Eddig nem tapasztalt érdeklődés mellett zajlott a szakképzésben részt vevő tanulók számára indított megmérettetés: Budapesten 52 szakmában több mint 1800 diák mérte össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, amelyek célja a magyar szakképzés színvonalának növelése, és a szakmatanulás további népszerűsítése a fiatalok körében.
A résztvevő diákok már az első fordulóból is komolyan profitálhatnak, hiszen a legalább 60 százalékot elérők részben vagy egészben felmentést kapnak a május-június időszakban megszervezésre kerülő szakmai vizsga alól. A versenyen való részvétel azonban nem csak számukra előnyös, hiszen már a felkészülés során rengeteg tudást és tapasztalatot szereznek a tanulók, ami által magabiztosabban zárhatják le tanulmányaikat és léphetnek majd ki a munkaerőpiacra.
Az előválogatók után sor kerül a válogatókra, amelyeken a gyakorlati tudást mérik, majd a legjobbak áprilisban mérkőzhetnek meg a Szakma Sztár Fesztiválon.
A szakképzés iránti érdeklődés rohamosan nőtt az elmúlt 10 évben: csak Budapesten 2013 óta 5 ezerről 10 ezerre nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma a gazdaság és a munkaerőpiac változásai, valamint a Szakképzés 4.0 stratégia bevezetése nyomán.[1]
Évről-évre egyre népszerűbb a Szakma Kiváló Tanulója Verseny is, az idei évben azonban a megszokottnál is több diák jelentkezett a versenyre. Míg tavaly Budapesten 1.300 tanuló vett részt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által lebonyolított előválogatókon, idén már 1800 felett volt a résztvevők száma.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2008 óta évente megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny célja, hogy a szakképzés színvonalát tovább emelje. Életszerű, gyakorlatias feladatok megoldására ösztönzik a diákokat, amellyel nem csak országos szinten mérettethetik meg magukat, de a jövőben is hasznosíthatják az itt megszerzett rutint.
[1] Forrás: Kulturális és Innovációs Minisztérium