AEMC Közgyűlés és Smart City fórum

AEMC Közgyűlés és Smart City fórum

AEMC Közgyűlés és Smart City fórum

AEMC Közgyűlés és Smart City fórum 12/03
AEMC Közgyűlés és Smart City fórum 08:50

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiuma és a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda szervezésében került sor november 28-29-én az Európai Nagyvárosok Kamarái Szövetségének (AEMC) budapesti közgyűlésére, valamint a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett Smart City Fórumra. A közgyűléshez kapcsolt Fórum központi témája ezúttal az Okos- és a Fenntartható városfejlesztés volt, amit Koji László BKIK alelnök kamarai oldalról nyitott meg.

Az AEMC tagvárosok közül képviseltette magát a londoni és a manchesteri, a dublini, a brüsszeli, a berlini és a frankfurti, a barcelonai, az isztambuli, párizsi kereskedelmi és iparkamara vezetője.

A délutáni kamarai közgyűlés fő témája a „start up cégek és a scale up vállalkozások” támogatása, jövője volt a középpontban, amelyhez ezúttal a BKIK oldalán csatlakozott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány is.

A résztvevők egyöntetű véleménye, hogy a Budapesten megrendezésre kerülő AEMC közgyűlésnek, és Okos város fórumnak komoly rangot adott, hogy az új budapesti városvezetés - akárcsak a régi – támogatásáról biztosította a rendezvényt, és az Új városháza dísztermében városvezetés részéről a köszöntőt a Smart City programért is felelős újonnan megválasztott főpolgármester helyettes tartotta.

Képgaléria