Fenntartható, tudásvezérelt vállalkozások

A párbeszéd és a tudásmegosztás a vállalkozások vagy vállalatok között az egyik legfontosabb feladatunk – mondta Harsányi Mónika, a BKIK nemzetközi projektirodájának vezetője. Az idei évi meglévő és új projektek megvalósítása mellett az iroda jelenleg egy

A nemzetközi projektiroda szinte egy különálló „bolygócsoport” a kamarán belül – fogalmaz Harsányi Mónika. Feladatuk, hogy nemzetközi partnerségben, konzorcium- ban megvalósuló vállalkozásfejlesztési projekteket hajtsanak végre és új projekteket fejlesszenek. Portfóliójuk 2017 óta épül, és Európai Unió által interregionális együttműködéseken alapuló projekteket valósítanak meg. Fejlesztési tevékenységeiknek köszönhetően idén hat projektajánlatot tudtak beadni a különböző pályázati felhívásokra, amiből hármat el is nyertek, és több tender még bírálat alatt van. Az elnyert projektek egy részének megvalósítása már elindult, egy részük 2024 első félévben várható. A projektiroda feladata az is, hogy behozzon olyan nemzetközi trendeket, innovációs témákat a kamarába, amelyeket utána a hazai vállalkozásoknak projektakciók, szolgáltatások, tréningek és tudástranszfer-folyamatok formájában kiajánlhatnak. A nemzetközi tevékenységük által ezekben a projektekben magyar partnerként szerepelnek, így nemcsak a budapesti, hanem az összes magyar vállalkozás – természetesen a projekt tematikájának megfelelően – a célcsoport. Ha integrálják ezeket a tapasztalatokat, projekteket a kamara szolgáltatásának portfóliójába, sokkal megalapozottabb háttérrel tudják kielégíteni a piaci igényeket.

 

"A projektiroda feladata az is, hogy behozzon olyan nemzetközi trendeket, innovációs témákat a kamarába, amelyeket utána a hazai vállalkozásoknak projektakciók, tréningek és tudástranszfer-folyamatok formájában kiajánlhatnak."

 

Amikor új projekteket fejlesztenek, akkor olyan tematikákban gondolkodnak, amelyeket a meglévő projekttevékenységeikre alapozva tudnak továbbfejleszteni, így fordultak 2018 óta a fenntarthatóság felé. Több olyan nemzetközi projektjük is volt, ami társadalmi innovációra, non- és forprofit együttműködések fejlesztésére vonatkozott. Idén januárban elindították új projektjüket, a Couriers Go Greent. A program fő célja egy innovatív oktatási és zöldstratégiai modell kifejlesztése a logisztikai ágazat szereplőinek, hogy minél zöldebb irányba tereljék működésüket, hozzájárulva ezzel a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Ebben a projektben egy hatországos, országspecifikus elemzésre alapuló innovatív képzési tananyag jön létre, amely segíti a szállítmányozó szektorban tevékenykedő vállalatokat, a hozzájuk kapcsolódó beszállítókat, partnereket a zöldátállás elsajátításában, ezzel támogatva őket karbonlábnyomuk csökkentésében. A Couriers Go Green projekt abban is segít, hogy felmérje az adott vállalat aktuális helyzetét. Megoldási javaslatot és adaptálható eszközt kínál a zöldátálláshoz, majd a folyamat végén tanúsítványt ad a vállalatnak. Fontos, hogy a munkavállalók esetében is történjen szemléletformálás. Ez az oktatási csomag képes erre. Emellett imázs szempontjából is lényeges, hogy egy cég megmutassa magáról, hogy minden munkavállalója otthon van a témában és a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve képes dolgozni. 

Idén ősszel egy másik nemzetközi projekt megvalósítása is elkezdődött, ez a Value Factoring. A projekt lényege, hogy szektorközi párbeszédet generáljanak a feldolgozóipar területén. A projekt lehetőséget teremt arra, hogy az iparág szereplőit és hozzá közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó szervezeteket összehozza, és további nemzeti, illetve nemzetközi együttműködéseket generáljon. 

A vállalatok törekednek a fenntarthatóságra, ennek persze nem csak zöld okai vannak. Erre nagyon jó példa az idén már harmadik alkalommal megvalósított Bridge to Benefits program, amely a kamara leginnovatívabb, leginspiratívabb, széleskörű együttműködésen alapuló fenntarhatósági programja. A program célja, hogy szemléletformálást indítson kisvállalkozások körében a társadalmi és környezetileg hasznos üzleti működés kialakítására. Idén mintegy 36 szervezet együttműködésével zajlik a program. Rendkívül diverz közösség, kiemelkedő hazai nagyvállalatok, civil szervezetek, egy felsőoktatási intézmény és egy önkormányzat is részt vesz a kkv-k mellett. A sokszínű mentori körnek köszönhetően a program sok értékes, naprakész gyakorlati tudást kínál kkv-knak. Fontos kihangsúlyozni, hogy a mentorszervezetek nemcsak tudást adni jönnek a kkv-k részére, hanem tudást is vihetnek el. A programba bekerült vállalkozások fenntarthatósági tevékenységei is évről évre változnak, nagyon jól tükrözik az aktuális társadalmi és környezeti kihívásokat, amelyekkel nap mint nap szembesülünk.

 

 

A futó programok mellett az iroda kezdeményezésére hamarosan új szolgáltatással debütál a kamara. Ez a Business in Hungary, amely egy dinamikus tudástár hazai és Magyarországon tevékenykedő külföldi tulajdonú vállalkozásoknak. A kezdeményezés háttere szintén az egyik korábbi, nemzetközi projekt, amelynek megvalósításakor az volt a tapasztalat, hogy a hazai vállalkozások szívesen látnák a kamara segítségét abban, hogy az megfelelő gyakorlati információval lássa el őket a vállalkozás indításához és a cég menedzseléséhez, ügyviteléhez kapcsolódó témákban egyaránt. A Business in Hungary egy olyan tudástár, amely számos területen ad támogatást egy cégnek a bejelentéstől, adminisztrációtól kezdve az adózási kötelezettségen át a jogi segítségig, valamint az ügyfélkapu kezeléséig angol és magyar nyelven. Ennek van egy statikus oldala, amely a honlapon lesz elérhető a tudástárban, valamint egy dinamikus, amely lényegében egy üzleti adminisztrációs és üzletfejlesztési tanácsadó szolgáltatás lesz, amelyet november végén mutatnak be. A szolgáltatás célja az is, hogy a kamara tagjainak számát bővítsék, főleg olyan vállalkozásokkal, amelyeknek külföldi tulajdonosuk van, de hazai cégként Magyarországon végzik üzleti tevékenységüket.

 

ZOVÁTHI DOMONKOS/Világgazdaság