Az okosváros-megoldások nemzetközi áramlatába kerülhetnek a magyar vállalkozások

A kamara kiemelt sikerként könyveli el, hogy gyümölcsöző együttműködéseket kötöttek a hazai cégek a barcelonai Smart City Expón

Kiemelt és gyors sikert hozott a résztvevő vállalkozások számára  a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara koordinálásában megvalósuló Barcelona Smart City Expón történő részvétel, minek keretében közös standon jelenhetett meg a 16 magyarországi cég. A kiállításon a delegáció tagjai nemzetközi közönség előtt mutatták be az okosváros-koncepcióhoz kapcsolódó megoldásaikat, és már pár napon belül számos üzleti megállapodást kötöttek és számos ügy van folyamatban. A BKIK nemzetközi intézményi kapcsolatrendszerét is újabb egyezményekkel erősítette, ami által a jövőben még hatékonyabban segíthetik a spanyol piacra aspiráló magyar vállalatokat.

A barcelonai Smart City Expón részt vevő magyar küldöttség tagjait a BKIK pályázati rendszerben választotta ki az informatikai szektorban működő vállalkozások közül. A cégeknek a közös standon lehetőségük volt bemutatni például az okosparkoláshoz vagy az okosenergia-felhasználáshoz kapcsolódó fejlesztéseiket.

A kiállítás több magyar cégnek is konkrét üzleti eredményeket hozott: így szerződés született többek között egy napelemes térburkolatot gyártó hazai cég és egy spanyol disztribútor között; egy okosparkolási rendszereket üzemeltető magyar cég és a világ egyik legnagyobb energiavállalata között; egy IoT termékfejlesztéssel foglalkozó magyar vállalat pedig egy spanyol kisváros komplex okosrendszereire vonatkozóan írt alá megállapodást. De nemcsak a spanyol beruházók körében arattak sikert a hazai cégek: érkeztek megrendelések a magyar fejlesztésű napelem padok rendelésérelitván és navigációs megoldásokat kínáló szoftverre amerikai ügyfelektől, városoktól is.

„A BKIK egyik fontos célja, hogy nemzetközi piacra segítse azokat a hazai vállalkozásokat, amelyek fejlesztéseikkel a világ élvonalában járnak, azonban önállóan csak sokkal nagyobb ráfordítással juthatnának el a külföldi megrendelőkhöz. A barcelonai kiállítás kiemelt sikereket hozott nemcsak a résztvevő cégek, de a Kamara számára is. Arra törekszünk, hogy a mostani üzleti utunk során épített kapcsolatrendszer hosszú távon hozzájárulhasson majd a hazai vállalkozások sikereihez” – mondta el Csókay Ákos, a BKIK főtitkára.

A BKIK együttműködési megállapodást írt alá a Barcelonai Kereskedelmi, Ipari és Navigációs Kamarával, és további tárgyalásokat folytatott a barcelonai Smart City program vezetőivel, valamint a barcelonai Vállalkozói Szövetséggel (Foment del Treball), amellyel ugyancsak megállapodástervezet összeállítására került sor.

A kiállítás után a Kamara a Madridi Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Kamara meghívására – a madridi Magyar Nagykövetség szervezésében – egy további konferencián és B2B találkozón is részt vett, és megismerkedett a spanyol főváros Smart City programjával is. A madridi és budapesti kamara immár három évtizede ápolja szakmai kapcsolatait, ami sok lehetőséget biztosít a hazai kkv- szektor számára a spanyol és dél-amerikai piacon való megjelenésre.

A Barcelona Smart City Expón való részvétellel és spanyolországi úttal részletesen is foglalkozott a Porfolio.hu online gazdasági újság.