Üzleti reggelivel egybekötött bejárást tartott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozata a MOL Székházban november elején. Haranghy Csaba, a BKIK Ipari Tagozatának elnöke köszöntőjében az üzleti bizalomra helyezte a hangsúlyt, amely egyik mércéje lehet a kamarai bizalom védjegy rendszere is. A bizalom másik kritériuma a kapcsolati háló, amelynek építésére a találkozó szintén lehetőséget biztosított.
A résztvevők – vállalkozók és munkavállalóik – nagy érdeklődést mutattak a MOL Campus torony építése és üzemeltetése iránt, de arra is sokan kíváncsiak voltak, merre tart a jövő munkahelye.
A bejáráson elhangzott: a MOL Campus a fenntarthatóság jegyében épült: napelemeket, geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszert, szürkevíz újrahasznosítást alkalmaznak, amellyel a vállalat hatékonyan csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. A székház működése így összehangban áll a MOL stratégiai céljával is, amely szerint a régió körforgásos gazdaságának kulcsszereplői szeretnének lenni.