a rövidesen induló, családi házak használati meleg víz ellátására és fűtésrásegítésére kiírt napkollektoros pályázat szakkivitelezői itt regisztráljanak, majd a pályázat nyertesei az oldalon keresztül elérhető adatbázisból tudják kiválasztani a számukra megfelelő szakkivitelezőt.
Tovább...
Fiatal gazda pályázat: kevés a támogatás az utánpótlásra
2011. szeptember 23.

A Fiatal Gazdák Szövetsége szerint kevés a várhatóan megpályázható összeg a fiatal gazda pályázat keretében, így azt véleményük szerint másra kellene fordítani. A szövetség javaslatait Mikula Lajos ügyvezető elnök osztotta meg a hallgatósággal az MR1 Kossuth Rádió Hajnal-Táj műsorában.
A hanganyagot itt meghallgathatja.
Tovább...
Gyorsít az ügyintézésen az MVH
2011. szeptember 23.
Új ügyfél-tájékoztatási rendszert élesít – A 75. OMÉK-on pedig már be is mutatja a közönségnek - a következő napokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Első lépcsőben 37 ezer gazdálkodó tájékozódhat személyesen arról, miként áll támogatási kérelme, kifizetési igénylése stb. Jövő tavasszal már 250 ezer érintett lesz képes interneten keresztül lehívni a magára vonatkozó információkat és módosítani bizonyos adatait – jelentette be Palkovics Péter, az MVH elnöke mai tájékoztatóján.
Tovább...
Új vállalkozásfejlesztési pályázatok megjelenése várható!
2011. szeptember 21.

Cikkünkben röviden összefoglaltuk azokat a vállalkozásfejlesztési pályázatokat, amelyek az NFÜ által várhatóan még az év folyamán kiírásra kerülnek.
Tovább...
Szeptember végéig még benyújthatók a Kerékpárosbarát pályázatok
2011. szeptember 20.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által idén ötödik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatait 2011. szeptember 30-ig lehet benyújtani. A tárca városok, községek, munkáltatók és intézmények példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a kitüntető címek odaítélésével.
Tovább...
Pályázatot tervez a kormány a mezőgazdasági utak rendbetételére
2011. szeptember 20.

Közmunkásokkal tetetné rendbe az elmúlt 20 évben teljesen elhanyagolt mezőgazdasági utakat a kormány. A munkálatokat 2 milliárd forintos uniós forrásból és a százmilliárdos Munkaerő-piaci Alapból finanszírozná az állam, a településeknek pedig pályázniuk kell a támogatásra, amelyhez az önkormányzatoknak és a helyi gazdálkodóknak is 10-10 százalékos önrésszel kell hozzájárulnia.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz - A hibák, hiányok kockázatai általában
2011. szeptember 20.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz - Projektváltozások bejelentése
2011. szeptember 19.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
Elektronikus ügyfél-tájékoztatás: az OMÉK-on mutatja be az új rendszert az MVH
2011. szeptember 19.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) is képviselteti magát a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) szeptember 28.-október 2. között. Az MVH bemutatja új elektronikus ügyfél-tájékoztatási rendszerét, amely aktuális információkat szolgáltat a hivatalhoz benyújtott kérelmek elbírálásának állásáról, az egyes projektek előrehaladásáról.
Tovább...
Precedens értékű földpályázat a Bükki Nemzeti Parknál
2011. szeptember 19.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága haszonbérleti pályázatot írt ki arra a közel 4000 hektárnyi területre, amelyet korábban a részben olasz tulajdonosi hátterű Mariano Kft. jogosulatlanul bérelt.
Tovább...
A Fiatal Gazdák Szövetsége szerint kevés lesz a betervezett 1,5 milliárdos támogatás
2011. szeptember 19.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA nem hivatalos információi szerint csupán legfeljebb 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) generáció-váltást segítő fiatal gazda támogatásra – állítja közleményében az érdekképviselet. Az ÚMVP keretében lezajlott eddigi két meghirdetett támogatási időszakban több mint 20 milliárd forint támogatásban részesült több mint 2000 fiatal gazda, és ez is kevésnek bizonyult – emlékeztet az AGRYA.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz – helyszíni ellenőrzések gyakori problémái
2011. szeptember 16.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat
Tovább...
Pályázat állami termőföldekre - előny lehet a gyermekvállalás
2011. szeptember 15.

A közeljövőben várhatóan 75-80 ezer hektár haszonbére adására írnak ki nyilvános, versenyeztetéses pályázatokat. Nem külön helyrajzi számonként, hanem birtoktömbönként hirdetné meg újrahasznosításra a lejárt haszonbérleti idejű és az egyéves megbízási szerződésekkel érintett állami termőföldeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA).
Tovább...
Idén is lehet jelentkezni az AGYRA Második Hullám Programjába
2011. szeptember 15.
Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Második Hullám címmel pályázatot ír ki vidéken élő, 18-26 év közötti fiataloknak. A szervezet felsőfokú végzettségű vagy egyetemen, főiskolán tanuló fiatalok jelentkezését várja, akiket képzéseken, tanulmányutakon terelne a vidéki élet és a mezőgazdaság felé.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz – Hibák nem beruházási jellegű projekteknél
2011. szeptember 15.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
Újra lehet pénzzel fűteni!
2011. szeptember 14.

A Magyar Nezeti Bank immár negyedik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatot megnyerő szervezetek számára.
Tovább...
Ezrek kapnak támogatást fagykár-kompenzálásra
2011. szeptember 14.

A befejeződött ellenőrzés alapján több mint 4400 fagykárenyhítési támogatási kérelmet fogadott el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a de minimis keretre.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz - dokumentumok gyakori problémái
2011. szeptember 14.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
Pályázati lehetőség az európai kkv-k innovációs kapacitásainak növelésére
2011. szeptember 13.

A pályázat célja kutatások végzése a kis és középvállalkozások (kkv-k) javára, az európai kkv-k innovációs kapacitásainak növelése, kkv-k hozzájárulása új technológia fejlesztéséhez.
Tovább...
Gyökeres megoldást! Parlagfű-őrség az egészségért!
2011. szeptember 13.

Ma Magyarországon minden ötödik ember szenved parlagfűhöz kapcsolt allergiás, illetve asztmás megbetegedésben, amely adat többek között a parlagfű térhódításával hozható összefüggésbe. A gyerekek különösen veszélyeztettek, egyre többen szenvednek a pollenallergiától, ráadásul minden harmadik allergiás gyerek asztmás is lesz, amely az egész életére szóló súlyos betegséggel jár. A pályázat célja, hogy a parlagfű által okozott károkra, a légszennyezettség folyamatos növekedésére felhívjuk a figyelmet, illetve hogy fejlesszük a gyerekek környezet- és természettudatos látásmódját.
Tovább...
Újra középpontban a minőség!
2011. szeptember 13.

A minőség iránt elkötelezett agrárgazdasági vállalkozások elismerésének fontosságát hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára a Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díjat (MAMD) bemutató rendezvénysorozat első állomásán. Az öt helyszínből álló országos rendezvénysorozat célja, hogy a díjat és a pályázati feltételeket megismertesse az érintett vállalkozásokkal.
Tovább...
Folytatódik az AGRYA Vidék Kalandja
2011. szeptember 13.

Szakmai utakkal folytatódik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA tavasszal indított programja, a Vidék Kaland. Októberben és novemberben három magyarországi és egy ausztriai tanulmányúton vehetnek részt azok a 18-35 év közötti városi fiatalok, akiket a szervezet a pályázatok alapján kiválaszt. A program célja, hogy személyes példákon mutassa be a városiaknak a mezőgazdaság működését, valamint az élelmiszer előállításában és a társadalomban betöltött szerepét.
Tovább...
Továbbra is hét éves lesz az EU hosszú távú költségvetése
2011. szeptember 13.
Általános Ügyek Tanácsának szeptember 12-i ülésén vette kezdetét az Európai Bizottság által beterjesztett EU-s többéves pénzügyi keretről (Multiannual Financial Framework – MFF) szóló javaslatcsomag érdemi tárgyalása. Martonyi János külügyminiszter szerint a tárgyalási folyamatban a magyar elnökség vívmányait, a kohéziós- és a közös agrárpolitika jövőjéről szóló megállapodásokat is figyelembe kell venni.
Tovább...
Megújulnak a hazai közoktatás informatikai eszközei
2011. szeptember 13.

Az Új Széchenyi Terv keretein belül több mint 10 milliárd forint támogatásra számíthatnak a hazai közoktatási intézmények informatikai infrastruktúra fejlesztésekre. Várhatóan nagyjából 400 pályázat részesülhet a forrásból, amely így jelentősen támogathatja az egész életen át tartó tanulást és a legújabb munkaerő-piaci elvárásokhoz való alkalmazkodást.
Tovább...
Gyorsabb pénz, gyorsabb tájékoztatás
2011. szeptember 13.
Gyors tájékoztatást, és ami legalább ilyen fontos, gyorsabb döntést ígér a pályázóknak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Az európai uniós források felhasználását menedzselő hivatal szeptember 1-jétől megkezdte a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz - Projekt menedzsment és kommunikációs problémák
2011. szeptember 12.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
Évi 50-100 ezer eurós támogatást kaphatnak a termelői csoportok
2011. szeptember 12.

Évi 50-100 ezer euró közötti uniós támogatást vehetnek igénybe létrehozásukhoz és működtetésükhöz a termelői csoportok. A szervezetek szeptember 30-ig adhatják be támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
Tovább...
Területelapú támogatás: évi kétmilliárd eurós megtakarítást hozna a 300 ezres plafon
2011. szeptember 12.

Mintegy kétmilliárd eurós éves megtakarítást jelentene az Európai Uniós agrárbüdzsében, ha – miként az Európai Bizottság előtt lévő legújabb előterjesztésből kiderül – 300 ezer euróban maximálnák az egy-egy gazdálkodónak kifizethető területalapú támogatások mértékét.
Tovább...
Hasznos információk nyertes pályázatokhoz - Pályázói Tájékoztató felület
2011. szeptember 12.
Cikksorozatunk célja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek tapasztalatai és iránymutatásai alapján, a nyertes pályázattal rendelkező kedvezményezetteknek bemutassuk a projektek megvalósítása során felmerülő leggyakoribb problémákat.
Tovább...
LEADER: pályázni csak elektronikus úton lehet!
2011. szeptember 9.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendelet keretében benyújtandó pályázatok esetében a pályázat benyújtás kizárólag elektronikus úton történhet.
Tovább...
Agrár Széchenyi Kártya: megérkeztek az első kérelmek
2011. szeptember 9.
Megérkeztek az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukcióra benyújtott első folyószámlahitel kérelmek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a területi kereskedelmi és iparkamarák és a KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. regisztráló irodáiba. Az új lehetőség iránt továbbra is nagy az érdeklődés, de az agrárágazati szereplőknek a hiteligények benyújtása előtt célszerű tanulmányozniuk az ASZK-s üzletszabályzatot a feltételek megismerése érdekében.
Tovább...
Helyi és térségi TDM szervezetek létrehozása és fejlesztése c. pályázat visszavonása
2011. szeptember 9.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011. szeptember 8-i dátummal, szakmai felülvizsgálat céljából visszavonja a Helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment szervezetek létrehozása és fejlesztése című pályázatot.
Tovább...
Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
2011. szeptember 9.

Az Új Széchenyi Terv kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatoknál 2012-től többletpontot kaphatnak majd azok a cégek, amelyek alkalmazzák az Európai Bizottság által is támogatott IMP3rove Nemzetközi Innovációs Menedzsment módszert, amely kimutatja a kis- és középvállalkozások innovációs képességét - mondta Siba Ignác, az NFÜ Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Irányító Hatóság főigazgatója.
Tovább...
Idén egymilliárd forinttal több jut szőlőültetvények szerkezetátalakítására
2011. szeptember 2.
A termelők mintegy 12 milliárd Ft támogatást kapnak a következő két évben a szőlőültetvények szerkezetátalakítására. A közösségi forrásból finanszírozott programra az idén 22,5 jövőre 22 millió euró áll rendelkezésre. Így közel egymilliárd forinttal több jut a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatására.
Tovább...
Újabb pályázat informatikai eszközfejlesztésre a közoktatásban
2011. szeptember 2.
Az „Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztése a közoktatásban” című kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket szeptember 12-ig várja az NFÜ a honlapján véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A pályázat segítségével a közoktatási intézmények megteremthetik a korszerű informatikai oktatás feltételeit.
Tovább...
Négymilliárd forint árvízvédelmi beruházásokra Észak-Magyarországon
2011. szeptember 1.
Négymilliárd forintot ítélt oda az elmúlt évi árvízzel sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei településeknek főleg árvízvédelmi fejlesztésekre pályázat útján az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén - mondta Becsó Zsolt, a tanács elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Tovább...
Több mint egymilliárd forint jut borászati technológiai fejlesztésekre
2011. szeptember 1.

Nagyobb arányban kaphatnak borászati fejlesztésekre támogatást a kis- és középvállalkozások, így kiszélesül azok köre, akik borászati üzemüket modernizálhatják.
Tovább...
Újfajta kapcsolattartás a befejezett uniós projektek fenntartási időszakában
2011. augusztus 31.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen a végrehajtás gyorsításán és a pályázóbarát működés megteremtésén. Az Ügynökség ezért szeptember 1-jével bevezeti a befejezett projektek fenntartási időszaka alatt felmerülő adminisztrációs teendők támogatására szolgáló internetes rendszerét.
Tovább...
Megnyílt a főváros első magyar termelői piaca a kőbányai Liget téren
2011. augusztus 31.
A vidékfejlesztési miniszter adta át a vásárlóközönségnek a főváros első, magyar termelői piacát a kőbányai Liget téren. Régi probléma látszik megoldódni a Liget téri piac nyitásával, hiszen a magyar őstermelőktől származó termékek – ha nem is hiánycikknek, de legalábbis – nehezen beszerezhető élelmiszereknek számítottak eddig Budapesten – mondta el Konrád Istvánné, a piacot alapító Magyar Piac Szövetkezet elnöke.
Tovább...
Közel 900 millió Ft támogatás a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására
2011. augusztus 31.
A „Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja a Közép-magyarországi régióban” (TÁMOP – 1.1.1-11/1) és a „Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja a Konvergencia régiókban” (TÁMOP 1.1.1-11/2) konstrukciók a megváltozott munkaképességű emberek foglalkozási rehabilitációját, foglalkoztathatóságának javítását támogatja.
Tovább...
Nagyszabású ökoturisztikai fejlesztés a Fertő-Hanság térségében
2011. augusztus 30.
Egy komplex ökoturisztikai rendszer alapjai épültek ki a Fertő-tájon és az Alpokalján a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével. A Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében zajló fejlesztéseknek köszönhetően egyebek mellett több mint 6 km hosszú kerékpárút épült meg, 18 km biciklis útvonalat tábláztak ki, és 8 kerékpáros pihenőhelyet alakítottak ki.
Tovább...
Tovább gyorsult és kényelmesebb lett a pályáztatás
2011. augusztus 30.
Az NFÜ szeptember 1-jétől megkezdi a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését. A pályázók gyors tájékoztatását eredményező új szolgáltatás lényege, hogy megszűnik a postai úton történő időigényes kommunikáció, levelezés.
Tovább...
Szeptember 1-től igényelhető az Agrár Széchenyi kártya
2011. augusztus 30.

Új időszámítás kezdődik az agrárfinanszírozásban, szeptember 1-től a bankok meghirdetik az Agrár Széchenyi Kártyát – mondta Fazekas Sándor a mai sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Krisán László, a KA-VOSZ vezérigazgatója, Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára és Herczeg András az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány /AVHGA/ ügyvezető igazgatója.
Sorra mondják vissza az agrártámogatást
2011. augusztus 29.

Egyre több termelő kényszerül a vidékfejlesztési támogatások visszaadására, a legnagyobb arányban az egyre nehezebb helyzetbe kerülő állattartók – írja a szerdai Napi Gazdaság.
Tovább...
Még kérhető a védjegy
2011. augusztus 29.

Harmincöt hagyományos magyar termékkel gazdagodott a Hagyományok - Ízek - Régiók gyűjteménye, így összesen 83-ra bővül a védjegyet viselő termékek száma. A jellegzetesen magyar, illetve speciális regionális élelmiszeripari termékek, mint a borjúkötél, csörögefánk, szikvíz, pálinkák, fűszerpaprika, üveges savanyúság, kecskesajt, magyar racka hús, érlelt magyartarka marhahús, sütőtök golyó vagy csíramálé, augusztus 27-28-án mutatkoztak be Budapesten a Vajdahunyadvárban.
Tovább...
Egyszerűsít az NFÜ az uniós pályázati dokumentumokon
2011. augusztus 29.
Jelentős egyszerűsítést és egységesítést vezetett be az európai uniós finanszírozásból támogatott projektek pénzügyi és szakmai előrehaladását bemutató dokumentumainál a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a pályázatok feldolgozása, illetve megvalósításuk nyomon követése során szerzett tapasztalatok alapján - jelentette be a szervezet.
Tovább...
Újrahasznosítják a lemondott agrártámogatásokat
2011. augusztus 26.
Nem vesznek el azok az agrártámogatásra megítélt pénzek, melyekről egyes gazdák – mivel nem tudták valóra váltani terveiket – lemondtak. A Vidékfejlesztési Minisztérium folyamatosan dolgozik azon, hogy az európai uniós források maradéktalanul a magyar mezőgazdaság rendelkezésére állhassanak.
Tovább...
Ősszel új energiahatékonysági pályázat kiírása várható!
2011. augusztus 25.

Várhatóan októberben írja ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napenergiát hasznosító, használati melegvíz előállítását biztosító berendezések beszerzését és beépítését támogató pályázati konstrukciót. A közel 3 milliárd forintos keretösszegre családi házak és legfeljebb 12 lakásos hagyományos építésű társasházak pályázhatnak – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár 2011. augusztus 25-én, Tatabányán, a XVIII. Vértes Expo megnyitója keretében rendezett szakmai napon.
Tovább...
Naponta 1 milliárd forint kerül a gazdaságba az Új Széchenyi Terv révén
2011. augusztus 25.
Eddig 7.200 pályázat érkezett az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) meghirdetett pályázati felhívásaira, ami 800 milliárd forint értékű forrásigényt jelent - közölte Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára az Echo TV-nek adott interjújában.
Tovább...
KultúrPont információs nap a Kultúra Programról
2011. augusztus 24.

2011. szeptember 7-én 10.30 órai kezdettel a KultúrPont Iroda információs napot tart a Kultúra Program 1.1-es és 1.2.1-es területei (Hosszú- és rövidtávú együttműködési projektek) témájában.
Tovább...
222 millió forintra pályázhatnak az LHH kistérségben működő családi vállalkozások
2011. augusztus 24.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 222 millió forintos pályázatot írt ki mikro-vállalkozások technológia-fejlesztésére, amelynek alapvető célja, az elmaradottabb térségek gazdaságának fellendítését és foglalkoztatásának növelése.
Tovább...
3 milliárd forinttal emelték az egyik legnépszerűbb Széchenyi Terv pályázat keretét
2011. augusztus 24.

Még több pénz fordítható a Közép-Magyarországi régióban megvalósuló beruházások támogatására a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint. A KMOP-2011-1.2.1-B Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára című pályázat keretösszege 3 milliárd forinttal megemelésre került, így a pályázati felhívás jelenleg rendelkezésre álló keretösszege 7,28 milliárd forint.
Tovább...
Hamarosan ÚMVP-pályázat segíti a szúrópontokat
2011. augusztus 23.
Az első vecsési vágópont átadása után sokan – gazdaszervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek és börtönök is – kedvet kaptak ilyen fejlesztéshez, de a 7-10 millió forintos beruházáshoz jelenleg nem vehető igénybe pályázat – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára viszont azt mondta a műsorban, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) rövidesen megnyíló élelmiszeripari programok támogatása fejezetében lesznek ilyen lehetőségek is.
Tovább...
Borászattal, borturizmussal kapcsolatos OKJ-s szakképzés támogatása
2011. augusztus 22.

A pályázat célja széleskörű, szakirányú ismeretek oktatása a borászat, borturizmus területein, amelynek elsajátításával a végzett szakember képes bemutatni a magyar borászat adottságait, borturisztikai szolgáltatásait, hogy ezáltal a borturizmus hazai növekedését segítse.
Tovább...
3 nap alatt felfüggesztették a lakossági energiatakarékossági pályázatot!
2011. augusztus 17.
A mintegy 550 beérkezett támogatási igény már meghaladta a rendelkezésre álló forrást, ezért a pályázatot felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. augusztus 17-től felfüggeszti a támogatási konstrukciót és a további pályázati dokumentumok befogadását. Ennek értelmében a felfüggesztés napját követően postára adott pályázatokat automatikusan kizárják.
Tovább...
Idén immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Civil Licit
2011. augusztus 17.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázat kiírójaként lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a magyarországi cégek és vállalatok az Új Széchenyi Terv, illetve korábbi uniós fejlesztési programok forrásaiból támogatott projekteket megvalósító civil szervezetek jó gyakorlatait, tapasztalatait átvehessék, továbbvihessék. A fenntarthatósági rendezvény célja a for-profit és non-profit szféra együttműködésének segítése aukció formájában. Az árverést idén 2011. november 16-án, a tolerancia világnapján rendezik.
Az esélyegyenlőségen túl a környezeti fenntarthatóság területéről is várnak projekteket, pályázó civil szervezeteket az idei Civil Licitre.
Tovább...
Támogatás kérhető elektronikus egyedi jelölőeszközre
2011. augusztus 11.
Megjelent a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet a juh és kecskeállomány elektronikus jelölése kapcsán nyújtandó támogatás részletes feltételeiről. A rendelet szerint normatív támogatást vehetnek igénybe öt éven keresztül a juh- és kecsketartók, melyre összesen 800 millió forint fordítható. Egy gazdálkodó legfeljebb 10.000 eurót (2,8 millió forintot) vehet igénybe évente. A kérelmet szeptember 15-től november 30-ig lehet benyújtani az idei évben – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Eljött az energiaültetvények kifizetési kérelmének benyújtási határideje!
2011. augusztus 11.
A fás és lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatással kapcsolatos kifizetési kérelmet nyújthatnak be 2011. augusztus 1. és 31. közötti időszakban a gazdálkodók - hívja fel közleményében a figyelmet a Magyar Agrárkamara.
Tovább...
Az Új Széchenyi Terv pályázóinak kétharmada kis- és középvállalkozó
2011. augusztus 10.
Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár összegzése szerint az Új Széchenyi Terv vállalkozásfejlesztési pályázatai iránt továbbra is kimagasló az érdeklődés, de egyre növekvő számú pályázat érkezik a Zöldgazdaság-fejlesztési Programra és a Közlekedésfejlesztési Programra is.
Tovább...
Magyarország gyorsabban és kedvezőbb feltételekkel juthat uniós forrásokhoz
2011. augusztus 3.
Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára a kormány és a szaktárca nevében üdvözli az Európai Bizottság döntését, amely hat tagállam számára lehetővé tenné, hogy kisebb arányban, kevesebb önerővel járuljanak hozzá az Európai Unió által társfinanszírozott projektekhez. Az előzetes becslések szerint az intézkedés – elfogadása esetén – mintegy 300 millió eurónyi összeget szabadíthat fel a magyar költségvetésben.
Tovább...
Indul a Tanyaprogram! Szeptember 1-től lehet pályázni
2011. július 28.

Elindult a Tanyafejlesztési Program, összesen 825 millió forintra lehet pályázni – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Fülöpházán, a Tanyafejlesztési Programról tartott sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tegnap aláírta a programról szóló rendeletet: szeptember 1-től 30-ig pályázhatnak az érintett őstermelők, családi gazdálkodók, önkormányzatok, kistérségi társulások és tanyagondnoki szervezetek.
A programra fordítható 825 millió forint összesen 206 településen vehető igénybe, a támogatás mértéke települési és térségi fejlesztéseknél a beruházás teljes költségének 90%-a, míg tanyagazdaságok fejlesztésénél 75%-a. Előleget is lehet igényelni, amely a megítélt támogatás összegének legfeljebb 25%-a lehet.
Tovább...
3 milliárd tojótyúkketrecek korszerűsítésére
2011. július 28.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pályázatot ír ki az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) tojótyúkketrecek korszerűsítésére, hogy megkönnyítse a tojástermelőknek az EU irányelvek betartását, és megtérítse a költségeik egy részét.
A támogatás keretösszege 3 milliárd forint, melyből egy pályázó minimum 5, legfeljebb 200 millió forintot igényelhet. A kérelmeket baromfiteleppel már rendelkező ügyfelek nyújthatnak be 2011. szeptember 1-30. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
Tovább...
2011. július 27.

Az Észak-magyarországi régió elaprózódott településszerkezetéből adódóan jelentkeznek olyan kisléptékű településfejlesztési igények, amelyek nem integrált, akcióterületi megközelítést igényelnek, hanem a településkép vonzerejének növelése céljából lokális fejlesztésekkel megoldhatók. A pályázat keretében az olyan egy-egy önkormányzati útra, közösségi térre, települési infrastruktúrára kiterjedő kisléptékű infrastrukturális beavatkozások kaphatnak támogatást amelyek elősegítik a településkép javítását, növelik a lakosság elégedettségi szintjét és élhetővé teszik a közvetlen környezetet.
Tovább...
Szigorú szakmai minősítésen esnek át a panelfelújítások kivitelezői
2011. július 27.
A Zöld Beruházási Rendszer keretében a panel lakóházak energiahatékonysági felújítási munkáit végző szakkivitelezőknek, 2011 májusa óta kötelező minősítésnek kell megfelelniük. A rendszer kidolgozását és bevezetését az elmúlt kormányzati ciklusokban a közpénzek felhasználása körül tapasztalt visszaélések, a felszámolásba menekülő kivitelezők, illetve a szakszerűtlen munkát végző és a hatósági előírásokat megsértő cégek tették indokolttá.
Tovább...
Megnyílt a Zöld Forrás pályázat, milliókra pályázhatnak a civilek
2011. július 27.

Összesen 116,6 millió forintra pályázhatnak civil szervezetek a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A Zöld Forrás pályázatból egy-egy szervezet maximum 3 millió forint támogatást kaphat, a pénzt a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítására kell fordítania. Ilyen például a hulladékképződés csökkentése, a környezettudatos szemlélet erősítése, az ökoszisztéma értékeinek megőrzése, vagy a kedvenc állatok okozta környezetvédelmi és természetvédelmi problémák megelőzése.
Tovább...
Folytatódik az Új Széchenyi Terv végrehajtása
2011. július 27.
A Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása keretében 153 pályázat kapott támogatást a 2011. július 11-i döntés alapján, ezzel összesen 326 millió forint támogatást ítélt meg a kormány az Egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítására.
Tovább...
Kisléptékű településfejlesztés támogatása Észak-Magyarországon – hamarosan!
2011. július 27.

Az Észak-magyarországi régió elaprózódott településszerkezetéből adódóan jelentkeznek olyan kisléptékű településfejlesztési igények, amelyek nem integrált, akcióterületi megközelítést igényelnek, hanem a településkép vonzerejének növelése céljából lokális fejlesztésekkel megoldhatók. A pályázat keretében az olyan egy-egy önkormányzati útra, közösségi térre, települési infrastruktúrára kiterjedő kisléptékű infrastrukturális beavatkozások kaphatnak támogatást amelyek elősegítik a településkép javítását, növelik a lakosság elégedettségi szintjét és élhetővé teszik a közvetlen környezetet.
Tovább...
Felfüggesztésre kerül két energetikai pályázat
2011. július 22.
Már csak július 25. (hétfő) 24:00 óráig lehet benyújtani a Helyi hő- és hűtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal című pályázatokat.
Tovább...
Napról napra növekszik az Új Széchenyi Terv keretében beadott pályázatok száma
2011. július 22.
Az Új Széchenyi Terv felhívásaira már 5500 pályázatot nyújtottak be, amelyek kapcsán 720 milliárd forint forrásigény érkezett be. Az emberek megtalálták a számításaikat az Új Széchenyi Terv pályázataiban: a lehetőséget, hogy a fejlesztéseikhez forrást találjanak.
Tovább...
Megkönnyítené a helyi piacok és vásárok rendezését a kormány
2011. július 22.

A Nemzetgazdasági Minisztérium jogszabálytervezete szerint elég lenne bejelenteni a rendezvényt, külön engedélyt nem kéne kérni, ha a vásár 40 kilométeren belülről érkező árukat forgalmaz.
Tovább...
Vidékfejlesztési Fórum Tatabányán
2011. július 21.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém Megyei Kirendeltsége 2011. július 27-én, Tatabányán Vidékfejlesztési Fórum keretében tájékoztatást ad a vidékfejlesztési jogcímek kifizetési kérelmeinek tudnivalóiról, az újonnan megnyíló jogcímekről.
Tovább...
Új 100%-os foglalkoztatási támogatás az 50 éven felüliek számára
2011. július 20.

Az álláskeresők huszonegy százaléka betöltötte az ötvenedik életévét, ezért volt fontos ezen csoport munkaerő-piaci beilleszkedésére külön támogatási rendszert kidolgozni – fogalmazott Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, szerdai sajtótájékoztatóján. A Kormány döntött a 2011-2015 közötti, megközelítőleg 70 ezer hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatásának javítását célzó, 60 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt indításáról.
Az első négy hónapban átvállaljuk a munkabér és járulékai 100 százalékos megtérítését, maximum a minimálbér kétszerese és annak járulékai erejéig – hangsúlyozta az államtitkár. A második négy hónapban - folytatta- a munkabér és járulékai legfeljebb ötven százalékos mértékű támogatását, maximum a minimálbér kétszeresét és annak járulékát vállaljuk át. Az utolsó négy hónapban a járuléktámogatást, maximum a minimálbér kétszeresére számolt járulék erejéig tudjuk vallani.
Tovább...
Több forrás jut az innovációs eredmények hasznosításának támogatására
2011. július 20.

Az "Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis és középvállalkozások részére" című pályázat keretösszege 1 000 000 000 forinttal megemelésre került. Így a konstrukció jelenleg rendelkezésre álló keretösszege 2,00 milliárd forint.
A pályázat célja újszerű technológiák, szolgáltatások, eljárások alkalmazásának bevezetése a termelés/szolgáltatás folyamataiba, az elért innovációs eredmények iparjogvédelme. A pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft, mértéke maximum az összes elszámolható költség 65%-a.
Tovább...
Lakossági pályázat napkollektoros rendszerek telepítésére ősztől!
2011. július 18.

Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár bejelentése alapján szakértői egyeztetés alatt áll a napenergiát hasznosító, használati melegvíz előállítását biztosító berendezések beszerzését és beépítését támogató pályázati konstrukció. A családi házak és legfeljebb 12 lakásos hagyományos építésű társasházak számára megnyitni tervezett kiírás 2011. harmadik negyedévben jelenhet meg közel 3 milliárd forint keretösszeggel.
Információink szerint akár 50% támogatási intenzitás is elérhető lesz, a végleges feltételek közzététele augusztus/szeptember során várható.
Új Széchenyi Terv pályázat nyílt a hazai turizmus fejlesztéséért
2011. július 15.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett, igen népszerűnek ígérkező hazai forrású pályázat célja a belföldön megvalósuló nemzetközi és országos hatókörű, turisztikai vonzerővel bíró rendezvények támogatása. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 150 millió forint, az elnyerhető támogatás 1-5 millió Ft, az összes elszámolható költség maximum 40 %-a.
Szennyvíztisztító telepek újulnak meg támogatással
2011. július 15.

Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára 2011. július 14-én látogatást tett Mezőtúron és Öcsödön, ahol a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásával szennyvíztisztító telepek újulnak meg. A beruházásokkal minimálisra csökken a szennyvíz okozta környezetszennyezés, javul a felszíni és felszín alatti vizek állapota, nő a környezeti biztonság és a csatornázott területek értéke.
Nem ismerik az ÚSZT pályázatokat a cégek
2011. július 14.
A magyarországi cégek jellemzően nem ismerik az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) pályázatait, a nagyobbak tájékozottsága az átlagosnál is rosszabb, illetve ágazati megközelítésben a szállítás, raktározás, posta, távközlés és pénzügyi vállalkozások a legkevésbé informáltak.
Indul a lakossági energiatakarékossági pályázat!
2011. július 13.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,6 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében. A Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják. A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) részeként pedig 9 milliárd forint pályázati forrás került megnyitásra, melynek keretében mikro-, kis-, és középvállalkozások kaphatnak segítséget ahhoz, hogy működésük során növeljék az energia- és nyersanyaghasználat hatékonyságát – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. július 13-án, Balassagyarmaton.
Ültetvénytelepítási pályázat már csak július 15-ig!
2011. július 13.

Támogatási kérelmet csemegeszőlő- és gyümölcsültetvények telepítésére, ápolására, öntözésére, tápanyag-utánpótlására, jégháló kiépítésére, támrendszerek korszerűsítésére lehet benyújtani. Egy igénylő legfeljebb 35 millió forintra pályázhat július 15-ig.
Tovább...
Háromszázmilliós pályázat a szociális földprogram működtetésére
2011. július 7.
Nyílt pályázatot írt ki a szociális földprogramok működtetésének támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő. A pályázaton 400 ezer és 4 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető a 300 millió forintos keretösszegből.
Tovább...
Vidék Kaland: több mint kilencven fiatal jelentkezett
2011. július 5.

Több mint 90 fiatal jelentkezett a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA által meghirdetett pályázatra. A személyes meghallgatások után a szervezet 30 résztvevőt választott ki, akik között pszichológus, vegyész, szociális munkás, építész, jogász, közgazdász és szociológus is van.
Tovább...
Pályázhatnak a legkisebb pálinkafőzdék
2011. július 5.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár ígéretének megfelelően már a pálinka- és sörfőző mikrovállalkozások is igényelhetnek támogatást az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP).
Tovább...
Támogatás a cukorrépa termelőknek
2011. július 5.

Közel 2 milliárd forint nemzeti támogatást kapnak a cukorrépa-termelők a nemzeti költségvetésből arra, hogy továbbra is legyen Magyarországon cukorrépa termelés, és ne kelljen bezárni az egyetlen működő cukorgyárat.
Tovább...
A de minimis keretből jut 100 millió az állattenyésztési termeltetőknek
2011. július 5.

Összesen 100 millió forintos támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az állattartókkal termeltetési szerződést kötő és termeltetési előleget biztosító kereskedelmi vállalkozások, az állati terméket feldolgozók és a termelői csoportok részére – közölte a tárca. Idén már azok a termeltetők is igényelhetik a támogatást, akik vágómarha-tartó gazdálkodókkal szerződnek.
Tovább...
A kormány a termelő szféra támogatására koncentrál
2011. július 5.
A kormányzat a hátrányos helyzetű térségek fejlesztése területén elsősorban a termelő szféra erősítésére koncentrál - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára abból az alkalomból, hogy aláírták az SBS fémipari társaság 40 munkahely létrehozását segítő, 64 millió forint értékű támogatási szerződését kedden,a Heves megyei Erdőtelken.
Tovább...
Egészségjavítást célzó sporttevékenységek támogatása
2011. július 5.

A pályázat célja szabadidősportban résztvevő sportegyesületek (különösen: diáksport egyesületek) rendszeres fizikai aktivitást, mozgást, sportot ösztönző tevékenységének támogatása, ennek érdekében különösen és elsődlegesen az egészséges és testedzésben gazdagabb életmód kialakításához és megtartásához szükséges feltételek biztosítása.
Tovább...
Falumegújítás és –fejlesztés támogatása
2011. július 5.

A 2011 novemberében induló pályázat célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása, valamint a helyi piacok létrehozásának és fejlesztésének támogatása.
Tovább...
Óriási várakozás előzi meg az Új Széchenyi Terv pályázatait
2011. július 1.
Óriási várakozás és igény kíséri az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázatait, amelyek reményt adnak a kis- és középvállalkozásoknak - hangsúlyozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön az elmúlt egy év fejlesztéspolitikai eredményéről és az ÚSZT tapasztalatairól tartott háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Tovább...
Indul a magyar EUREKA elnökség
2011. július 1.

Magyarország nevében Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Jeruzsálemben ünnepélyes keretek között átvette az EUREKA együttműködési program elnöki tisztségét a következő egy évre. Hazánk 2011. július 1-jén kezdi meg a K+F projektek támogatására és koordinálására létrehozott, idén 25 éves szervezet vezetését.Ű
Tovább...
Tetületalapú támogatások: a napokban kezdődnek az ellenőrzések
2011. július 1.

A napokban megkezdik a területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó ellenőrzéseket a hatóságok. A távérzékelési felméréseket a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a helyszíni ellenőrzéseket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) végzi. A gazdálkodók komoly szankciókra számíthatnak, ha tényleges területük jelentősen eltér a bejelentettől, illetve vétenek a kölcsönös megfeleltetés, a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot és a jogszabályokban foglalt gazdálkodási követelmények előírásai ellen.
Tovább...
Akár 60%-os támogatás halászati, akvakultúra és halfeldolgozó beruházásokhoz
2011. június 30.

Európai Uniós támogatás igényelhető halászati, akvakultúra és halfeldolgozás beruházásainak - gépek, eszközök beszerzése, épületek építése - támogatásárhoz akár 200 millió Ft értékben. A támogatás aránya 40-60%-ig terjedhet.
Támogatás az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás fejlesztéséhez
2011. június 30.

Tovább...
A Pannonhalmi Főapátság élen jár a megújuló energia használatának terjesztésében
2011. június 29.
1.jpg)
A Pannonhalmi Főapátság környezettudatos szemléletének látványos bizonyítéka a biomassza fűtőmű tetőfelületén megvalósult fotovoltaikus beruházás (napelemek általi energiatermelés) – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár 2011. június 29-én, a Főapátság villamos energia termelésének megújítását célzó projekt ünnepélyes zárórendezvényén.
Tovább...
Pályázat vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatására
2011. június 29.

Új informatikai célú pályázatok jelentek meg kis- és középvállalkozásoknak. 2011. július 1-jétől lehet pályázni a vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatására és a vállalati SaaS központok létrehozásának és fejlesztésének támogatására kiírt vállalkozásfejlesztési pályázatokra, amelyeket Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár mutatott be 2011. június 29-én, Budapesten.
Nézze meg a sajtótájékoztatón készült videot!
Tovább...
Újra élelmiszeripari pályázat 2011. őszétől
2011. június 28.

2011. őszétől lehet majd várhatóan újra benyújtani a "Mezőgazdasági termékek értéknövelése" c. pályázatot, melynek célja, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javításával vagy új termékek, eljárások, technológiák bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzem, illetve élelmiszeripari vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége, továbbá javuljanak az élelmiszerbiztonsági és – higiéniai feltételek, csökkenjen a környezetterhelés.
A felkészülést, különösen az építési engedélyek beszerzését már most meg kell kezdeni, pályázni 1 hónapig engedélyes tervekkel és költségvetéssel lehet majd!
A palyazatihirek.eu honlapot üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. számos sikeres referenciával az élemiszeripari pályázatok megvalósításának megbízható partnere. Jelentkezzen ingyenes előminősítésünkre!
Tovább...
Pályázati önerő támogatás önkormányzatoknak - 2011.
2011. június 27.
Az önkormányzatok az európai uniós forrásból elnyert támogatásokhoz szerdától igényelhetnek önerő támogatást az EU Önerő Alapból, egy pályázatra legfeljebb kilencszázmillió forint önerő-kiegészítés jár - az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Tovább...
Módosítások egyes vállalkozásfejlesztési pályázatokban
2011. június 27.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint módosítások léptek életbe a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2.1.1-A) pályázati felhívásában, valamint a Vámtarifa Számokat (VTSZ) tartalmazó mellékletben.
Tovább...
Bér és járulékok 60%-os támogatása a telephelyfejlesztési pályázatokban
2011. június 23.
A június végétől beadható telephelyfejlesztési pályázatokon maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső bérköltség, építés, ezsközbeszerzésre elszámolására is van lehetőség mikrovállalkozásnál. Kis- és középvállalkozások bérköltséget nem, de építést, eszközbeszerzést ugyanígy elszámolhatnak.
Népszerű ez a pályázat, mert magas támogatási arány mellett komplex fejlesztés valósítható meg. Ugyan hasonló céllal lehet pályázni a GOP 2.1.1/B jelű komplex technológiafejlesztési kiíráson, ám ott csak 35 százalékos a támogatási arány, itt a legtöbb helyen 50, sőt a leghátrányosabb kistérségekben 60. Budapesten (30 százalék) és Pest megyében (40 százalék) alacsonyabb az arány, ám így is 5 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
Regisztráljon ingyenes pályázati előminősítésünkre alább!
Tovább...
Megjelent a 2011/2-es Építési Normagyűjtemény az MVH-nál
2011. június 22.
Az MVH közzétette a 2011. július 1-től alkalmazandó Építési Normagyűjteményét, amelyet a beadni tervezett támogatási kérelmeknél és az NDP pályázatok elszámolásánál szükséges használni. Az EMVA pályázatok elszámolásánál a 23/2007-es FVM rendelet módosítása okán, a beadáskor érvényes (2007-2010) ÉNGY alkalmazható a kifizetési kérelmek összeállításakor.
Tovább...
Bencsik János: rendteremtésre van szükség a megújuló energia területén
2011. június 22.
A megújuló energia hasznosítására épülő iparág területén is szükség van a rendteremtésre, hogy az európai unió és az állam ne támogasson hosszú távon fenntarthatatlan beruházásokat – jelentette ki Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Törökszentmiklóson.
Tovább...
Zöldebbé válhatnak a hazai vállalkozások
2011. június 22.
Az Európai Unió csaknem 4 milliárd forintos támogatásával indulnak a közeljövőben biogáz projektek Győrött, Tamásiban, Kaposvárott, Miskolcon, Nyíregyházán, Hajdúnánáson és Törökszentmiklóson – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár, aki az utóbbi városban, valamint Szolnokon több energetikai fejlesztéssel járó beruházást megtekintett, majd sajtótájékoztatón ismertette a kis- és középvállalkozások számára meghirdetett, energiahatékonyságot célzó pályázatok eddigi eredményeit.
Tovább...
Változnak az EMVA-ból finanszírozott jogcímeknél a kifizetési kérelem benyújtási időszakok!
2011. június 21
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztés Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV.17.) FVM rendeletet módosító 57/2011. (VI.20.) VM rendelet. Ennek értelmében megváltoznak az egyes Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból támogatott jogcímek kifizetési kérelmeinek benyújtásával kapcsolatos szabályok.
Önti a pénzt Magyarországra az Európai Beruházási Bank
2011. június 21
Összesen 735 millió euró értékben négy új hitelt nyújt uniós alapokból támogatható kiemelt magyarországi térségfejlesztési beruházások finanszírozására az Európai Beruházási Bank (EIB).
Sikeresen lezárultak a Norvég Alap Pályázati kiírásai - újabb pályázatok 2012-től
2011. június 20.
Sikeresen lezárult az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2004-2009 Program. A támogatott projektekből megvalósult eredmények országszerte jelzik Magyarország, valamint a donor országok - Izland, Lichtenstein és Norvégia - sikeres együttműködését az európai örökség megőrzésétől a tudományos kutatáson át a humánerőforrás-fejlesztésig. A program zárása alkalmából rendezett konferencián a projektgazdákon kívül a Norvég Külügyminisztérium, Norvégia budapesti nagykövete, a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a lebonyolításért felelős hazai intézményrendszer képviselői vettek részt.
Tovább...
Jelenleg is nyitva álló lehetőségek pálinka beruházások támogatására
2011. június 19

Fontos, hogy Magyarországnak legyen egy vezető terméke, amely olyan nagy élőmunka igényű ágazathoz kapcsolódik, mint amilyen a gyümölcstermesztés – emelte ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Pálinka jövőképe című országos fórumon tartott előadásában. A pálinkafőzés így nemcsak a hagyományok őrzését szolgálja, de munkahelyeket is teremt. V. Németh Zsolt hozzátette: a Vidékfejlesztési Minisztérium célja, hogy a sörgyártással és a pálinkafőzéssel foglalkozó mikrovállalkozások is kaphassanak támogatást az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP).
Tovább...
Az Új Széchenyi Terv milliárdokkal segíti a fenntartható energiafogyasztás népszerűsítését
2011. június 19
A fenntartható életmód népszerűsítésére irányuló projektekre beadott 175 nyertes pályázat az Új Széchenyi Terv több mint 2,3 milliárd forintos támogatásával valósulhat meg – jelentette ki Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a kiírásokon kiemelkedő sikerrel szereplő Békés megyében tett látogatása során 2011. június 17-én. Az államtitkár Békéscsabán, Körösladányban, Füzesgyarmaton és Dévaványán találkozott a helyi vezetőkkel, energiahatékony intézmény- és vállalkozásfejlesztési projekteket tekintett meg.
Tovább...
Változtak az NDP keretében benyújtott támogatási kérelmek ponthatárai
2011. június 17
Megváltoztatta a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében benyújtott támogatási kérelmek támogathatóságának korábban megállapított minimális ponthatárait az Irányító Hatóság. A módosított ponthatárok alapján további, több mint 2,6 milliárd forint támogatás kerül a cukorgyárak bezárásával érintett térségekbe.
Tovább...
Önálló és egységes megújuló törvényt készít a fejlesztési tárca
2011. június 16
Komoly tartalékok vannak a geotermikus energia szerepének növelésében Magyarországon, az ebből előállított energia mennyisége tíz év alatt megnégyszereződhet. A megújuló energiaforrások elterjedését a szaktárca a szabályozás jelentős egyszerűsítésével, egységes megújuló törvény megalkotásával segíti, az önálló jogszabály kidolgozása 2011 második felében kezdődik meg – mondta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Magyar Termálenergia Társaság VII. Nemzetközi Geotermikus Konferenciáján 2011. június 16-én, Budapesten.
Tovább...
Brikett készülhet a villányi szőlővesszőből
2011. június 15

Venyigéből készítenének brikettet Villányban és a bortermeléssel, szőlőtermesztéssel foglalkozó környező falvakban egy mintaprogramnak szánt fejlesztéssorozat részeként – adta hírül kedden az Új Dunántúli Napló.
Tovább...
Támogatás igényelhető erdősítéshez
2011. június 15
Június 30-ig igényelhető uniós támogatás a mezőgazdasági területek erdősítéséhez, valamint az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági területeken való első létrehozásához. A támogatási kérelmeket az MVH által közzétett formanyomtatványon az érintett erdőrészlet, illetve mezőgazdasági terület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatalok erdészeti igazgatóságához kell postán eljuttatni – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Az egész régióban javítják majd az életminőséget a tatabányai kórház fejlesztései
2011. június 15
Az Európai Unió 4,6 milliárd forintos támogatásával újabb stratégiai beruházások valósulnak meg Tatabányán – közölte Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Szent Borbála Kórház két projektjének szerződéskötésén 2011. június 15-én, Tatabányán.
Tovább...
Erdészeti gépbeszerzés támogatása
2011. június 15
Az intézkedés célja az erdészeti ágazat technológiai színvonalának javítása, a géppark fejlesztése és korszerűsítése az első kiviteltől a fakitermelési szakaszig, beleértve a fakitermelés gépeit is.
Tovább...
Kölcsönös Megfeleltetés és Agrár-környezetgazdálkodás fórum
2011. június 15
2011. június 15-én a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége (VSZOSZ) és a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) tájékoztató fórumot szervez Kölcsönös Megfeleltetés és Agrár-környezetgazdálkodás témakörökben.
Tovább...
Akár 60%-os támogatás kertészeti ültetvénytelepítésre és korszerűsítésre
2011. június 14
A támogatás célja ültetvények telepítésével, meglévő ültetvények korszerűsítésével, a fajtaszerkezet javításával a piaci igényekhez alkalmazkodni tudó hatékony és minőségi követelményeknek megfelelő gazdálkodás hátterének megteremtése.
Tovább...
Törvény az egyszerűbb és átláthatóbb közbeszerzésekért
2011. június 14
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új közbeszerzési törvényre vonatkozó javaslatát, amely elfogadása esetén teljes egészében felváltja a jelenleg hatályos szabályozást. A javaslat hatékonyan segíti a korrupció elleni harcot, egyszerűbb és rugalmasabb eljárásokat, gyorsabb jogorvoslatot eredményez, és támogatja a kis- és közepes vállalkozások részvételét a közbeszerzésekben.
Tovább...
65%-os támogatás piacorientált kutatás-fejlesztés támogatására
2011. június 10
A pályázat célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, ill. ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.
Tovább...
Hamarosan újraindulnak a lakossági energiatakarékossági pályázatok
2011. június 9

A nyár folyamán várhatóan újra meghirdetésre kerülnek a lakossági energiatakarékossági pályázatok. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Zöld Beruházási Rendszer program 2011. január 1-i átvétele óta intenzíven dolgozik a lakosság számára tervezett energiahatékonysági konstrukciók előkészítésén.
Tovább...
Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása
2011. június 1
A pályázati kiírás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének erősítése az információs és kommunikációs technológiai megoldások hatékony alkalmazása révén mind a belső vállalati és mind pedig a vállalatközi üzleti folyamatokban, amelyek a hazai KKV-szektor versenyképességének növekedését segíthetik elő.
Tovább...
Magyar-szlovén megújuló energetikai üzleti fórum
2011. június 1
A ljubljanai magyar nagykövetség Külgazdasági Irodája és a Szlovén Energetikai Kamara magyar-szlovén megújuló energetikai rendezvényt szervez 2010. június 10-én Lendván.
Tovább...
Indul a tanyafejlesztési program
2011. június 1
Rövidesen pályázni lehet a kormány egymilliárd forinttal támogatott tanyafejlesztési, júliustól pedig a falusi turizmus négymilliárd forintos keretű fejlesztési programjára. Hatásukra szakemberek reménye szerint végre megmozdulhat az álló tanyapiac is.
Tovább...
Kutatási és oktatási célokat is szolgál majd a kecskeméti Biogáz Erőmű
2011. május 31
A biogáz alkalmazások elterjesztése nem csak energetikai, hanem környezetvédelmi, technológiai és társadalmi megfontolásból is szükséges – jelentette ki Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár a térség legnagyobb biogáz erőművének átadási ünnepségén 2011. május 31-én, Kecskeméten. Az Agrowatt Nonprofit Kft. beruházása a Norvég Alap 344 millió forintos támogatásával valósult meg.
Tovább...
A vállalatok innovációs kezdeményezéseiből az ország egésze profitál
2011. május 31

Magyarország igazi erőforrása az itt élők tudásában és kreativitásában rejlik - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Bosch csoport alapításának 125. évfordulója és a cégalapító Robert Bosch 150. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen 2011. május 26-án, Budapesten.
Tovább...
Kombinált Mikrohitel – az életszagú gondolkodás eredménye
2011. május 31

Az Új Széchenyi Terv komoly lökést adhat a magyar gazdaságnak, s ebben nagyon nagy szerepük lehet a megyei jogú városoknak. 2013-tól mintegy 2000milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely segíthet a kis- és középvállalkozó (kkv) szektor helyreállításában, hiszen az elmúlt 8 évben a kkv-szektor nem a gazdaság nyertesei közé tartozott – fogalmazott köszöntőjében Papp László, Debrecen vállalkozói vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármestere a május 26-án a Kölcsey Központban megrendezett vállalkozásfejlesztési konferencián.
Tovább...
Épületei felújításával és napelemekkel milliókat takarít meg a szegedi egyetem
2011. május 26
Az energiahatékonysági és megújuló energiákra építő felsőoktatási beruházások hosszú távon szolgálják a kutatási és oktatási feladatok magas színvonalú biztosítását – jelentette ki Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár 2011. május 26-án, a Szegedi Tudományegyetemen tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár Szabó Gáborral, az egyetem rektorával a néhány héttel ezelőtt kedvező elbírálásban részesült energetikai fejlesztések előkészületeiről egyeztetett.
Tovább...
Pályázat amatőr újságírók számára: A magyar soros elnökség - Ahogy én látom
2011. május 26
2011 első félévében Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Ebből az alkalomból a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont és a Kecskeméti Lapok közösen "A magyar soros elnökség – Ahogy én látom" címmel újságíró pályázatot hirdet.
A pályázat keretein belül olyan írásokat várunk, melyekben a pályázó a soros elnökség egy konkrét eseményén keresztül mutatja be annak az állampolgárra, illetve a tagállamokra gyakorolt hatását.
Tovább...
Új pályázati lehetőség telephelyfejlesztésre a régiókban
2011. május 26
A pályázat célja a mikro, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztésével, illetve a működési feltételeik kedvezőbbé tételével a vállalkozások üzleti környezetének, s ezáltal közvetve a régiók foglalkoztatási helyzetének a javítása.
Tovább...
Hatékony beruházásokkal kell csökkenteni a hazai gazdaság energiaintenzitását
2011. május 26
Magyarország biztonságos, megfizethető és egyben fenntartható energiaellátása hosszú távon csak akkor lesz biztosítható, ha a hazai gazdaság energiaintenzitása az ipari folyamatok energiahatékonyságának növelésével jelentős mértékben csökken – jelentette ki Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár 2011. május 26-án, Szatymazon a Szilánk Zrt. új termelőcsarnokának alapkőletételi ünnepségén.
Tovább...
Sapard támogatások: Magyarország beperli az Európai Bizottságot - Hétszázmillió forint visszafizetését vitatjuk
2011. május 25

Várhatóan beperli az Európai Bíróságon Magyarország az Európai Bizottságot (EB), mert a hazai hatóságok szerint az EB jogtalanul követel vissza 2 535 286 eurónyi (mintegy 704 millió forintnak megfelelő), 2004-ben folyósított uniós Sapard mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatást. Az illetékes minisztériumok az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságnak (EKTB) előterjesztést készítettek, amelyben javaslatot tettek arra, hogy a kormány a per megindítását támogassa. Az EB azért rendelt el visszafizetést, mert megítélése szerint Magyarország a kifogásolt Sapard pénzeket az akkor hatályos, háromhavi határidőn túl fizette ki.
Tovább...
Nemzeti Fejlesztéspolitikai Fórum 2011
2011. május 25
Június közepén rendezik meg a Nemzeti Fejlesztéspolitikai Fórum 2011-et, amelyre június 7-ig még lehet jelentkezni. Az esemény témái a generációváltás, a területfejlesztés jövője és az ÚMVP félidei értékelése.
Tovább...
Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program gazdasági fórum
2011. május 25
Sikeres vállalkozások üzleti találkozója az Észak-alföldi régióban - Vállalkozásfejlesztési konferencia a Napi Gazdaság szervezésében.
Tovább...
Már igényelhető a kedvezményes agrárhitel!
2011. május 25
Megjelent az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram részleteit tartalmazó közlemény a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján. Ebben már megtalálható azon pénzintézetek sora is, melyek a konkrét hitelezést végzik. A kedvezményes hitelt termelők és termeltetők vehetik fel.
Tovább...
Új funkció a palyazatihirek.eu-n Internet Explorer 9 alatt
2011. május 25

Portálunk mostantól támogatja az IE9 azon funkcióját, miszerint a különböző honlapokat a tálcára lehet húzni, és azok ugyanúgy egy helyi menüvel látszódnak, mintha alkalmazások lennének.
Tovább...
Ősszel hirdetik meg a demográfiai földprogramot
2011. május 23
2011 őszén hirdetik meg a demográfiai földprogramot, amellyel fiatal házasoknak kínálnak termőföldet kedvező bérleti feltételekkel - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Szekszárdon.
Tovább...
Közel nyolcszorosára nő a magyarországi napelem-kapacitás
2011. május 23
Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében az elmúlt hónapokban fotovoltaikus beruházásra (napelemek általi energiatermelésre) 36 pályázó kapott 3,75 milliárd forintot. A megítélt pályázati forrásoknak köszönhetően csaknem 7 MWp (megawatt-peak) névleges teljesítménnyel bővül, mintegy nyolcszorosára nő a jelenlegi 0,9 MWp hazai kapacitás – hangsúlyozta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára a Valóságos Kincsesbánya II. Fórumon, a Pest megyei Újszilváson, 2011. május 20-án. Az eseményen előadást tartott Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztési és klímapolitikai helyettes államtitkár is.Tovább...
Összhang és együttműködés a kormányzati energia- és vidékstratégiák között
2011. május 19
Hamarosan ismét megnyitják a felfüggesztett épületenergetikai pályázatot!
2011. május 18
A pályázati konstrukció célja az energiahatékonyság, az energiatakarékosság valamint megújuló energiafelhasználás fokozása az energetika teljes vertikumában, azaz az energia termelése, elosztása, szállítása és – a vertikum legkritikusabbnak ítélhető szegmense – a végfelhasználás területén.
Tovább...
125 millió euró összegű hitelkeret-megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával (Council of Europe Development Bank - CEB) – közölte az MFB. A hitelből fejleszthető célterületek között sorolja fel az MFB közleménye a vidékfejlesztést és a környezetvédelmet is.
Tovább...
Lakossági energiahatékonyság: két új pályázati kiírás várható a nyáron
2011. május 13.
A nyár folyamán várhatóan két pályázat kerül kiírásra az Új Széchenyi Terv keretein belül; az egyik a meglévő családi házak energetikai korszerűsítésére a másik pedig új építésű családi házak energiahatékony módon történő létrehozásához fog segítséget nyújtani a lakossági pályázók számára.
Tovább...
Húsz felsőoktatási épületenergetikai projekt 4,7 milliárd forintos támogatásáról született döntés
2011. május 9.
Húsz felsőoktatási épületenergetikai projekt 4,7 milliárd forintos támogatásáról született döntés – jelentette be 2011. május 5-én Bencsik János Vas megyei látogatása során, Szombathelyen. Az államtitkár részt vett a szombathelyi energiafórumon, majd a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében támogatást elnyert beruházásokról tájékozódott. Az államtitkár többek között Szombathelyen megtekintette Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központot és a Pável Ágoston Kollégiumot, és ellátogatott Ikerváron a helyi vízerőműhöz is.
Tovább...
Nagy sikere van a 10 évre szóló vidékstratégiának
2011. május 9.
Az állami tartalékból 2 millió kilogramm cukrot felszabadítunk és piacra dobunk, hogy letörjük a magas cukorárakat. 2014-ig meg van kötve a kezünk, az uniós cukorszabályozás miatt, de utána gondos tervezéssel, a magyar gazdák kőkemény érdekvédelmével változtathatunk a magyar cukortermelés jövőjén – mondta a vidékfejlesztési miniszter a 10 évre szóló Nemzeti Vidékstratégia országjáró fórumsorozatának harmadik állomásán, Püspökladányban.
Tovább...
96 milliós támogatásból fejleszti telephelyét a Flex-Coop Kft.
2011. május 5.

Telephelyfejlesztésre nyert több mint 96 millió forintot az anyagmozgató rendszerek gyártásával foglalkozó Flex-Coop Kft. 2011. április 29-én nyitórendezvény keretében mutatta be Sólyomi Zoltán, a cég ügyvezetője és dr. Badacsonyi Tamás pályázati szakértő, a Pályázati Hírek portált üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. ügyvezetője az uniós támogatásból megvalósuló projektet, melynek keretében egy új üzemcsarnokot építenek fel a cég jászberényi telephelyén. A Flex-Coop Kft. 2010 júliusában nyújtott be pályázatot az ÉAOP-1.1.1/D jelű kiírásra, és 4 hónappal később értesült a pályázat pozitív elbírálásáról. A munkálatok 2010 decemberében kezdődtek meg, és 2011 októberéig tartanak.
Tovább...
Júniusban meghirdetik a Tanyafejlesztési program pályázatait
2011. május 5.

Tovább...
A következő év a helyi zöld cselekvési terveké
2011. május 5.
Az önkormányzatoknak mielőbb érdemes elkészíteniük egyéni stratégiáikat, cselekvési terveiket, hiszen a beruházások és fejlesztések mindig egy adott településhez kapcsolódóan valósulnak meg, annak erőforrásaira, agro-ökológiai helyzetére, geográfiai sajátosságaira, zöld vagyonára és a meglévő infrastruktúrára építve – hangsúlyozta Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára 2011. május 5-én, a RENEXPO Central Europe megnyitóján.
Tovább...
Cél a fenntartható mezőgazdaság
2011. május 5.
A legfontosabb cél a mezőgazdaságban, hogy egységesebb, fenntartható rendszert alkosson a termelés, a környezetvédelem és az élelmiszerfogyasztás – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a fenntartható élelmiszertermelésről és –fogyasztásról szóló nemzetközi konferencia megnyitóján.
Tovább...
Brüsszeli siker: követendő példa a közös norvég-magyar képzési projekt
2011. május 3.
Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok történetében először Magyarországot érte az a megtiszteltetés, hogy 2011 márciusában a norvég támogatások egyik jó gyakorlataként egy magyar projektet mutathatott be a Finanszírozási Mechanizmus Iroda munkatársai előtt.
Tovább...
A VM-et is ellenőrzi az ÁSz - vidékfejlesztési pénzeket vizsgálnak
2011. május 1.
Az Állami Számvevőszék (ÁSz) 2011-es ellenőrzési terveiben szerepel a Leader-program keretében felhasznált források eredményességének és hatékonyságának vizsgálata, és a hátrányos helyzetben lévő térségek felzárkóztatására fordított pénzeszközök elköltésének elemzése – közölte Holman Magdolna, az ÁSz osztályvezetője a Szegedi Tudományegyetemen tartott előadásán.
Tovább...
Magyarország ismét az élmezőnyben az uniós fejlesztéspolitikában
2011. április 29.
A támogatási intézményrendszer radikális megújítása mellett is sikerült az európai uniós források szakszerű és hatékony lehívását biztosítani. A sikeres átalakítás egyik bizonyítéka, hogy az uniós források időközi kifizetései az új kormányzati ciklusban az előző évekhez képest számottevően felgyorsultak. Beszédes, hogy az elmúlt 10 hónapban összességében több mint kétszer, míg időarányosan több mint négyszer annyi forrást sikerült hazánknak lehívnia, mint az azt megelőző teljes három évben. Az új és hatékony fejlesztéspolitikának köszönhetően idehaza hónapról hónapra mind több támogatási szerződés és támogatói döntés születik, az európai színtéren pedig a forráslehívási „ranglistán” foglalunk el egyre előkelőbb helyet.
Tovább...
7 milliárd forintra pályázhatnak a mikrovállalkozások
2011. április 29.
Június 15-től lehet legfeljebb 35 millió forintra pályázni mikrovállalkozások létrehozásához, fejlesztéséhez. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2013-ig összesen 7 milliárd forint áll rendelkezésre a legkisebb cégek támogatására.
Tovább...
Utolsó lehetőség! – emlékeztet a Magyar Agrárkamara
2011. április 29.
Azon, az agrár-környezetgazdálkodási támogatási (AKG) programban résztvevő ügyfelek, akik 2009-ben nyújtottak be támogatási kérelmet - a jogerős elutasító határozattal vagy jogerős eljárást megszüntető végzéssel rendelkező ügyfél kivételével -, de 2010-ben nem nyújtottak be területazonosítási kérelmet (TAK) vagy a 2010-ben benyújtott TAK-ot visszavonták, s igénybe kívánják venni a fennmaradó 4 évre az AKG támogatást azoknak lehetőségük van TAK-ot benyújtani 2011-ben az egységes kérelem beadása előtt. Ehhez természetesen a tavalyi gyakorlatnak megfelelően 3 méteres pontossággal fel kell mérniük területüket – figyelmeztet a Magyar Agrárkamara.
Tovább...
Önerő-támogatás önkormányzatoknak
2011. április 28.
Az önkormányzatok az európai uniós forrásból elnyert támogatásokhoz szerdától igényelhetnek önerő támogatást az EU Önerő Alapból, egy pályázatra legfeljebb kilencszázmillió forint önerő-kiegészítés jár - az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Önerő-támogatást azok igényelhetnek, akiknek a pályázatairól 2010-ben, vagy pedig azt követően született elfogadó döntés.
Tovább...
Megvan a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat eljárásrend
2011. április 28.
Elfogadta az újjáalakított Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) eljárásrendjét a szervezet elnöksége és a dokumentumot javaslatként továbbította az irányító hatáságként (IH) működő Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) – nyilatkozta az agromonitor.hu-nak Mikula Lajos, az MNVH főtitkára. Ha az eljárásrendi javaslatot az IH jóváhagyja, megkezdődhet a forrásfelhasználások konkrét előkészítése.
Tovább...
Áprilisban egymilliárd támogatást adott az MVH
2011. április 26.
Áprilisban több mint 1 milliárd forintot fizetett ki az egységes területalapú támogatásra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Tovább...
Agrár Széchenyi Kártya: húszmilliárd forint forrás április végétől
2011. április 21.
Április végétől lesz elérhető az Agrár Széchenyi Kártya program, amelynek keretében mintegy 20 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak az agrárágazatban működő vállalkozások, őstermelők és családi vállalkozások . A szabad felhasználású hitel összegének minimuma 500 ezer, maximuma 25 millió forint, futamideje pedig három év lehet.
Tovább...
Jó úton halad Magyarország - újabb magyar nagyprojektet fogadott el Brüsszel
2011. április 21.
Az újratervezést követően új lendületet kapott az ország, az unió immár hivatalosan is támogatja a 22. magyar nagyberuházást. Az Európai Bizottság április 14-én elfogadta a „Tápió menti régió szennyvíz elvezetése és szennyvíz tisztítása” című nagyprojekt javaslatot.
Tovább...
Májustól újra pályázható a falusi turizmus és a mikrovállalkozások fejlesztése - VIDEOVAL
2011. április 20.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a megnyitandó jogcímek közül a 60-65%-os támogatású, kistelepülési mikrovállalkozások és a falusi turizmus fejlesztését segítő pályázatokat emelte ki, amelyek új munkahelyek létrehozását ösztönözhetik. A két pályázat az 5000 fő alatti, nem körzetközpontként működő falvakban lesz elérhető, ez 2772 települést, és 2,8 millió lakost érint.
Ősz elején várható a 100%-os támogatású induló fiatal gazda pályázat megnyitása is, 2 milliárdos kerettel.
Nézze meg a videoban a hamarosan megnyíló pályázatok ismertetését, jelentkezzen ingyenes előminősítésünkre!
Tovább...
Templomfelújítási pályázat - 2011. novemberben ismét!
2011. április 20.

Már most érdemes megkezdeni a tervdokumentációk összeállítását, a költségvetések véglegesítését. Novembertől beadható lesz újra a pályázat, a nagy igény miatt érdemes igyekezni. Munkatársaink segítséget nyújtanak a pályázati dokumentáció előkészítésében, a projekteket ingyenesen előértékeljük!
A 100%-os támogatást az 5000 főnél kisebb lakosszámú településen települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, továbbá székhellyel, illetve telephellyel rendelkező non-profit szervezet, valamint egyházi jogi személy veheti igénybe.
A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a településkép és a környezet állapotának javítása, az épített, természeti és kulturális örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása, és ezáltal a települések vonzerejének növelése.
Tovább...
Májustól újra: mikrovállalkozások fejlesztése kistelepüléseken pályázat
2011. április 20.
Májusban indul a vidéki életminőség javítását célzó európai uniós program, amelynek keretében újra megnyílik a forrás a kistelepüléseken működő mikrovállalkozások beruházásaihoz is. Akár induló vállalkozások is pályázhatnak majd!
A pályázat segítségével műszaki berendezések és eszközök beszerzéséhez, ingatlanépítéshez és -korszerűsítéshez, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetéséhez igényelhetnek forrást a mikrovállalkozások.
Tovább...
Újra falusi turizmus pályázat májustól!
2011. április 20.
![]()
A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása. A támogatás mértéke 60 és 100% között mozog a pályázó személyétől függően.
Tovább...
Az EU-ban ösztönözni kell az édesvízi haltenyésztést is
2011. április 15.

Tovább...
Megélénkült a kis- és középvállalkozók pályázási aktivitása
2011. április 14.
Kimagasló az érdeklődés az Új Széchenyi Terv vállalkozásfejlesztési pályázatai iránt – jelentette be Molnár Ágnes a Menedzserek Országos Szövetsége által szervezett találkozón 2011. április 13-án, Budapesten. A fejlesztési koordinációs államtitkár előadásából az is kiderült, hogy az ÚSZT kiírásaira alig hat hét alatt már ezer pályázat érkezett be.
Tovább...
Megindultak a kifizetések az innovációs alapból az akadémiai kutatóhálózatban is
2011. április 14.
Több mint egymilliárd forint támogatás kifizetése már folyamatban van – jelentette be Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára azon a megbeszélésen, amelyet Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével folytatott az akadémiai kutatóhálózatban jelentkező kifizetetlen szerződésállományról 2011. április 13-án, Budapesten.
Tovább...
Egyszerűsödik a borászok élete
2011. április 13.
Az április 16-án életbe lépő borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjét egyszerűsítő rendeletmódosítás jogharmonizációs problémákat is orvosol. A miniszteri rendelet kihirdetését széleskörű szakmai egyeztetés előzte meg. A jogszabály előírásainak kialakításába nemcsak az érintett hatóságokat vonta be a tárca, hanem a szőlő-bor ágazat meghatározó érdekképviseleti szervezeteit is, hogy a jogszabályi környezet a gazdálkodók piaci érvényesülését elősegítse, versenyképességüket javítsa – indokolta Fazekas Sándor a rendeletalkotás fő célját.
Tovább...
Támogatás szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz
2011. április 11.
A szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatási kérelmet május 31-ig lehet benyújtani az illetékes megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
A vidék élni akar! – Indul a 10 éves vidékstratégia társadalmi vitája
2011. április 10.
Fazekas Sándor társadalmi vitára bocsátottat a Vidékfejlesztési Minisztérium 10 éves Nemzeti Vidékstratégiáját a karcagi Nagykunsági gazdafórumon. A stratégia célja, hogy 2020-ra a vidék társadalmi és gazdasági folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be. Az agrárstratégia megalkotásával és végrehajtásával a tárca a vidéki Magyarország egészének megújítására törekszik. Ennek érdekében négy átfogó területről; az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszergazdaságról valamint a környezet védelméről határoz meg tennivalókat.
Tovább...
Jelentősen felgyorsult a támogatási pénzek kifizetése
2011. április 8.
Az elmúlt 10 hónap alatt 650 Mrd Ft uniós támogatás kifizetése történt meg, ami havi átlagban közel háromszorosa a 2010 júniusát megelőző időszaknak – jelentette ki Fellegi Tamás Debrecenben, az Új Széchenyi Tervet bemutató országjáró körút záró állomásán április 7-én. A nemzeti fejlesztési miniszter előadásában a tízezreket érintő panelprogram folytatásáról, az új támogatási konstrukció sikeréről, a májusban felálló a Széchenyi Programirodákról, valamint a fejlesztéspolitika átalakításának már megvalósult és hosszabb távú terveiről is beszélt.
Tovább...
Újból pályázhatóak a területalapú (SAPS) és nemzeti kiegészítő (top-up) támogatások
2011. április 8.
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) finanszírozott egységes területalapú támogatásról, valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások igénybevételéről szóló rendelet. 2011. április 8-tól nyújthatják be az egységes területalapú és a hozzá kapcsolódó nemzeti kiegészítő támogatási kérelmeiket a gazdák.
Tovább...
Hónap végére kész az agrár Széchenyi-kártya rendelet
2011. április 8.
Várhatóan a hónap végére megjelenhet az agrár Széchenyi kártya folyószámlahitel főbb részletszabályait meghatározó rendelet. A jogszabálytervezet jelenleg közigazgatási egyeztetésen kering. A vonatkozó kormányrendelet, amely a főbb paramétereket - mint a kétszázalékos állami támogatás, az állami garancia, illetve a garanciadíj-támogatás - rögzíti, már közel egy hónapja megjelent.
Tovább...
Halászati támogatásokról döntöttek
2011. április 7.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elbírálta a Halászati Operatív Program három jogcímére vonatkozó beruházásokra benyújtott támogatási kérelmeket. Március végén a Vidékfejlesztési Minisztérium „Az akvakultúra termelő beruházásai" jogcímben 44, a „Halfeldolgozás és értékesítés" jogcím keretében pedig 5 támogatási kérelemre összesen több mint 2,3 milliárd forint kötelezettségvállalási összegről döntött. „A természetesvízi halászat" jogcím keretében nem volt támogatható kérelem. A támogatási határozatokat az MVH postázta az érintetteknek.
Tovább...
Támogatás ipartelepítésre, telephelyfejlesztésre és vízrendezésre hamarosan!
2011. április 6.
2011-ben is támogatják a mikro-, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló telephelyek és azok infrastruktúrájának fejlesztését, a versenyképesség megőrzése és fokozása, valamint a foglalkoztatottsági szint megtartása és javítása céljából. A pályázat megjelenése mind a hét régióban várható!
Tovább...
Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó feladatokkal bővült a kormányablakok szolgáltatási köre
2011. január 18.
Dr. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a második félévben várható a hatósági eljárásról szóló törvény átvizsgálása, továbbá létrejön egy munkacsoport az állami feladatkataszter elkészítésére.
Tovább...
2011. január 17-től pályázhatók az első Új Széchenyi Terv kiírások
2011. január 17.
Eldördült a startpisztoly a kötelező társadalmi egyeztetést nem igénylő Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázatoknál. Már január 17-étől pályázhatók az első konstrukciók. Főként előkészítést és közvetítést tartalmazó kiírások tartoznak ide, de a nagyléptékű közlekedésfejlesztések keretei is világossá válnak.
Tovább...
Új lendületet ad a Széchenyi Terv a vidékfejlesztésnek
2011. január 16.

Az Új Széchenyi Terv azokra az életképes elképzelésekre épít, amelyek a gazdaság szereplőitől származnak, hiszen az elmúlt fél évben konzultáció folyt a gazdaság megerősítéséhez szükséges lépésekről – mondta Fazekas Sándor Karcagon, ahol a helyi vállalkozók előtt ismertette a Széchenyi Terv agráriummal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos részleteit.
Tovább...
Matolcsy György 2014-ig háromszázezer új munkahelyet vár az Új Széchenyi Tervtől
2011. január 16.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a konszolidációval elérhetővé vált, hogy az Európai Unióban Svédország mellett Magyarország lesz az egyetlen állam, amely képes lesz az államadósság szintjét csökkenteni a GDP-hez viszonyítva. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy 2011-14-ben az államháztartási deficit 3 százalék alatt maradjon. Erre az EU tagországai közül mindösszeg 3-4 állam lesz képes - tette hozzá.
Tovább...
Disznóól volt az előző pályázati rendszerben
2011. január 16.
A korábbi pályázati rendszerről a miniszterelnök az Új Széchenyi Terv január 14-i bemutatóján azt mondta, "ami itt uralkodott, az egy disznóól volt. Átgondolatlan, korrupt, áttekinthetetlen, követhetetlen, az embereket megalázó, a pályázókat kiszolgáltatottságra ítélő", többeknek hatalmi pozíciókat biztosító szisztéma volt. "Néhány disznóólat már volt módom személyesen is, saját kezemmel kitakarítani, ezért biztosak lehetünk abban (...), hogy ezzel a hodállyal is el fogunk majd bánni" - tette hozzá.
Tovább...
Nagy lehetőségek az Új Széchenyi Tervben
2011. január 14.
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatta az Új Széchenyi Tervet. A Budapest Marriott Hotelben megtartott ünnepélyes indulásnál jelen volt számos politikus, közéleti személyiség, és valamennyi vállalkozó és civil partner, akik hasznos javaslataikkal hozzájárultak az Új Széchenyi Terv kidolgozásához. A Széchenyi Terv egyes kiírásaira már hétfőtől lehet támogatási kérelmet benyújtani, más pályázatok várhatóan március 1-jével indulnak. Idén a teljes forráskeret 1100 milliárd Ft, melyet a gazdaságfejlesztésen kívül többek között például az egészségipar, a közlekedés, a foglalkoztatás, tudomány és innováció vagy zöld beruházások fejlesztésére is fordíthatnak a sikeres pályázók.
Tovább...
Január 14-én mutatja be a kormányfő az Új Széchenyi Tervet
2011. január 13.
Hatalmas lehetőség nyílik meg várhatóan az induló, vagy a 2 évnél fiatalabb cégek számára is, információink szerint kezdő vállalkozások is pályázhatnak majd. A pályázatokat várhatóan a meghirdetés után 1-1,5 hónappal kezdődően lehet majd benyújtani.
Tovább...
Február 14-ig lehet pályázni a „Zöld Óvoda” címre
2011. január 12.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő pályázatot hirdet a „Zöld Óvoda 2011” cím elnyerésére.
Tovább...
100 millió forint a kistermelők bormarketingjére
2011. január 12.
Az AMC nettó 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők projektjeit támogassa. A részvétel alapfeltétele, hogy a rendezvényeken minimum 10 borászat termékei vegyenek részt. Pályázni 30% önrész megléte mellett társkiállítóként helyi, regionális, valamint országos rendezvényeken való megjelenés támogatására, valamint publikáció, kiadványkészítés költségeinek támogatására lehet.
Tovább...
Hulladékgyűjtési pályázat a védett természeti területek megtisztítására
2011. január 12.
Több mint 95 millió forinttal támogatja a védett természeti területeken, barlangokban és azok felszíni védőövezetén elhagyott hulladék felszámolását a Vidékfejlesztési Minisztérium. A pályázat célja, hogy segítse azokat a programokat, amelyek az elhagyott hulladék felszámolását célozzák és megakadályozzák, hogy a folyamat megismétlődjön. A szaktárca a pályázat segítségével ösztönzi az elkülönített hulladék gyűjtésének bevezetését is, illetve a már kiépített rendszer fejlesztését a Nemzeti Park Igazgatóságok központjaiban, tájegységi irodáiban, ökoturisztikai létesítményekben, bemutatóhelyeken és szálláshelyeken.
Tovább...
A vidékfejlesztési miniszter újraértelmezné a magyar életformát - VIDEOVAL
2010. december 28.

Újra kell értelmezni a magyar életmódot, a magyar életformát, amelynek meg kell teremteni a feltételeit - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton a zalai Vindornyalakon, Horváth Tihamér érték- és hagyományőrző falusi turisztikai projektjének avatása alkalmából.
Tovább...
Kiírták a közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázatokat
2011. január 04.
Kiírták a megyei munkaügyi központok az önkormányzati rövid és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázataikat, amelyek összesen 40 milliárd forintból valósulnak meg a 2011. január elsejétől életbe lépő új közfoglalkoztatási rendszer keretében.
Tovább...
Kiírták a közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázatokat
2011. január 04.
Kiírták a megyei munkaügyi központok az önkormányzati rövid és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázataikat, amelyek összesen 40 milliárd forintból valósulnak meg a 2011. január elsejétől életbe lépő új közfoglalkoztatási rendszer keretében.
Tovább...
Januárban fizethetik a tejtermelők tavalyi kvótatámogatásait
2011. január 04.
Várhatóan januárban kapják meg a tejtermelők a tavalyi kvótatámogatásokat, amelyeket az uniós terület alapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó nemzeti kiegészítésből (top up) finanszíroz a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca rendelete szerint a jogosultak legfeljebb 6 forintos támogatást vehetnek igénybe történelmi bázisjogosultságonként.
Tovább...
Folytatódik az iskolatej program - Már a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást!
2011. január 04.

2011-ben 800 millió forint jut az iskolatej program támogatására. A program keretében eddig Magyarországon a gyermekek csak mintegy tíz százaléka kapott naponta egy pohár tejet ingyen. Az új VM rendelettel ez a kör bővülhet, ugyanis a 2011-ben az intézményfenntartókon túl azok a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást, akik piaci lehetőséget látnak a programban.
Tovább...
Az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatai 2011-ben!
2011. január 03.
Figyelem: az alábbi tájékoztató nem tartalmazza a Széchenyi-Terv gazdaságfejlesztési pályázatainak teljes körét, további információk folyamatosan jelennek meg honlapunkon!
A gazdaságfejlsztési prioritás fő célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások, elsősorban a KKV-k (széles értelemben vett) vállalati kapacitásainak komplex fejlesztése jövedelemtermelő képességük növelése és a piaci pozícióik javítása érdekében technológia-intenzív tevékenységek fejlesztésével, a vállalkozások szervezet- és humánerőforrás fejlesztésének, az IKT technológia és alkalmazások használatának, illetve az üzlet- és piacfejlesztési tevékenységeknek az integrálásával. A 2011-2013 évekre várhatóan 153 Mrd Ft (évente 51 Mrd Ft) áll rendelkezésre jelen prioritás pályázati kiírásainak támogatására.
Tovább...
K+F és innováció a versenyképességért - a 2011-es pályázatok tervezetei!
2011. január 03.
A prioritás ösztönzi a vállalkozások által végzett, a gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztési tevékenységeket, az innovatív vállalkozások klaszteresedési folyamatait, az innovatív fejlesztések piacra vitelét, és a korszerű kutatási infrastruktúra kialakítását. 2011 és 2013 között a prioritás rendelkezésre álló forráskerete várhatóan 120 Mrd Ft összegű lesz.
Tovább...
Pályázati 2011-ben Észak-magyarországi és Dél-lengyelországi régiókban a magyar borok népszerűsítésére
2010. december 25.
Az Agrármarketing Centrum nyílt pályázati felhívást tesz közzé a 2011. évi közösségi bormarketing program keretében a 2011-ben, Észak-magyarországi, valamint a Dél-lengyelországi régióban, a magyar borkultúra, borászatok, borok népszerűsítése érdekében, helyi, regionális rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon való megjelenések, áruházláncokban értékesítés ösztönző akciók, valamint Lengyelországban borkóstoló szervezése támogatására.
Tovább...
Határidő-módosítások a harmadik feles finanszírozású pályázatoknál
2010. december 25.
Tovább...
Több mint két milliárd forintot kapnak az anyajuhtartók
2010. december 25.

A napokban indult meg az anyajuhtartás és az anyajuh de minimis támogatáshoz kapcsolódó döntések postázása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál.
Tovább...
A gazdák nagy része még idén megkapja a területalapú támogatás (SAPS) teljes összegét
2010. december 25.
December 20-tól folyamatosan utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a 2010-es területalapú támogatás még fennmaradó részét a gazdálkodók számára.
Tovább...
Figyelem! Változnak az EMVA beruházási támogatások feltételei!
2010. december 25.
Az új minisztériumi rendelet szerint megváltoznak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályai. A rendeletmódosítás elsődlegesen az uniós támogatási források lehető legteljesebb kihasználását szolgálja. A rendelet december 23-án lépett hatályba.
Tovább...
Fazekas Sándor ma átvette az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának elnöki tisztét
2010. december 14.
Befejeződött Brüsszelben az unió mezőgazdasági és halászati minisztereinek 2011. évi utolsó ülése és ezzel lezárult a belga elnökség időszaka. A tanácskozás végén Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter jelképesen átvette az elnökségi feladatokat.
Tovább...
Életpálya modell készül a fiatal gazdáknak
2010. december 13.
A Vidékfejlesztési Minisztérium néhány hónapon belül kidolgozza azt a keretrendszert, amely biztos hátteret nyújt azoknak a fiataloknak, akik a jövőben megélhetésként és életformaként a gazdálkodást választják – jelentette be Karcagon Fazekas Sándor.
Tovább...
Hungarikum-alapot tervez a kormány jelentős támogatással
2010. december 13.
A nemzeti össztermék meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot – ismertette az elképzeléseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően az MTI-vel. A parlament hungarikum munkacsoportjának vezetője szerint Magyarország nemzeti kincseinek gondozásával és életben tartásával, valamint védelmével külön foglalkozó törvénytervezet elfogadása előtt még számos egyeztetésre van szükség.
Tovább...
Konferencia a helyi termékekről
2010. december 13.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szervezésében 2010. december 10-én elindult a Magyar Vidékakadémia második rendezvénysorozata. A nyitó eseményt Budapesten, a Benczúr Hotelben tartották, ahol a helyi termékek kulcsszerepét tárgyaló felszólalások hangzottak el a különböző szakterületeket képviselő előadóktól.
Tovább...
Megkezdődött a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervének társadalmi egyeztetése!
2010. december 13.
A megújuló cselekvési terv legfontosabb feladata azoknak az alapelveknek, cselekvési irányoknak és intézkedéseknek a kijelölése, amelyekkel teljesíthető az Európai Unió által Magyarország számára előírt – megújuló energiaforrások felhasználására vonatkozó 2020-ra érvényes – 13 százalékos célérték. Ugyanakkor a cselekvési tervben a kormány olyan intézkedések foganatosítását vázolja fel, amelyek az Unió által megjelölt célértéknél ambiciózusabb megújuló részarány – 14,65 százalék – elérését is lehetővé teszik. A vállalások mértékének tekintetében ezzel a célértékkel Magyarország a tagállamok rangsorában az utolsó helyek egyikéről a középmezőny alsó részébe lép elő.
Tovább...
Támogatási plafon az új KAP-ban
2010. december 10.
Módosult a "Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése" pályázati kiírás benyújtási határideje
2010. december 09.
A GOP-2009-1.3.2 Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése című pályázati konstrukció keretében a pályázatok benyújtási határideje 2011. január 10-ről 2010. december 31-re módosul.
Tovább...
Pozitív értékelés az operatív programok előrehaladásáról
2010. december 09.

Az Európai Bizottság képviselői hazánkba látogattak, hogy tájékozódjanak az operatív programok előrehaladásáról. A megbeszélések egy héten át tartottak, melyek keretében az összes operatív programot áttekintették. Az utolsó napon került sor az eredmények összegzésére, ahol a bizottsági delegáció vezetője, Jean-Marie Seyler elmondta, hogy Magyarország alapvetően jó irányban halad a források felhasználásában és örvendetes, hogy elkezdődött azoknak a stratégiáknak a kialakítása, amelyek korábban hiányoztak (pl.: egészségügy, környezetvédelem).
Tovább...
Változás az agrár-környezetgazdálkodási határidőkben!
2010. december 08.
Az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések a mezőgazdaság által érintett fizikai és természeti környezet állapotának megőrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi termékek előállítását. Az intézkedések öt, illetve tíz éves célprogramokban valósíthatók meg. A programra évente összesen 56 milliárd forint forrás biztosított a résztvevő mintegy 15 ezer gazdálkodónak.A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) most három, agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatással kapcsolatos módosításra hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét.
Tovább...
Elérhetőek oldalunkon a Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatainak tervezetei
2010. december 08.
Tovább...
Mikor várható előleg a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatoknál? - VIDEOVAL
2011. január 08.
Az UMFT pályázatainál elérhető 25-40% támogatási előleggel szemben az UMVP keretében a 2009. tavaszán néhány hétig volt elérhető 20% előleg. A területalapú támogatások előlegén kívül hosszú ideje nincsen támogatási előleg ebben a rendszerben. Mik a kilátások? Nézze meg videoanyagunkat!
Tovább...
Elektronikus kérelemkezelés az MVH-nál: előny vagy hátrány?
2010. december 08.
Nem zökkenőmentes az elektronikus kérelemkezelés az MVH-nál. Ahogy arról már többször tudósítottunk a többmilliárdos közbeszerzés útján kiválasztott szállítóval nézeteltérések alakultak ki, a kiépített informatikai rendszer folyamatos toldozásra-foldozásra szorul. Az MVH büntetőfeljelentést is tett már a közbeszerzési eljárás kapcsán feltételezhető visszásságok kapcsán.
Tovább...
K+F fejlesztési lehetőségek a magyar gyógyvízkincsre alapozva
2010. december 07.
Hogyan költjük az unió pénzét?
2010. december 07.
Átléptünk az Európai Unió jelenlegi, hétéves (2007-2013) költségvetési időszakának második félidejébe. Az uniós fejlesztési források és támogatások elosztása az úgynevezett kohéziós politika keretében ezekben a hétéves periódusokban történik. Ebből az apropóból a Corvinus Egyetem oktatója, Szebeni Dávid közgazdász összefoglalta a pályázható források jelenlegi állapotát.
Tovább...
Pályázatok geotermikus energia hasznosítására 2011-ben
2010. december 07.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke, Jászai Sándor és a Hivatal fogja menedzselni az ország geotermikusenergia-vagyonának koncesszióba adását 2011-ben. „Azt tűztük ki célul, hogy jövőre a március és május közti időszakban kiírjuk az első pályázatokat, és egy év múlva eredményt hirdethetünk” – mondta Molnár József, a hivatal elnökhelyettese. A területkijelöléshez szükséges jogszabályok körül lassan egy éve tart a huzavona. Olvassa el itt a teljes cikket!
Tovább...
Hivatalossá váltak az új agrárhitel feltételei
2010. december 07.
Tovább...
Zöld út a földmoratótium meghosszabbításának
2010. december 06.

Építési beruházások elszámolása vidékfejlesztési pályázatoknál
2010. december 03.
A 2008., 2009-ben beadott és megvalósítás alatt álló nyertes pályázatok túlnyomó része 2010. második felében és 2011-ben valósul meg, akár három évvel a beadás után.
A pályázatok benyújtásakor csupán engedélyezési szintű tervdokumentációt kell benyújtani. A gyakorlatban a kivitelezés során a legtöbb esetben előre nem látható műszaki változtatásokra kerül sor, melyeket aztán az elszámolás során már nem lehet érvényesíteni.
Tovább...
NDP pályázók, figyelem! Lényeges módosítások a projektek elszámolásával és befejezésével kapcsolatban!
2010. december 03.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elbírálta a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) keretében benyújtott beruházási támogatási kérelmeket. Az ügyfeleknek a jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 90%-val el kell számolniuk. Emellett a határidők figyelembevételére és betartására is figyelmeztet a hivatal, hosszabbításra nincs lehetőség.
Tovább...
Mától újra megnyílt a tenyésztésszervezési feladatok támogatási kerete
2010. december 03.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter november 3-tól hatályon kívül helyezte a tenyésztésszervezési támogatások felfüggesztéséről szóló augusztus 18-i közleményét. A támogatásokra fordítható keret július 15-én kimerült, és ezt követően a kifizetéseket felfüggesztették. Annak érdekében, hogy a gazdák ne szenvedjenek jelentős károkat, a tárca most 77,383 millió forint átcsoportosításával újra megnyitotta a tenyésztésszervezési feladatok támogatására fordítható keretet.
Tovább...
Pályázat műemléki és régészeti célok megvalósítására
2010. december 03.

A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium pályázatot hirdet műemléki és régészeti célok megvalósítására. A pályázatok 2011. január 28-ig beérkezően 4 kategóriában nyújthatók be, a rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 350 millió Ft.
Tovább...
Lezárult a vidékfejlesztési pályázati rendszer átalakításáról szóló társadalmi vita
2010. december 03.
„Csökkentjük a bürokráciát, lerövidítjük az ügyintézési időt, és valódi döntési lehetőséget adunk a helyiek kezébe” – foglalta össze V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a LEADER program átalakításának legfőbb pontjait.
Tovább...
Még tíz napot kapnak a gazdák!
2010. december 02
Az uniós agrártámogatásokért felelős vidékfejlesztési tárca meghosszabbította az agrár-környezetgazdálkodás támogatásban érdekelt gazdák számára a gazdálkodási napló egyes adatainak (webGN) elektronikus leadásának határidejét.
Tovább...
Egyszerűbb, gyorsabb eljárási rend a Leader programban
2010. december 02.
A megújuló Leader programban szükség van a döntési idő megfelezésére, az eljárási rend egyszerűsítésére és rugalmasabbá tételére, és a helyi közösségek valódi döntési helyzetbe hozására - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Balatonlellén.
Tovább...
Paródiává vált a LEADER
2010. november 28.
A 2013-ig felhasználható vidékfejlesztési pénzek jó része elfogyott a hétéves tervezési ciklus félidejére. Erről is szót ejtett V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, aki pénteken az aprófalvak helyzetéről és jövőjéről rendezett konferencián vett részt Tófejen.
Tovább...
Észak-alföldi Regionális Innovációs Konferencia
2010. november 26.
Az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség és a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében kerül megrendezésre az Észak-alföldi Regionális Innovációs Konferencia 2010. december 1-jén Debrecenben.
Tovább...
2011-ben több forrás jut az agráriumnak
2010. november 25.
A vidékfejlesztési kiadások 2011-ben 721 milliárd forintos nagyságrendet érnek majd el - mondta a vidékfejlesztési miniszter a MAGOSZ országos elnökségi és választmányi ülését követően az MTI-nek. Fazekas Sándor a nyilvánosság kizárásával megtartott rendezvényt követően közölte: a jövőre megítélt forrásokból az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra - az intézményi kiadások nélkül - várhatóan 593 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg mintegy 28 százalékkal, 130 milliárd forinttal lesz magasabb, mint az előző évi.
Tovább...
Befejezte a területalapú támogatás (SAPS) előlegek kifizetését az MVH
2010. november 25.
Lezárult a területalapú támogatás előlegek kifizetése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Az idén minden korábbi évnél előbb már október közepétől megindultak a kifizetések.A szükséges helyszíni és adminisztratív ellenőrzések után 171 ezer gazdálkodó, a kérelmezők 95 százaléka kapta meg az előleget, összesen 107,5 milliárd forintot.
Tovább...
2011-ben folytatódó/megnyíló KEOP konstrukciók
2010. november 25.
A KEOP 2009-2010-es Akcióterv időszakra vonatkozó pályázati felhívások közül azok, melyek szakaszos beadással kerültek meghirdetésre 2010. december 31-vel, technikailag (adminisztratív jelleggel) lezárulnak. Ezek folytatásaként megjelenő 2011-2013-as Akcióterv időszakra vonatkozó pályázati kiírások jelenleg előkészítés alatt állnak, a kiírások alapjában véve (célok, tevékenységek tekintetében) nem változnak, ugyanakkor egyszerűsítési, ésszerűsítési módosítások, ill. a jogszabályi változások átvezetésre kerülnek.
Tovább...
Nem csökken a civilek támogatása
2010. november 25.

Az alap nem naptári, hanem gazdasági évben dolgozik, és biztosítja a pályázati pénzeket a civilszervezeteknek és alapítványoknak. A nyilvánosságra került jövő évi 3,6 milliárd csak 2011 második félévére vonatkozik, az első fél évre szóló, már az idén elnyert támogatásokat a 2010-es költségvetésből fedezik, nagyjából hasonló összegből - mondta a lapnak az NCA tanácsának elnöke. Hozzátette: a jövő év második felében egy új civiltörvénnyel teljesen átalakítják a finanszírozási rendszert, amely átláthatóbb és egyszerűbb lesz.
Tovább...
350 milliós támogatás a vörösiszap-katasztrófával sújtott termelőknek
2010. november 25.

December 1. és 8. között lehet jelentkezni a gazdáknak a Vidékfejlesztési Minisztérium jövedelempótló támogatására.
A vörösiszap-katasztrófa miatt veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók és állattartók veszteségeinek enyhítésére valamint a gazdálkodási tevékenységeiket érintő korlátozás miatt egyszeri jövedelempótló támogatást vehetnek igénybe a vidékfejlesztési miniszter rendeletének értelmében.
Tovább...
Duna-konferencia 2010 - A tudástranszfer szerepe az új Duna Régióban
2010. november 23.
A 2011-es magyar EU Elnökség egyik meghatározó témája lesz az új Európai Duna Régió stratégiájának elfogadása. Az EU által eddig megfogalmazott alappillérek közül kettőt tartanak megkerülhetetlennek. Egyrészt kiemelt szerepet kell kapnia a határokon átnyúló és szektorokon átívelő együtt-működéseknek. Másrészt a határokon átnyúló együttműködés és közös identitás, illetve a fenntartható fejlődés kialakításában vezető szerepet kell játszania a tudáscserének, a kutatásnak, a korszerű oktatásnak. A konferencia az EU Duna stratégiájával kapcsolatban a tudástranszfer szerepét járja körül.
Tovább...
Mezőgazdasági utak fejlesztése 2011 októberében
2010. november 23.

A támogatás célja mezőgazdasági utak építése, felújítása, bővítése, szélesítése a borvidékek megközelítése és a tanyák elérhetőségének biztosítása érdekében.
Tovább...
Az új prioritásokhoz igazodik az uniós források átcsoportosítása
2010. november 23.

Tovább...
Kertészetek támogatása 2011-ben
2010. november 22.

A támogatás célja a kertészetben a termelőtevékenység folytatásához és a megtermelt áru tárolásához szükséges épületállomány korszerűsítése, korszerű technológiák alkalmazása a gazdálkodás összteljesítményének javítása érdekében.
Tovább...
Ivóvizek minőségi javítása egymilliárdból
2010. november 22.

Egymilliárd forintos összegig előnyben kell részesíteni az ivóvízminőség-javító önkormányzati programok végrehajtását – áll a kormány napokban megjelent határozatában. A keretet abból az előirányzatból különítik el, amely az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázataihoz szükséges saját forrásokhoz nyújt kiegészítő támogatást 2011-ben.
Tovább...
Egymilliárd jövőre tanyafejlesztésre
2010. november 22.

Tovább...
Nem lesz MVH-integráció
2010. november 22.

Tovább...
Súlyos büntetés vár a pontatlanokra!
2010. november 20.
Az idén az első alkalommal kell benyújtaniuk az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevőknek elektronikus úton a Gazdálkodási Naplót és kapcsolódó dokumentumokat. A késedelem, illetve a pontatlanság súlyos szankciókat, támogatás elvonásokat vonhatnak maguk után – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Az MVH megkezdte a szőlőültetvény-kivágására jogosító engedélyek kiadását
2010. november 19.
Az Európai Bizottság kihirdette a szőlőültetvény-kivágásra fordítható támogatási keretösszeget, mely Magyarországon a 2010/2011. borpiaci évben 3, 88 milliárd forint.
Tovább...
Országos Konferencia a lényeges jogszabály változásokról az IPOSZ szervezésbe
2010. november 19.

Az IPOSZ 238 ipartestületébe tömörülő közel 50 ezer családi-, mikro-, kis- és középvállalkozás működését, talpon maradását, versenyképességének növelését segítő gyors, megbízható és speciális információkhoz jutása létkérdés.
Az IPOSZ szolgáltató rendszerének folyamatos bővítésével elősegíti, hogy országos, regionális és helyi szinten az információáramlás, valamint a szakhatóságokkal az együttműködés napi gyakorlattá váljon. Olvassa el itt, hogy a testület által 2010. november 22-24. között megrendezésre kerülő konferencia milyen témát érint!
Tovább...
Kinevezték az uniós pénzek főellenőreit
2010. november 19.
Orbán Viktor miniszterelnök november 17-i hatállyal kinevezte az Operatív Programok Monitoring Bizottságainak elnökeit.
Tovább...
A földművesek és a mezőgazdaság megbecsülésére szólított fel a pápa
2010. november 18.
A gazdasági válság okozta egyenlőtlenségekről beszélt a vasárnapi Úrangyala-imádságban XVI. Benedek pápa A Szentatya a globális gazdasági válságot olyan akut tünetnek nevezte, amelyet komolyan kell venni, hiszen a meglévő egyenlőtlenségek (gazdagok és szegények közötti szakadék, éhínség, ökológiai fenyegetettség, munkanélküliség) mellett újabb súlyos problémákat szül.
Tovább...
A földművesek és a mezőgazdaság megbecsülésére szólított fel a pápa
2010. november 18.
Tovább...
MOL Image Pályázat 2010
2010. november 18.

Tovább...
Gyorsan kell cselekedni a területalapú támogatások kapcsán!
2010. november 16.
Mintegy 20 ezer gazdálkodó kap kézhez a napokban adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Az okokról és a teendőkről Téli Róbert, a Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálat főosztályvezetője számol be a köztestület legutóbbi felhívásában.
Tovább...
Konferencia az uniós ellenőrzések gyakorlati kérdéseiről
2010. november 16.
Az Állami Számvevőszék 2010. november 18-án egész napos ECA konferenciát rendez, „Az Európai Számvevőszék tagállami ellenőrzéseinek gyakorlati kérdései” címmel. Az eseményen az Európai Számvevőszék szakértői az ellenőrzések menetéről tartanak előadást az érintett hazai szervezetek képviselőinek.
Tovább...
Pályázati Hírek - Az Év Honlapja Díj jelöltje, média (hírportál) kategóriában
2010. november 15.

Kategóriájában 14 jelölt között 2010-ben a Pályázati Hírek honlap is jelölt az Év Honlapja Díjra. A közönségszavazáson a legtöbb online szavazatot elérő honlapok nyernek kategóriánként. Tisztelettel kérjük minden Kedves Olvasónkat, hogy szavazzanak ránk az alábbi linken!
Tovább...
Pályázati csúcsév lesz a jövő esztendő
2010. november 14.
Jövőre azeddig megszokottnál jóval több uniós finanszírozású pályázatot szeretne megjelentetni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), majd a pályázatok száma 2013-ig fokozatosan csökkenne.
Tovább...
Tavasszal indulnak az Új Széchenyi Terv pályázatok!
2010. november 14.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által szeptemberben útjára indított Új Széchenyi Terv (ÚSZT) vitairatához a szakmai és civilszervezetektől mintegy ötszáz vélemény érkezett – mondta Rónai Péter, a tárca közlekedésstratégiai tanácsadója egy múlt heti szakmai konferencián.
Tovább...
Milliók bormarketingre
2010. november 14.

Tovább...
Elérhető a LEADER társadalmi vitaanyag háttértanulmánya
2010. november 14.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Vidékfejlesztési Államtitkársága közzétette a LEADER társadalmi vitához készült vitaanyag háttértanulmányát. Olvassa el itt, hogy a témában milyen javaslatok születtek!
Tovább...
Együttműködési megállapodást kötött az MVH és a bukaresti kifizető ügynökség
2010. november 14.
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a romániai Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizető Ügynökséggel (APIA) Bukarestben. A dokumentumot Palkovics Péter, az MVH elnöke és Florin Marius Faur, az APIA vezérigazgatója látta el kézjegyével.
Tovább...
Könnyebb lesz a kisebb vágóhidak élete
2010. november 14.
Az agrártárca az unió által megengedett legnagyobb mértékben könnyítette a hazai vágóhidakat érintő szabályozást, mellyel leginkább a kistérségi ellátást, vagy magáncélra történő marha, sertés, juh vágást segíti elő. Így teljesültek azok a felvetések, melyeket a Magyar Agrárkamara már bő egy évvel ezelőtt javasolt a kormány számára – olvasható a köztestület közleményében.
Tovább...
Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” a felelősségvállalás jegyében
2010. november 14. vasárnap, 15:10

A kétnapos, kiállítással egybekötött konferencia a fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni. Az 1992-es Riói Nyilatkozat és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozó után, a fenntarthatósági világcsúcstalálkozó 2012-es eseménye előtt az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” konferencia a hazai szereplőket hívja egybe, számvetésre és jövőkép megrajzolására.
Tovább...
Egyszerűbb pályázatok, gyorsabb eljárás 2011. januártól
2010. november 14.
Tíz évvel az első Széchenyi Terv után a második Orbán-kormány 2011. január 15-én elindítja az Új Széchenyi Tervet, Magyarország felemelkedésének és talpra állításának programját. Hasonlóan az első Széchenyi Tervhez, az Új Széchenyi Terv is nyitott tervezésen és a vállalkozásokkal történő együttműködésen alapul.
Tovább...
Állatbetegségek felszámolásának támogatása - hétfőig igazolhatják költségeiket az állattartók!
2010. november 12.
Azoknak az állattartóknak, akik az egyes állatbetegségek és zoonózisok – állatról emberre terjedő betegségek - felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre kialakított program szerint állami támogatást vettek fel, november 15-ig kell a költségeik igazolásait megküldeniük a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (MgSzH) – figyelmeztet a Magyar Agrárkamara.
Tovább...
Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj
2010. november 10.

A Magyar Tudomány Napján 2010.november 9-dikén adták át az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjakat a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.
Tovább...
Elmarad az idei energianövény-támogatás
2010. november 10.
Habár a régi rendeletek szerint már bő egy hete lehetne pályázni a megújuló energiaforrások között számon tartott energianövények telepítésére, azt az agrártárca elhalasztotta.
Több agrártámogatás pályázatának határidejét is megváltoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ez érinti például a lágy- és fásszárú energianövényekből álló ültetvények létesítésének támogatását is. Holott az az eddig hatályos szabályozás szerint már november első napjától igényelhető lett volna. Aki erre számított – és például már megrendelte a szaporítóanyagot, előkészítette a talajt stb. -, annak sem kell azonban mérgelődnie, ugyanis a VM új rendelete lehetővé teszi, hogy korábban is megkezdhetik – igaz csak saját felelősségükre - beruházásaikat az energiaültetvények tulajdonosai.
Tovább...
Számadás az AKG gazdálkodóknak – közeleg az adatszolgáltatás határideje!
2010. november 10.
Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) első évéről november 30-ig kell - jogvesztő hatállyal - elektronikus formában adatokat szolgáltatni a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal felé. Meglehetősen bonyolult, ezért időigényes feladat ez. Aki ezt elfelejti, vagy kicsúszik a határidőből az szankciókra számíthat – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Egyre türelmetlenebbek az erdészek
2010. november 10.
Rendkívül rossz helyzetben van az erdőgazdálkodás - állítják az ágazatban dolgozók és érdekképviseletük. Az erdészeken az segítene, ha a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiírná az évek óta esedékes pályázatokat.
Tovább...
Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram a gazdáknak
2010. november 10.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. kedvezményes forgóeszköz hitelfelvételi lehetőséget hirdet - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az MFB Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogramból a mezőgazdasági termelők kedvezményes, éven túli forgóeszköz hitelt vehetnek fel, amelynek keretösszege összesen 6 milliárd Ft.
Tovább...
Két támogatás kifizetését is kérni kell! – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara
2010. november 09.
Még bő egy hónapjuk maradt a gazdálkodóknak, cégeknek arra, hogy benyújtsák igényüket az állattartó telepek korszerűsítéséhez (ÁTK) nyújtandó támogatás kifizetésére. Az idén december 15-én éjfélig kell az MVH-hoz beérkezni a dokumentumnak. A vízgazdálkodással kapcsolatos támogatás kifizetését kérelmezni szintén most, de más időszakban, 2010. november 1-30. között lehet – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Két hetük van a családi gazdaságoknak! – figyelmeztet a Magyar Agrárkamara
2010. november 08.
A családi gazdálkodók által még az évtized első éveiben felvett forgóeszközhitelek egy részét az érintettek nem tudták a lejárati határidőben kifizetni. Ezért az előző kormány azok meghosszabbítását tette lehetővé. Az ezekhez kapcsolt állami támogatások kifizetését most, november 1-20. között kérvényezhetik. Ehhez postán kell az MVH-hoz eljuttatniuk kifizetési kérelmüket – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara.
Tovább...
A gazdák többsége már megkapta a területalapú támogatás előlegét
2010. november 03.
Október végéig a kérelmezők 90 százaléka, mintegy 162 500 gazdálkodó kapta meg a területalapú támogatás (SAPS) előlegét Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Az MVH összesen 94,3 milliárd forintot, a kifizethető előleg 82 százalékát már átutalta az érintettek részére.
Tovább...
A gazdasági növekedés kulcsa a hazai kis- és középvállalkozások támogatása
2010. november 02.
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter megnyitó beszédet mondott „A kis- és középvállalkozások szerepe a Strukturális Alapok támogatási rendszerében” című nemzetközi konferencián 2010. október 28-án, Budapesten. A kormány fő célja a vállalt hiánycél teljesítése, valamint a magyar gazdaság dinamizálása és tartósan fenntartható növekedési pályára állítása, amiben kitüntetett szerep hárul a hazai kkv-szektorra. – erősítette meg a tárcavezető.
Tovább...
Egyszerűbb pályázati és közbeszerzési rendszer a cél
2010. november 02.
A kormány legfőbb célja, hogy orvosolja a hazai súlyos munkanélküliséget, bővítse a foglalkoztatást és Magyarországot ismét a régió egyik legversenyképesebb gazdaságú országává tegye – hangsúlyozta Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Válasz - Magyarok a Piacon klub rendezvényén. Olvassa el itt a rendezvény összefoglalóját!
Tovább...
Uniós engedéllyel növelhető a bor alkohol tartalma – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara
2010. október 29.
Brüsszel október 19-én jóváhagyta a 2010-es magyar mustok és borok alkoholfokának további fél százalékos javítását, melyre azért volt szükség, mert az idei időjárás miatt a szőlő jóval kevesebb cukrot tartalmazott, mint a szokásos, illetve, mint amennyire jobb minőségű bor előállításához szükséges. Ez azt jelenti, hogy a borászok feljavíthatják mustjaikat, friss boraikat – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
Tovább...
Elindult a LEADER program átalakításának társadalmi vitája
2010. október 29.


Az ÚMVP 2010-ben félidejéhez érkezik. A vidékfejlesztési források kiemelt területe az, ahol a program és annak részletei több esetben kritikát kaptak és kapnak ma is. A pályázók bonyolult, túlbürokratizált eljárásrend szerint, indokolatlanul hosszadalmas döntési folyamat után tudják csak megvalósítani elképzeléseiket. A társadalmi vita keretében a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat honlapján keresztül adhatók le a LEADER program átalakításával kapcsolatos észrevételek, javaslatok.
Tovább...
Érdekszövetségben az I. Magyar Vidékakadémián
2010. október 29.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) szervezésében 2010. október 28-án I. Magyar Vidékakadémia néven rendezvénysorozat indult útjára a vidéki életet és a széles társadalmi rétegeket is érintő kérdések feszegetésére. A megnyitó eseményt Budapesten tartották, ahol a Közös Agrárpolitika (KAP) változásairól, valamint a magyar uniós, soros elnökségi feladatok alakulásáról hangzottak el együttgondolkodásra felhívó előadások.
Tovább...
Újraindította a HP az MVH-nak nyújtott szolgáltatásait
2010. október 25.
A HP péntek esti közleményében közölte, hogy újraindította a szolgáltatást az MVH számára. A társaság szerint a hivatal így hatékonyan tudja folyósítani a magyar gazdáknak járó EU-támogatásokat. Mint ismert a HP a közelmúltban függesztette fel szolgáltatásait az MVH-val folytatott vita miatt. A hivatal pedig az ügyben feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál ismeretlen tettesek ellen.
Október 25-éig a területalapú támogatásra jogosult 180 ezer gazdálkodó közül több mint 35 ezernek már kifizette a támogatás (Single Area Payment Scheme - SAPS) előleg összegét az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az MVH-nál úgy tájékoztattak, hogy adataik szerint az eddig kifizetett SAPS előleg majdnem 30 milliárd forintot tesz ki, a maximálisan kifizethető 114,65 milliárd forintból.
Tovább...
Új Széchenyi Terv - Megújuló Magyarország szakmai konzultáció
2010. október 22.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2010. október 7-én az Európa Hotels & Congress Centerben rendezte meg az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozat "Megújuló Magyarország" állomását. Az eseményen jelen lévők tájékoztatást kaptak az Új Széchenyi Terv vitairatához beérkezett javaslatokról, a kormány stratégiai elképzeléseiről, valamint lehetőségük volt arra, hogy további észrevételeket tegyenek az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatban. A Megújuló Magyarország szakmai konzultáción Olajos Péter, helyettes államtitkár és Dr. Szerdahelyi György, osztályvezető tartott előadást. Tekintse meg a konferencia videoanyagát!
Tovább...
Konstruktív légkör és valódi párbeszéd a fejlesztéspolitikai konzultációsorozat budapesti állomásán
2010. október 22.
Az új fejlesztéspolitikai rendszer országos konzultációsorozatának soron következő állomását 2010. október 21-én tartották Budapesten. A szakmai konzultációt Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár és Petykó Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke vezették. A konstruktív légkörben zajló, élénk érdeklődéssel övezett konzultáción mindkét vezető hangsúlyozta, hogy legfőbb cél a gazdaság fellendítése, a foglalkoztatás bővítésének elősegítése és a pályázói kör kiszélesítése. Ezek állnak a fejlesztéspolitikai rendszer fókuszában.
Tovább...
Írja meg véleményét az MVH és a LEADER közösségek által kezelt vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban!
2010. október 22.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) félidős értékelése során a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából on-line kérdőíves felmérés történik a kedvezményezettek körében, 2010. októberében. Olvassa el itt, hogyan küldheti be véleményét!
Tovább...
Gyorsítás a mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése pályázat kezelésében
2010. október 22.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Irányító Hatósága szakmai felülvizsgálat során áttekintette a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati kiírásait, melynek keretében sor került „A mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése pályázat” potenciális kockázati tényezőinek felmérésére is. Ezek kezelése érdekében 2010. szeptember 24-én módosításra került a pályázati felhívás és útmutató. A módosítás az Európai Uniós pályázati forrás és a hazai, valós fejlesztést lebonyolító mikro- és kisvállalkozások védelme érdekében született.
Tovább...
A közös agrárpolitikára vonatkozó tájékoztatás támogatása
2010. október 21.
Vidékfejlesztési és gazda- szervezetek, fogyasztó- és környezet- védelmi szövetségek, agrárhatóságok, TV-k, rádiók, egyetemek pályázhatnak az európai mezőgazdasági modellt támogató kommunikációs projektjeik költségének 50%-ára.
Tovább...
Bűnszervezeteben elkövetett hűtlen kezelés ügyében indult eljárás az MVH informatikai rendszere ügyében
2010. október 21.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a mai napon rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte Bartha László, az NNI szóvivője.
Tovább...
Csúszhat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások kifizetése - a HP leállította az MVH informatikai rendszerével kapcsolatos szolgáltatásait
2010. október 21.
Egyoldalúan felfüggesztette szolgáltatásait a Hewlett-Packard Magyarország (HP) az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára. Ez megnehezíti a mintegy kétszázezer magyar gazda minél gyorsabb uniós támogatáshoz jutását, jóllehet a hivatal munkatársai éjt nappallá téve dolgoznak.
Információink szerint az informatikai problémák elsősorban a területalapú támogatások kifizetését akadályozzák, a hivatal jelenleg papíralapon dolgozik ezekben az ügyekben. A hivatal más támogatási jogcímeket érintő belső információs rendszere működik. A kérelemek feldolgozása, többek között az ún. III. tengelyes e-kifizetési kérelmek feldolgozása folyamatos.
Tovább...
Zöld Energia II. - regionális konferencia
2010. október 21.
A konferencia a 160. évét ünneplő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében kerül megrendezésre. A rendezvény célja annak bemutatása, hogy az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útja lehet -a költségeik csökkentésére, az energia biztonság és függetlenség megteremtésére- az új és megújuló energia-termelés és hasznosítás.
Tovább...
Széchenyi Hitel a kkv-knak
2010. október 20.

A Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a kis- és középvállalkozások kedvezményes, csökkentett adminisztrációjú finanszírozásának újabb lehetőségei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak a kkv-szektor hitelezésében – véli Martini Ferenc, a KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. pénzügyi vezetője.
Tovább...
A bioenergia hasznosítási lehetőségei, konferencia és kooperációs tárgyalások
2010. október 19.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2010. november 8-10. között szakmai rendezvénysorozatot szervez bioenergia hasznosítási megoldások bemutatására.
Tovább...
Célpontban a helyi közösségek újraélesztése
2010. október 18.

V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kormányzati döntések alapvetően arra irányulnak, hogy feléledjen a helyi közösségek elmúló félben lévő öngondoskodási képessége.
Tovább...
Több uniós forrás a kkv-knak
2010. október 18.

Mintegy 3000 kis- és középvállalkozás részesülhet támogatásban az Európai Unió 7. keretprogramjából – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) legutóbbi rendezvénye. A kkv-kat érintő nemzetközi pályázati lehetőségekről, valamint az egyes programokban való magyar részvétel támogatásáról rendezett információs napon arra emlékeztették a cégeket, hogy csaknem 800 millió euróra lehet pályázni.
Tovább...
Felgyorsultak a kifizetések: 16 milliárd két hónap alatt
2010. október 18.

Információs nap a Kultúra keretprogram fesztiválokat támogató területérõl
2010. október 18.

A KultúrPont Iroda információs napot szervez a Kultúra keretprogram új, 1.3.6-os területe témájában (Támogatás európai kulturális fesztiváloknak). Az eseményen bemutatásra kerül az új terület, valamint részletesen áttekintésre kerülnek a pályázáshoz szükséges dokumentumok.
Tovább...
Szakmai konzultáció az Új Széchenyi Terv Foglalkoztatás című fejezetéről
2010. október 18.

2010. október 22-én kerül megrendezésre az Új Széchenyi Terv - Foglalkoztatás szakmai konzultáció a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében.
Tovább...
Tudomány-Innováció-Növekedés szakmai konzultáció
2010. október 18.
Az Új Széchenyi Terv - Tudomány - Innováció - Növekedés szakmai konzultáció a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében 2010. október 21-én kerül megrendezésre.
Tovább...
A dunai vízlépcsőről is szól az új Széchenyi terv
2010. október 18.

Támogatási Eljárási Rendszer szakmai konzultáció az Új Széchenyi Terv tükrében
2010. október 18.
Az Új Széchenyi Terv véglegesítését megelőző nemzeti konzultáció-sorozat, budapesti rendezvényét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2010.október 21-én tarja az Europa Hotels & Congress Centerben. Olvassa el itt, hogy mi lesz a következő konferencia témája.
Tovább...
A Széchenyi tervben is prioritás az ásványvíz-ágazat fejlesztése
2010. október 18.

Az Új Széchenyi terv prioritásként említi az ásványvíz-ágazat fejlesztését, mivel a természetes ásványvíz évszázadok óta ismert hungarikum, amelynek védelmét a közeljövőben kiemelt feladatnak kell tekinteni.
Tovább...
Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs Konferencia
2010. október 12.
A fenntartható fejlődés fogalom tartalmát már egyre többen ismerik. Brundtland: "a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket". Daly: "a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk".
Tovább...
Az Új Széchenyi Terv egészségipari fejlesztési javaslatainak nyilvános vitája
2010. október 12.
Lezajlott a Nemzetgazdasági Minisztérium Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozatának első találkozója. A szeptember 24-i Gyógyító Magyarország - Egészségipar című konzultációt hat sajtónyilvános szakmai rendezvény követ majd, amelyeken a 2011. január 15-én útjára induló Új Széchenyi Terv további hat kitörési pontja kerül terítékre: Megújuló Magyarország – Zöld gazdaságfejlesztés; Otthonteremtés – Lakásprogram; Vállalkozásfejlesztés – Üzleti környezet fejlesztés; Tudomány – Innováció – Növekedés; Foglalkoztatás; Közlekedés – Tranzitgazdaság.
Tovább...
ROMASTER Program – Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért
2010. október 11.

Roma származású középiskolai hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó, vállalati mentoring és ösztöníj programban való részvételre roma diákok és iskoláik számára a HBLF-ROMASTER Alapítvány a 2010/2011-es tanév II. félévétől kezdődően ismét pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, magukat cigánynak valló középiskolai tanulók részére iskolájuk bevonásával.
Tovább...
Felfüggesztett vállalkozásfejlesztési pályázatok
2010. október 6. 14:15
Az NFÜ a beérkezett pályázatok nagy száma és a rendelkezésre álló forráskeret várható kimerülése miatt két vállalkozások fejlesztésére kiírt pályázatot is felfüggesztett. A "Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása" című és a "Vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem komplex támogatása" c. pályázatok benyújtási lehetőségét 2010. október 7-i hatállyal függesztették fel.
Tovább...
Aki szőlőt telepítene, most kérvényezze!
2010. október 7.

Maximum 150 ezer forintos hektáronkénti áron vehet a tulajdonosi jogokat gyakorló MVH-tól szőlő-újratelepítési jogot az érdeklődő. Az árat több tényező csökkentheti, melyet külön szabályoz a magyar és uniós jog. Az érdeklődők ez év végéig juttathatják el igényeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára.
Tovább...
Új eljárásrend az MVH-nál - videoval
2010. szeptember 28.
Október közepén társadalmi vitára bocsátják azt a munkaanyagot, ami az EMVA, ezen belül a Leader-program átvizsgálásáról született a Vidékfejlesztési Minisztériumban - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár pénteken a III. Magyar Vidék Napja rendezvény sajtótájékoztatóján. Nézze meg a sajtótájékoztatóról készített videónkat!
Tovább...
Nem kell újból igényelni az előleg kifizetését
2010. szeptember 30. 11:44
Az Európai Unió Közvetlen Támogatások Irányító Bizottsága tagállami kérésre engedélyezte a SAPS és a különleges tejtámogatások esetében tíz tagállam, köztük Magyarország számára is az 50%-os előleg kifizetését, amely a jogszabály alapján a lehetséges legmagasabb mérték.
Tovább...
A LEADER program reformja - videoval
2010. szeptember 28.
Míg az eredeti uniós elképzelés területalapú fejlődést tett lehetővé alulról építkező pályázatokon, addig a magyar gyakorlat más: lassú és bonyolult, néhol visszaélésekkel is találkozni lehetett. Sok esetben akár 8-12 hónapot is igénybe vett az elbírálás és elsikkadt a fejlesztés és az együttműködés - mondta V. Németh Zsolt államtitkár a Magyar Vidék Napja rendezvényen, szeptember 24-én.
Október közepén társadalmi vitára bocsátják azt a munkaanyagot, ami a Leader-program átvizsgálásáról született a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Nézze meg a teljes előadás videóját!
Tovább...
124 milliárd forintos uniós támogatás a gazdáknak
2010. szeptember 23.
A 2010. évi területalapú támogatások 50 százalékához már idén október 16-tól hozzájuthatnak a gazdák. Ugyanígy a tejtámogatások felét is megkapják az ágazat termelői – hangzott el szerdán kormányszóvivői tájékoztatón.
Tovább...
Ismét pályázhatnak magánszemélyek, társasházak, lakásszövetkezetek energiahatékonysági fejlesztésre
2010. szeptember 23.
Újra megnyitották a június 16-án egyszer már lezárásra került Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Energiahatékonysági Alprogram energiahatékonysági pályázatot.
Tovább...
Borászati gépek és technológiák beszerzése - akár 400 millió forint támogatás!
2010. szeptember 20.

Október 16-tól jövő március végéig lehet 20-30 százalékos támogatást igényelni a borászati gépekre és technológiai berendezésekre az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból. Az igényléseket a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) kell benyújtani.
Tovább...
III. Magyar Vidék Napja szakmai konferencia
2010. szeptember 22.
A III. Magyar Vidék Napja szakmai konferenciájának során a résztvevők nemcsak a vidékpolitika változásairól kaphatnak képet, de hazai vidékfejlesztési jó gyakorlatokat is megismerhetnek.
Tovább...
"Európai Vállalkozás Díj" pályázat
2010. szeptember 23.
Az Európai Bizottság Vállalkozás és Ipar Főigazgatósága 2010-ben is meghirdette az „Európai Vállalkozás Díj” pályázatot.
Tovább...
















