Roadmap to the US market

Aavagy hogyan törjünk be az amerikai piacra?

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Irodája (US Embassy Commercial Service) egy éve tartó együttműködésének keretében, idén is nagy érdeklődés mellett rendezte meg március végén az “Útmutató az amerikai piacra lépéshez” c. szemináriumot, amelyen több mint 80 cég képviselője vett részt.

Az “Útmutató az amerikai piacra lépéshez” című szemináriumon amerikai és magyar előadók tartottak előadásokat az amerikai kormányzati támogatási hálózatokról, amelyek a magyar vállalatokat üzleti tevékenységük kiterjesztésében segítik az Egyesült Államokban. Bemutatták továbbá, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara milyen módon segíti a magyar vállalatokat nemzetközi céljaik elérésében.

Az esemény Dr. Balog Ádám, BKIK általános alelnök megnyitó szavaival indult, aki hangsúlyozta, hogy “ amikor a mai kor kihívásairól beszélünk, nem hagyhatjuk ki a vállalkozókat, hiszen a modern civilizáció, a világ, amelyben élünk, az üzletemberek ideológiáján alapul, amely mentén alakították a világot az utolsó néhány évszázadban. Bármit is teszünk a gazdaságban, ezekre az alapokra építkezünk. Ez a rendezvény a vállalkozókért van, azért, hogy olyan lehetőségeket ismerjenek meg, amelyekkel gazdagíthatják növekedési képességüket és bővíthetik üzleti lehetőségeiket.”

Dr. Balog Ádám

A SelectUSA programot Neil Pickett, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének vezető kereskedelmi tanácsosa mutatta be, majd a rendezvény kiemelt előadói Dél-Karolina, Pennsylvania, Minnesota és Florida államok befektetésösztönző programjairól adtak betekintést. Az előadásokban kiemelték azokat a hasznos módszereket, amelyek révén a SelectUSA program személyre szabott segítséget tud nyújtani vállalatoknak és startupoknak fontos üzleti döntések meghozatalában, valamint a gazdaságfejlesztési szervezeteket, amelyek partnerek lehetnek az amerikai befektetési terveik végrehajtásában.

Neil Pickett

A résztvevő cégvezetők olyan magyar előadóktól hallhattak amerikai befektetésekkel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat, piacra lépési stratégiákat és sikeres vállalatirányítási gyakorlatokat, akik már sikeresen felépítették vállalkozásukat az Amerikai Egyesült Államokban. Emellett hasznos tájékoztatást kaptak az amerikai jogi keretrendszerről és a bankszámla nyitás lépéseiről.

A résztvevők visszajelzései szerint az esemény információban gazdag és inspiráló volt, valamint pozitívan értékelték a szakmai hozzáállást, kiváló levezetést és a barátságos légkört, melyek együttesen emelték az esemény színvonalát. Nagy öröm volt számunkra, hogy ilyen nagy számban vettek részt az amerikai piacra nyitott magyar vállalkozások a rendezvényen és aktívan kihasználták a szakmai előadások után biztosított B2B üzleti konzultációs lehetőséget az amerikai delegáció tagjaival.

 

Az üzleti fórum előadásai: