A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2003. ÉVI CXXIX. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Gazdaságpolitikai Bizottsága döntése alapján, a BKIK teljes mértékben támogatja az ÉVOSZ, közbeszerzési törvénnyel, kiemelten a körbetartozások megfékezésével kapcsolatos véleményét, azt maximálisan támogatja.
A BKIK Közbeszerzési Munkabizottsága szintén megvizsgálta a jogszabály tervezetet, és azzal kapcsolatban az alábbiakban összegezte véleményét:
1. azonnali beszedési megbízás, okmányos meghitelezés
A BKIK Közbeszerzési Munkabizottsága álláspontja szerint a Kbt. körbetartozások rendezésére vonatkozó rendelkezései nem egyeztethetők össze a vállalkozói szférában érvényesülő fizetési rendszerrel. Ez a megoldás a fővállalkozó, az alvállalkozó és a teljesítési segédek viszonylatában komoly problémát és a gazdasági kapcsolati rendszer ellehetetlenítését jelenti.
A vállalkozók között létrejövő megállapodások ugyanis a polgári jog részét képezik, így a szerződéskötési szabadság az elsődlegesen érvényesülő alapelv. A felek az általuk szerződésben rögzített szabályok megszegése esetén elsődlegesen a polgári eljárás keretében vagy esetleges kikötésük esetén a választott bíróság eljárása során érvényesíthetik jogaikat.
Ha a Kbt. kötelezően előírná az azonnali beszedési megbízás vagy az okmányos meghitelezés szabályainak az alkalmazását, a gazdasági kapcsolatokban a fizetési kötelezettség megszegése esetében alkalmazott fizetési meghagyásnak, mint a polgári eljárás jog egyik intézményének jelentősége és igénye lecsökkenne.
Osztjuk az ÉVOSZ véleményét arra vonatkozóan, hogy a probléma megoldásában segítséget jelenthetne a gyors és hatékony igazságszolgáltatás. Egyetértünk azzal is, hogy javasolni kell a jogalkotónak a fizetési meghagyás intézményének újragondolását. Fontos lenne a gyors igazságszolgáltatás, mivel nélküle a gazdasági kapcsolatokban rövid időn belül nem várható a fizetési készség javulása. Szintén megoldást jelenthetne rövidebb eljárási határidők rögzítése.
Lehet ugyan, hogy az azonnali inkasszó és az okmányos meghitelezés a kifizetés gyorsaságát eredményezné, de álláspontunk szerint ez az előny nem áll arányban a mindkét félnél felmerülő súlyos és káros következményekkel. Mivel a fővállalkozó, az alvállalkozók és teljesítési segédek kapcsolata egy vertikális láncolatot alkot, a fizetésre jogosultak egyben saját alvállalkozójukkal vagy teljesítési segédükkel szemben kötelezettek is lesznek.
Az azonnali beszedési megbízás körében problémát okozhat, hogy a bankok a benyújtott kérelem tartalmát nem vizsgálják, valamint ez a fizetési módozat a jogosult részére közvetlen hozzáférést biztosít a kötelezett bankszámlájához, ami visszaélésekre adhat lehetőséget.
Az okmányos meghitelezés indokolatlanul magas költséggel jár a kötelezett számára, amit mindenki továbbhárít a vállalkozói láncolatban, s a végső többszörösen beépített költség az ajánlatkérő által fizetendő ellenszolgáltatásban jelenik meg, drágítva a közbeszerzéssel beszerzett áru értékét. Az ajánlattevőknek számolniuk kell azzal, hogy további költséget jelent az, ha a szerződések teljesítésének időszakában módosításra kerül sor. Mivel ezt előzetesen nem tudják tervezni, nyilvánvalóan ennek költségét is előzetesen beépítik ajánlatukba. Az ezzel a fizetési móddal járó többlet kiadásokat az ÉVOSZ által végzett számítások is alátámasztják.
Mind az azonnali beszedési megbízás, mind az okmányos meghitelezés esetében további problémának tartjuk a javaslatban felsorolt igazoló okmányok eredetiségének és a benne foglaltak valódiságának a megállapítását.
2. az ajánlatkérő által adott igazolás
Az ajánlatkérő által a fővállalkozónak a fizetés határidejéről kiállított igazolás nem feltétlen bír relevanciával a fővállalkozó alatti láncolat vonatkozásában. A megkötött szerződések tekintetében ugyanis a Ptk. szerződéskötési szabadsága érvényesül, ezért az alvállalkozókra vonatkozó határidők nem szükségképpen esnek egybe a közbeszerzés alapján megkötött szerződés fizetési határidőivel. Ennek alapján az ajánlatkérő által kiadott esetleges igazolás nem feltétlenül tudja betölteni a törvénymódosítás által kitűzött célokat.
3. összegzés elektronikus megküldése
Az összegzés elektronikus úton való megküldésének a lehetőségével egyetértünk, azonban ennek a módja és menete véleményünk alapján további kidolgozást igényel. Az összegzés postai úton történő megküldésére vonatkozóan a javaslat előírása életidegen, mivel nem minden esetben megoldható az eredményhirdetés napján történő postázás.
















