ELŐTERJESZTÉS
a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Elnöksége részére
Tárgy: A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) véleményezése;
Budapest, 2006. november 14.
Előterjesztő:
Dr. Vadász György
általános alelnök
Határozati javaslat:
A BKIK Elnöksége a Társadalmi Megújulás Operatív Programról (TÁMOP) szóló előterjesztést kiegészítésekkel elfogadja.
1. Általánosságban a programról
A TÁMOP felhasználható forrásainál figyelembe kell venni a mögöttes fizikai beruházásokhoz keretet biztosító TIOP-ot is.
A két program együtt összesen 1400 milliárd Ft EU forrás felhasználásával tervezhet, azaz évi 200 milliárd Ft fejlesztési lehetőséggel rendelkezik.
A programban érzékelhető az adott területek szűkös folyó finanszírozásának és a szárnyaló fejlesztési terveknek az ellentéte.
Az érintett területek közös jellemzője a szűkösen kimért bérkeret, az elégtelen dologi kiadások és a merev működtetési háttér, valamint az, hogy a fenntartásra szánt források hiánya nem teszi lehetővé a vagyon kellő karbantartását és felújítását.
E helyzet kezelésére vállalkozik a radikális megújítást hirdető fejlesztési politika, melynek szükségével nehéz vitatkozni.
A programban azonban érzékeltetni kellene, hogy milyen feladatokat kíván az állam ellátni, és hogyan biztosítja a működést és a felújításokat is fedező finanszírozást.
Az adott közszolgáltatás reformja igen összetett feladat. A megfelelő, szakmailag kidolgozott terveket tesztelni szükséges, majd ezt követően célszerű meghirdetni az új rendszerre való átállás programját.
E felvetések helyett a TÁMOP ide-oda csapong. Egyszer nagy reformintézkedéseket hirdet, máskor kiegészítő fejlesztéseket akar teljes körben megvalósítani (pl. modern informatikai rendszer telepítése). Megint máshol újszerű (úgy tűnik, még nem sok helyen kipróbált) módszereket kívánnak az EU forrásainak a felhasználásával letesztelni.
A kiegészítő jellegű fejlesztéseket, de a nagyobb beruházásokat is a jövőben várható szolgáltatási rendszerhez, annak a hálózati elemeihez kellene igazítani.
Ott célszerű beépíteni az informatikai fejlesztéseket, egyéb beruházásokat, amely hálózati elemek a következő 5-10 évben biztosan a stabil részei lesznek az adott közszolgáltatás hálózatának
Gondokat vethet fel a pályáztatással történő forráselosztás.
A vállalkozásoknál megszokott a pályáztatással, támogatási kérelmekkel való forrásbevonás. A humánszféra ezt a módszert tömegméretekben még kevéssé sajátította el. Emellett nehéz elvárni attól az intézménytől az újszerűséget, a magas szakmai szintet, akinek napi apró finanszíroztatási, működtetési gondok vonják el az energiáinak a nagyobb részét.
A közszolgáltatások jellemzően integrált, többszintű hálózatot alkotnak. Ha egyes elemeket kiragadva korszerű színvonalra emelnek, azok magas hatékonyságát sok tekintetben leronthatja az, hogy a többi, sok ponton kapcsolódó hálózati elem még a régi színvonalon marad. Ezért egy hálózatnak az egyes elmeit szigetszerűen kiemelő forráselosztási módszer, a pályáztatás, mint technika sem a legcélszerűbb a programba bevont közszolgáltatások estében.
Eddigi programok tapasztalatai:
Gondot jelentett az elődnek tekinthető HEFOP esetében, hogy az egyes fejlesztési lehetőségek, programok mögött nem voltak kiérlelt szakmapolitikai koncepciók. Ráadásul az új elgondolások a gyakorlati alkalmazhatóságát kisebb terepen már sikerrel kipróbált pilot-projektek.
2. Oktatás, képzés
Az NFT II. nagy súlyt helyez e terület fejlesztésére, és ez a tény kiemelt figyelmet és felkészülést kíván a kamaráktól.
A TÁMOP 900 milliárd Ft-nyi összkeretének a nagyobb (60%-ot közelítő) hányada a munkaerő foglalkoztathatóságának az esélyeit kívánja növelni. Az évi 70-80 milliárd Ft erre fordítható forrás tekintélyes többletet jelent. Ma a Munkaerőpiaci Alap évente aktív programokra 50, szakképzésre 25 milliárd Ft-ot költ, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fenntartása évi 20 milliárd Ft-ba kerül, a cégek képzésre becsülhetően 60-70 milliárd Ft-ot adnak ki.
A nappali tagozaton szakképzésre (szakiskolák és szakközépiskolák) becsülhetően évi 140-160 milliárd Ft-ot költenek el.
TÁMOP
|
PRIORITÁS |
ARÁNY |
|
Foglakoztathatóság fejlesztése |
17% |
|
Alkalmazkodóképesség fejlesztése |
21% |
|
Minőségi oktatás és hozzáférés mindenkinek |
21% |
|
K+f humán-erőforrásai |
11% |
|
Egészségmegőrzés |
12% |
|
KMR –en belüli programok |
18% |
|
Összesen |
100% |
Az oktatásban és a képzésben láthatóan ütközik egymással a programírókban feszülő két, egymásnak ellentmondó elvárás. Az egyik a gyermekekben rejlő képességek minél teljesebb kibontakoztatása, és részükre minél magasabb szintű tudás átadása. A másik az iskolai nevelésben az esélyegyenlőség szempontjának az érvényesülése. A program a másodikra helyezi a hangsúlyt. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy a kistelepüléseken, külvárosi iskolákban minden osztályban a leggyengébbek szintjére kell levinni az oktatás színvonalát.
Félő, hogy a programbeli intézkedések esetén a magyar fiatalok középmezőnye jelentősen lemarad nyugati társaiktól a tudásszintben, valamint a képességek kifejlesztésében. Hazánk a fejlett nyugat fiataljaival versenyez a globalizálódó világpiacon, és azon belül a munkaerőpiac több szegmensében.
3. A Foglalkoztatáspolitika
A Kamarák számára természetesen nagyobb relevanciával a gazdasághoz kapcsolódó programelem, a foglalkoztatást segítő szolgáltatások megreformálása bír. E program elemre is részben érvényesek az előzőekben leírtak.
Nem érthető, hogy az elmúlt években miért nem választottak ki 1-2 megyét vagy kistérséget az elmúlt 3-4 évben kísérleti terepként, ahol nem csak a informatika újszerű beállítására került volna sor, hanem akár már ott a gyakorlatban okíthatnák a többi terület szakértőit arra, hogy miként kell működtetni pl. egy integrált szociális-és foglalkoztatási szolgáltatás rendszert.
Célok kijelölése
a) A szociális gondoskodás és a munka-keresés összekapcsolása
A program a két rendszer mainál jóval szorosabb egybekapcsolását kívánja elérni. Maga a törekvés feltétlenül helyes, de kérdéses, hogy a sokszor a saját törvényei szerint élő önkormányzati segélyezés rendszerét miként tudja mindehhez igazítani.
Valószínűsíthető, hogy már rövid távon is jelentős sikereket lehetne elérni- még akkor is, ha maguk a rendszerek nincsenek integrálva. Ehhez a következők lennének szükségesek:
Először is egy helyzetismeret azokról, akik segélyhez folyamodnak-képzettség, kereset, munkaképesség
fokozata, korábbi munkahelyek, családjuk jövedelme vagyona.
Ez elérhető akkor, ha kötelezővé teszik valamiféle azonosító (Taj szám vagy adószám) használatát és minden kérelmezőnek a vagyoni státuszukról kérdést tesznek fel.
Ezt követően ki kellene mondani, hogy segélyben csak azok a személyek, akik munkaképesen aktívan keresnek is munkát (kivéve, ha továbbtanulnak nappali tagozaton. Ez arra ösztönözne, hogy legyenek aktívak a legális munkaerő-piacon.
b) Rehabilitáció
Szintén helyeselhető cél a rehabilitáció rendszerének és alkalmas intézményeinek a kiépítése. Ettől remélhető, hogy az időlegesen vagy tartósan fogyatékosoknak a mainál jóval nagyobb hányadának a visszavezethető a munka világába.
c) Start kártya kiterjesztése
A program helyesen jelöli meg azt, hogy a Start kártyához hasonló konstrukciót kellene bevezetni más, hátrányos helyzetű csoportok számára, és egyes hátrányos helyzetű térségekben is.
d) A műszaki végzettségűek magasabb arányának biztosítása
Feltétlenül szükséges a jelenlegi kedvezőtlen – a gazdasági növekedést, a beruházásokat, fejlesztéseket gátló – műszaki szakember-hiány megszüntetése, a tudatos, előrelátó, műszaki szakember-képzés biztosítása.
4. Feladatok
a) A gazdaság igényeihez igazított képzést és felsőoktatást kell kialakítani.
A program nem részletezi, hogy a szakképzés és felnőttképzés milyen konkrét intézkedésektől fog jobban igazodni a gazdasági szféra igényeihez. Valóban ilyen hatást biztosító mechanizmus híján az egész program hatékonysága alacsony lesz. Ugyanez igaz a felsőfokú képzésre is-ott is szükség lenne arra, hogy a képzettek száma, a képzés jelleg a mainál sokkal jobban igazodjon a magyar gazdaság igényeihez.
b) Egész életen át tartó tanulás
A hangzatos cél mögött az áll, hogy ma már nagy valószínűséggel több szakmában is dolgozik az élete folyamán a most végző fiatal. Megállapítható azonban, hogy a munkavállalók zömében a rokon szakmákban helyezkednek el. Azonban hiba, ha az oktatási intézmények csupán erre készítik fel a fiatalokat. Tehát azért van olyan gyakori váltási igény, mert a képzés túlzottan speciális jellegű, egy-egy rész-szakmára képezi ki az embereket. Az igaz, hogy a mai túlzott specializáció miatt a cégek rövidlátó módon ilyen emberek belépését várják, azonban nagy hiba, ha szolgai módon csupán erre készítjük fel a mai fiatalokat. A megoldás az adott általánosabb szakmákra való képzés lenne, és az, hogy (ezen belül) néhány rész-szakmába bele is kóstoljon az adott fiatal. Ekkor ugyanis sokkal jobban ki tudja választani, hogy neki mi tetszik, de ezen túl képes lenne arra is, hogy egy rokon rész-szakmába való esetleges későbbi átlépéskor mit várnak majd el tőle.
Ilyen képzés esetén a mainál nemcsak gyakorlatiasabb, de magasabb szintű is lenne a képzés.
Így a helyi vállalkozások, valamint a külföldi tőke is jobban megtalálná számításaikat.
A konkrét út valószínűleg a programban egyébként megjelenő modul-rendszerű szakképzésnek a fenti elvárásoknak (is) eleget tevő rendszere lehetne, amely kellő hangsúlyt fektet már viszonylag korán (14-16 évesek részére) a gyakorlati képzésre.
c) Vállalkozóvá válás
A program kizárólag csak a munkáltatók igényeihez való alkalmazkodásban kíván segíteni, holott a foglalkoztatottságot az is emeli, ha valaki vállalkozik (minden hatodik-hetedik ember így keresi a kenyerét). Programot kellene megfogalmazni a fiatalok vállalkozási képességének a segítésére, ill. vállalkozásaik elindításának a felkarolására.
d) Migránsok kultúrája
A programban megjelenik a migráns kultúrához való alkalmazkodás szüksége. E feladat kezelésénél azonban jelentősen ütköznek a munkaadók és a munkavállalók érdekei.
Hazánk a jelentős munkanélküliség mellett szigoríthatja a külföldiek munkavállalását, például oly módon, hogy a magyar nyelv ismeretét kötelezően előírnák. Ilyen, vagy ehhez hasonló szabályozás esetén azonban tartani kell attól, hogy hasonló szabályokat alkalmaznának a magyar munkavállalókkal szemben külföldön. (A közeljövő feladata lesz az EU-hoz csatlakozó román és bolgár munkavállalók foglalkoztatásának szabályozása.)
A ma munkaerő hiánnyal küzdő régiókban azért vállalnak csak kevesen munkát az elmaradottabb vidékek lakosai, mert a lakók tulajdonára épülő magyar lakásrendszerben nagyon nehéz a területi mobilitást megvalósítani.
Számolni kell azzal, hogy a munkavállalási lehetőség szabaddá válása után jelentős számú fiatal távozik majd Ausztriába, Németországba munkavállalási céllal. Ennek a veszélynek a minimalizálása kiemelt feladat.
e) Ipari szakmák felkarolása
A szakma-választáskor a legnagyobb kihívással ma az ipari szakmák néznek szembe. A szolgáltató területeken az adott népességszám és korösszetétel nagyjából meghatározza, hogy mekkora lesz az igény egy-egy tevékenység iránt. Az azonban nem jósolható meg akár már középtávon sem, hogy a globális tőke milyen ipari tevékenységeket hova telepít át, és mit sorvaszt el Európában. E problémával a fiatalok is szembesülnek, ezért se nagyon keresik a szakképzettséget adó képzőhelyeket, a műszaki jellegű képzést.
E hatás ellensúlyozására:
- érdekessé kellene tenni (pl. korai gyakorlati munka lehetőségének a biztosításával, a legkorszerűbb gépeken folyó gyakorlattal stb.) a fiatalok számára az ipari szakmákat,
- a gyakorlatot megadó kkv cégeket tőkeemeléssel kellene jutalmazni.
f) A magas munkanélküliség kezelése és a legális munkahelyteremtés erős támogtása
A ma kimutatott 7 %-ot meghaladó munkanélküliségi ráta nem elfogadhatatlan. A valós munkanélküliség azonban ennél lényegesen magasabb, ideszámítva a munkát nem kereső 4-500 ezer munkaképes és nem tanuló aktív korúakat, a rokkantosítottak egy részét és az ésszerű feltételek mellett munkával ellátható fogyatékosokat.
Egy alternatív foglalkoztatáspolitika építhetne arra, hogy saját magának bevallja ezt a magas munkanélküliséget. Felkarolja és támogatja azokat a munkaadókat, akik a munkahelyeken létszámot bővítenek, új munkahelyek létrehozására vállalkoznak, kiemelten azokat, akik
- a globalizációnak kitett területeken tevékenykednek,
- legalább 15-20 főt foglalkoztató, stabil gazdálkodású cégek,
- vállalják azt, hogy a fiatalok számára gyakorlatot adnak.
