„Újraorientáció” kamarai segítséggel

Napjainkban a gazdasági szférának nagyon fontos, hogy a cégek, vállalkozások igényeiknek megfelelően képzett, hozzáértő munkavállalókat kapjanak, akiknek piacképes tudásuk van – mondta el Kovács Judit, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felnőttképzési

Általános tapasztalat, hogy a munkaerőpiac széles körű szükségletei miatt a BKIK valamennyi felnőttképzésére folyamatos igény mutatkozik, amelyekre cégek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek is jelentkezhetnek.

Az Országos képzési jegyzéket, vagyis a néhai OKJ-t a 175 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel 2020-tól, innentől alapszakmák, részszakmák, valamint szakmai képzések elvégzésére nyílik lehetőség – ismertette Kovács Judit. A BKIK felnőttképzési vezetője elmondta: az alapszakmák oktatását kizárólag iskolarendszerben lehet megszervezni, szakképesítést és részszakmát pedig felnőttképzésben lehet szerezni. Az utóbbiak az egyes szakmáknak olyan önállóan elkülöníthető részei, amelyek legalább egy munkakör betöltéséhez szükséges ismeretet adnak.

A képzés elvégzéséről a résztvevő tanúsítványt szerez, amely előfeltétele a képzőtől független, akkreditált vizsgaközpontban teljesíthető képesítő vizsgának. A sikeres vizsgát követően a résztvevő hivatalosan is szakképzettnek minősül, megszerezte a részszakmát. A BKIK felnőttképzési programjaiban igyekszik naprakész tudást átadni, a szakértelmet a mai kor követelményeihez igazítani, vállalkozásuk indítását és működtetését sikeressé tenni a felnőttképzési opciók mellett piaci képzésekkel is. A felnőttképzési programnak több célcsoportja is van. Egyrészt a technológiai fejlődés, a piaci környezet változásai megkövetelik, hogy a szakemberek továbbképezzék magukat, és így versenyképes legyen a tudásuk. Ez fontos cégeknek, vállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak, magánszemélyeknek egyaránt. Másrészt a pályaelhagyóknak fontos, hogy megtalálják és megtanulják új hivatásukat, amelyhez az alapokat és a gyakorlati oktatóknak köszönhetően az inspirációt is tudják képzéseiken biztosítani.

- Követjük a módszertani, technológiai trendeket, és a piaci környezet változásaira is igyekszünk reagálni, például továbbképzést szervezünk a hibrid és elektromos, azaz alternatív hajtású autók javításának tárgykörében. Ezekre a továbbképzésekre nem csupán autószerelők vagy karosszérialakatosok jelentkezhetnek. A résztvevők között találjuk a Magyar Autóklub szakembereit is, hiszen egy alternatív hajtású autó mentéséhez teljesen máshogy kell hozzáfogni, mint a belső égésű motoros járművek esetében. Kamaránk a felnőttképzési célok megvalósítása érdekében, valamint azért, hogy közvetlenül a piaci szereplőkkel együttműködve lássunk rá az igényekre, és közösen szolgájuk azokat, szorosan együttműködik cégekkel, szakmai szervezetekkel és szakképző intézményekkel egyaránt – mondta el Kovács Judit.

Együtt dolgoznak többek között a Felnőttképzők Országos Szövetségével, a Budapesti Ügyvédi Kamarával, az Aeroplex Közép-európai Kft.-vel és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal. A képzések lebonyolításában szorosan együttműködnek a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrummal, korszerű szakmai tudású vállalkozókkal és cégekkel. – Az Aeroplexszel közösen indított képzésünk különlegessége, hogy úgy képezzük a résztvevőket a cég elvárásai és követelményei szerint, hogy a sikeres vizsgák után egyből el is tudnak helyezkedni az Aeroplexnél – emelte ki Kovács Judit. Ezzel kapcsolatban Demény Árpád, az Aeroplex Közép-európai Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: – Cégvezetőként üdítő volt látni, hogy a BKIK az első perctől pontosan értette a cégünk munkaerőpiaci szükségleteit. Felnőttképzési megoldásaikkal pedig olyan rugalmasságot és testre szabottságot kaptunk, ami egyszerre példaértékű és hiánypótló. 

 

Repülőgép-szerelői vizsga az Aeroplex Kft. műhelyében

 

A felnőttképzésben kiemelten fontossá vált az „újraorientáció”. A jelen munkaerőpiaci helyzetben a gazdaság átalakulásával többen felnőttként kényszerülnek arra vagy jutnak arra a döntésre, hogy pályát módosítsanak, amihez új kompetenciákat kell elsajátítaniuk vagy új képesítést kell szerezniük. Felnőttképzési programjainkkal ebben szeretnénk segíteni nekik, például piaci képzéseinkkel. Jó példa az említett „újraorientációra”, hogy ingatlanközvetítői, társasházkezelői képzéseinkre nagy számban jelentkeznek pályamódosító felnőttek, de nagy piaci igény mutatkozik közösképviselő-képzésre is. A diplomásoknak is biztosít lehetőséget a kamara, például a gazdasági mediátor képzéssel. Az Aeroplexszel közös képzés esetében ez egy kölcsönösen nyertes, win-win helyzet, mivel a cég a költséges munkaerő-kölcsönzés helyett „tailor-made” szakembereket kaphat, a végzett hallgatóknak pedig azonnal állást ajánlanak a képzés után. Ezzel pedig mindkét oldal nyer, cég és magánszemély egyaránt. A kamarai szerepvállalás viszont nem merül ki ennyiben, a képzésekre azok is jelentkezhetnek és jelentkeznek is, akik nem kamarai tagok, a BKIK emellett tanácsadással is segíti az érdeklődőket.

Jellemzően nagy a fluktuáció minden szektorban, és nagyon sokan nyitottak az új lehetőségekre. Sokan pont a hirdetéseket, a lehetőségeket látva szeretnének valamilyen új irányba orientálódni, nem lehet csupán egy területre vagy ágazatra szűkíteni az érdeklődők körét. Vannak szakmák, ahol mesterlevél szükséges az önálló vállalkozás indításához, de szintén mesterlevél vagy kamarai gyakorlati oktatói képesítés szükséges ahhoz, hogy valaki tanulót foglalkoztathasson. A mesterképzések során a szakmai ismeretek mellett vállalkozási és pedagógiai ismeretek képezik a tananyag részét. A BKIK évek óta foglalkozik mesterképzéssel, csak az elmúlt másfél évben a felnőttképzéseken 634 hallgató szakmai fejlődéséhez járult hozzá a kamara. A kezükbe adott tanúsítvány vagy képesítő bizonyítvány azonnal hasznosítható gyakorlati szaktudást képvisel. A mesterképzéseken 122 főnek adhattak át mesterlevelet, avathatták szakmája mesterévé, segítették elő a vállalkozóvá válását, akik ezentúl kiemelkedő tudásukat átadhatják a jövő generációk szakembereinek.

 

Mesterlevél átadó ünnepség a BKIK Székházában

 

A felnőttképzés itt kapcsolódik össze a kamara által szintén több ponton segített és támogatott duális képzéssel, hiszen a mesterek diákokat is fogadhatnak a duális képzésben. A szakember-utánpót- lás ilyen magas szintű támogatása közös küldetése a kamaráknak és a gyakorlati képzésre jogosult szakembereknek. Túl azon, hogy a mesterlevelet szerzők csaknem száz százaléka szeretné valamilyen módon továbbadni a tudását, a magasabb képesítési szint azon szakembereknek is fontos, akik versenyelőnyként tudják használni a mesterlevelüket, amellyel azt is láttatják, hogy szakmájukat magas szinten, mesterként végzik – részletezte Kovács Judit. A visszajelzésekkel kapcsolatban a szakember elmondta: a végzett hallgatók azért ajánlják a BKIK felnőttképzéseit, mert a kedvezménnyel igénybe vehető oktatások magas minőségét több évtizedes szakmai, gyakorlati tudású oktatók garantálják, a kontaktórás és/vagy online képzéseket pedig a résztvevők munkahelyi kötelezettségeihez igazodva hétköznap esténként, hétvégente tartják.

Fontos az is, hogy tanfolyamainkon a szakmai kompetenciákon kívül a hivatásuk gyakorlásához szükséges egyéb képességek erősítésében is segítjük hallgatóinkat. Képzéseinken valamennyi képzési kategóriában folyamatos kedvezményeket, kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, és az sem utolsó szempont, hogy rugalmas, emberközpontú hozzáállásunkkal segítjük résztvevőinket a beiratkozástól a vizsgáig. Sőt utána sem engedjük el a végzett hallgatók kezét, a BKIK díjmentes vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos tanácsadással, pályázatfigyeléssel, különböző fejlesztési programokkal segíti a budapesti vállalkozásokat. A felhívásainkkal a közösségi médiában is találkozhatnak, aki pedig célzottan keres, a BKIK honlapján a felnőttképzés menüpontban találhat bővebb információt. Felnőtt- és mesterképzéseinken várjuk a pályakezdő vagy pályamódosító, munkanélküli vagy akár új hobbikereső szakembereket, kezdő vagy már gyakorló vállalkozókat, akik tudják, hogy a tudás a legjobb befektetés – ismertette Kovács Judit.

 

M. ORBÁN ANDRÁS/Világgazdaság