Forrás: Napi Gazdaság, 2010. szeptember 3.

Akciózott az APEH, javult az adózási fegyelem

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) július 26-a és augusztus 22-e között hét társhatósággal együttműködve összesen 5440 ellenőrzést végzett a jelentősebb nyári rendezvényeken, fesztiválokon és vásárokon, melyek 15,1 százaléka (822 vizsgálat) zárult megállapítással. Az APEH 366 adóellenőre a 'Nyári akció' négy hete alatt az ország valamennyi régiójában mintegy 500 településen folytatott vizsgálatokat, ahol az értékesítés megfelelő bizonylatolását és az adóköteles tevékenységek engedélyeit ellenőrizték, illetve törekedtek a fekete foglalkoztatás feltárására, valamint a pénztárgépek és az árubeszerzések bizonylatainak ellenőrzésére. A hatóságok többek között olyan nagyobb rendezvényeken jelentek meg, mint a Sziget fesztivál, a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap, a Művészetek Völgye, a Debreceni Virágkarnevál, a Formula-1 Magyar Nagydíj, továbbá kiemelt figyelmet szenteltek a Balaton környéki strandoknak, rendezvényeknek és vásároknak.

Az adóellenőrök összesen 5440 vizsgálatot végeztek, melyek 15,1 százaléka (822 vizsgálat) zárult megállapítással - közölte az adóhatóság. A kiszabott mulasztási bírságok összege megközelítette a 124 millió forintot, azaz egy ellenőrzésre kiszámított átlagbírság több mint 22 ezer forint volt. A 2009. évi akcióval összehasonlítva 2010-re javult az adózói fegyelem, hiszen tavaly összesen 7732 hasonló típusú ellenőrzésre került sor, melyből 16,7 százalék (1294 vizsgálat) zárult valamilyen megállapítással.

A nyugtaadásra irányuló ellenőrzések általános tapasztalata, hogy a szezonálisan nyitva tartó vendéglátó egységek esetében nagyobb arányú a mulasztás, mint az egész évben üzemelőknél. A nagyobb rendezvényekre rendszeresen kitelepülő vállalkozások jogkövető magatartása példaértékű, ezeknek a vállalkozásoknak a körében igen csekély az elkövetett jogsértések száma. Ez részben köszönhető a rendezvények szervezőinek is, akik szigorú követelményeket támasztanak az eseményeken résztvevőkkel szemben: a jogszabálysértőket akár a rendezvényekről való kizárással büntetik. Azonban a jogsértésre is akadt példa, hiszen az ellenőrök 1889 nyugtaadási kötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzésből 520 alkalommal egyáltalán nem kaptak nyugtát. A nyugtaadási fegyelem megsértése miatt várhatóan kiszabott bírság összege meghaladja a 78 millió forintot.

A 'Nyári akció' vizsgálatainak összetétele változott a 2009-es vizsgálatokhoz képest: a foglalkoztatottak bejelentési kötelezettségének betartására irányuló ellenőrzések közel 10 százalékkal nőttek a nyugta-, számlaadási kötelezettség ellenőrzésének terhére. A fokozott munkaügyi ellenőrzések ellenére a több mint 2 ezer vizsgálat 8,5 százalékában tettek megállapítást az ellenőrök, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 15,9 százalék volt. Az igazgatóságok tapasztalatai szerint a munkaadók a járulékfizetést a munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazottak esetében részmunkaidős foglalkoztatással arányos minimálbér megállapítással igyekeztek csökkenteni. Az ellenőrzések azt mutatják, hogy az alkalmi foglalkoztatás csökkent, inkább munkaszerződésen alapuló jogviszonyt létesítenek a munkaadók.

A pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos vizsgálatokat követően várhatóan 6,7 millió forint mulasztási bírságot szab ki az APEH. Az ellenőrzések azt mutatták, hogy jellemző hiányosság az adómemória éves kiíratásának elmulasztása.

A feketegazdaság visszaszorítását célzó 'Nyári akcióban' az APEH az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel, a Vám- és Pénzügyőrséggel, a Rendőrséggel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósággal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal közösen vett részt.