A nők lehetőségeinek növelése a munkaerőpiacon
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ebben az évben útjára indított egy igen sikeres rendezvényt, melyen nőké a főszerep!
Az előadás-sorozat célja, hogy a női vállalkozóknak, vagy a vállalkozóvá váló nőknek átadhassák az előadók a sikeres vállalkozóvá váláshoz elengedhetetlen ismereteket, úgy mint a vállalkozói ismeretek, európai uniós ismeretek, projekt management, pályázati ismeretek, pénzügyi alapismeretek, kommunikációs technikák.
A rendezvényekre minden hónap utolsó szombatján kerül sor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székházában a 1016 Budapest Krisztina krt. 99. szám alatt.
A rendezvény-sorozat első három előadása rendkívül sikeresnek bizonyult.
Az első, mely „A nőiesség filozófiája” címet viselte, 2005. január 29. napján került sor, ahol a SEED Alapítvány képviseletében Soltész Anikót hallgathatták meg a résztvevők, aki a Vas megyében található női vállalkozások helyzetéről készült tanulmányt mutatta be. Losonczi Lívia az „Úton Európa Magazin” főszerkesztője kisfilmeken keresztül mutatta be, hogy az Európai Unióban milyen a francia, svéd, görög és finn nők élete, milyen problémáik vannak. Ismertette – példákon keresztül – az EU azon törekvéseit, hogyan kíván egyenlő esélyt biztosítani a munkavállalás és az élet egyéb területein férfiaknak és nőknek. Ugyanakkor a törekvések ellenére még mindig nagy a különbség a munkaviszony tekintetében, és a jelenlévők arra próbáltak meg választ keresni, hogyan lehetne ezen változatni. Erdős Mária a saját vállalkozóvá válásának folyamatát mesélte el, sikerekkel, buktatókkal együtt.
A második előadást a „sikeres nő” eszméjének szentelték, amelyre 2005. február 26. napján került sor. A rendezvényen, más-más területen sikeres nők mutatkoztak be, arra bíztatva a jelenlévőket, hogy számos út áll előttük, és a siker mértékegysége igen egyedi is lehet. Az első előadó Szathmáryné Jähl Angéla BKIK főtitkára volt, aki őszintén beszélt életéről, sikereiről, kudarcairól, és biztosította a jelenlévőket, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara zászlajára tűzi a férfiak és nők közti esélyegyenlőségbeli különbségek csökkentését. A következő előadó a General Electric Company (GE) regionális PR managere, Szabó Eszter volt. Elmondta saját sikertörténetét, majd egy felülről generált mozgalmat mutatott be, a Women's Network –öt. Ezt a Hálózatot a GE támogatja, amely a nőket kívánja segíteni a felső vezetésben. Ebből alakult ki egy, ma már az egész Európai Unióban és által támogatott ún. legjobb gyakorlat, mely adathordozón bárki számára elérhető, és hasznosítható. A harmadik előadó Horváth Tünde fodrász volt, aki igen nagy szeretettel beszélt szakmájáról, hiszen sikeres, elismert fodrász, széles vendégkörrel rendelkezik, és sok fiatallal szerette már meg a fodrász mesterséget. Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyűlési képviselő volt aznap az utolsó előadó, aki a saját szakmailag és magánéletileg sikeres élettörténetéről vallott. Beszélt a nők helyzetéről a magyar politikában, és arról, hogy megpróbálnak kialakítani egy olyan szabályozást, amely biztosítja az esélyegyenlőséget férfiak és nők számára.
A harmadik előadást, 2005. március 26. napján tartották, mely a Vállalkozás-alapítás címet viselte, sok hallgatót vonzott, és nagyon sikeresnek bizonyult. Első előadóként Katona Ágnes, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Kht. vezető tanácsadója szólalt fel, és előadásában a vállalkozóvá váláshoz szükséges alapismeretekről beszélt, annak jogi szabályozásáról, olyan szükséges dokumentumokról, mint az üzleti terv. Elmondta, hogy a vállalkozó, honnan meríthet fejlesztéseihez forrást, milyen banki hitelek vannak a piacon, és részletesen bemutatott két, a vállalkozások számára ideális hitellehetőséget. A második előadó, dr. Kerekes Anikó volt, aki a Kerekes Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, könyvvizsgáló, adószakértő. Előadásában igen nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlatra, azt kívánta bemutatni, hogy milyen számviteli – pénzügyi – adózási kötelezettségei vannak a vállalkozónak, milyen sarokpontok szerint kell működtetnie azt. Részletesen beszélt az ÁFA intézményéről, valamint az EVA-s vállalkozás működéséről.
Az előadás – sorozatba bárki bekapcsolódhat, jelentkezni az adrienn@bkik.hu e-mail címen lehet, további információkat pedig, a www.bkik.hu honlapon talál.
















