Forrás: Napi Gazdaság, 2012. január 26.

Országos minta lesz a pécsi közlekedési cégek egyesítése

 

imageEgyesülhet a baranyai helyközi közlekedést lebonyolító Pannon Volán Zrt. (PV Zrt.) a megyeszékhely helyi buszközlekedési cégével, a Pécsi Közlekedési Zrt.-vel (PK Zrt.) - adta hírül a PécsMa.hu hírportál.

Páva Zsolt (Fidesz) polgármester a portálnak azt mondta: a közlekedés gazdaságosabbá, jobbá tétele érdekében, a kormányzati szándéknak is megfelelően, a két pécsi székhelyű céget egyesítenék. Mint mondta, még kidolgozás alatt áll, hogy milyen formában jönne létre az együttműködés. A kormány is kiemelt ügyként kezeli az ügyet, és mintegy modellprogramnak tekintené, ha létrejönne a megállapodás a kooperációról - tette hozzá Páva.

Az egyesítéssel a lap szerint hasonló helyzet jönne létre, mint több tíz évvel ezelőtt, amikor is - más városokhoz hasonlóan - volántársaság szolgáltatott a baranyai megyeszékhelyen is. Az elképzeléssel kapcsolatban megkeresték a PK Zrt.-t és a Pannon Volán Zrt.-t is. Az utóbbi cég vezérigazgatója, Horváth Zoltán elmondta, hogy számos részletet még tisztázniuk kell, négy-hat hónapon belül azonban már többet látnak majd az egységesítést illetően. A munka ugyanis még csak most indult el - jegyezte meg a vezérigazgató.

A lap emlékeztet: Pécsen egyre sürgetőbb, hogy új buszokat szerezzenek be, hiszen erről a PK Zrt. kisebbségi tulajdonosa, a Mecsekbusz Kft. korábban egy megállapodás ellenére sem gondoskodott.