Sikeres évet zárt a Kereskedelmi Tagozat

Sikeres évet zárt a Kereskedelmi Tagozat

Sikeres évet zárt a Kereskedelmi Tagozat

Sikeres évet zárt a Kereskedelmi Tagozat11/28
Sikeres évet zárt a Kereskedelmi Tagozat17:35

Évzáróval egybekötött, kihelyezett, ünnepi küldöttértekezletet tartott Szentendrén a BKIK Kereskedelmi tagozata. A Korona Étteremben november 27-én megrendezett ülést tisztségviselők és a tagozat küldöttei tisztelték meg jelenlétükkel.

A napirend elfogadását követően, Szatmáry-Jähl Angéla tagozati elnök az év sűrű eseménysorozatát részletező beszámolójában két témakört – a digitális forradalom következtében kialakult új technológiákat, illetve új vállalkozói környezetben megváltozott kereskedelmi folyamatokat, valamint a környezetvédelmet – emelt ki.  A digitalizáció jegyében alakult meg év közben az E-kereskedelem osztály a tagozaton belül. E területen tananyag is elkészült és jövőre el lehet kezdeni az oktatását.

A digitalizációhoz kötődik az új pénznemek, technikák terjedése, a személyes kapcsolatok jelentősége csökken. A tagozati előadások egy része azt célozta, hogy ezeket a technikákat megismertessék a vállalkozókkal, felkészítsék őket a használatukra.  A digitalizációval egyidejűleg a kamarán belül a generációváltásra is fel kell készülni – vélekedett az elnök.

Kitért arra, hogy kiemelt jelentőségű együttműködési megállapodásokat is előkészítettek, úgy az oktatás, mint a turizmus, idegenvezetés terén. - A Kamarai Napokon, amely idén a V4-ek jegyében zajlott mintegy két héten át zajló programsorozat keretében, a tagozat aktív szervezéssel és jelenléttel vett részt. Fórumainkat neves előadók tisztelték meg jelenlétükkel, többek között Áder János köztársasági elnök úr, aki előadásában a vállalkozók a környezetvédelemben betöltött felelősségét hangsúlyozta, amely óriási, hiszen a tét az, hogy gyermekeink számára élhető földet hagyjunk magunk után – számolt be a fontosabb eseményekről Szatmáry-Jähl Angéla.

A BKIK Küldöttgyűlésére való felkészülés jegyében a tagozat elnöke ismertette a BKIK 2020 évi gazdálkodására és költségvetésére valamint szakmai programjára vonatkozó javaslatokat, az alapszabály módosítására vonatkozó előterjesztéseket és a 2020 évi kamarai tisztújító választások előkészítésével kapcsolatos feladatokat.

Felhívta a figyelmet, hogy 2020 a törvény által előírt kamarai tisztújításon azon vállalkozások kamarába bejelentett képviselői lesznek választhatóak, amelyeknek tagsága az adott tagozatban december 31-ig rendezett. December 31-e után már nem lehet átkérni a vállalkozást más osztályba, tagozatba.

A beszámolót és a hozzászólásokat követően a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a megtárgyalt napirendi pontokat.  Szatmáry-Jähl Angéla köszönetnyilvánítással fejezte ki elismerését a Kereskedelmi Tagozat és az együttműködő tagozatok, a küldöttek és partnerek éves munkájáért.  Az alkalomhoz méltó ünnepség közös vacsorával és kötetlen beszélgetésekkel zárult.