A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) az általuk képviselt vállalkozások kiszámítható működésének biztosítása érdekében – a PMKIK kezdeményezésére és a BKIK e kérdéskörrel időről-időre foglalkozó szakmai anyagainak figyelembevételével – az alábbi nyilatkozatot teszik:
A fővárosi adminisztráció elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata – minden ésszerű szakmai tiltakozás ellenére – mára oda vezetett, hogy mind a közösségi, mind az egyéni közlekedés eljutási ideje nagymértékben megemelkedett.
AZ UTAK ÁTERESZTŐ KÉPESSÉGÉNEK TUDATOS CSÖKKENTÉSE MIATT FOLYAMATOSAK A DUGÓK, ELLEHETETLENÜL AZ ÁRUSZÁLLÍTÁS, A MUNKAHELYRE TÖRTÉNŐ UTAZÁS IS INDOKOLATLANUL HOSSZÚ IDŐT VESZ IGÉNYBE.
A jelenlegi helyzet már a gazdasági növekedés gátjaként működik. Azonnali szemléletváltásra van tehát szükség, amely szerint a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy forgalmi áteresztő kapacitásokat csökkentsen, tiltásokat vezessen be, ezáltal még a légszennyeződés mértékét is növelve, hanem az, hogy a közlekedési igényekre adott megoldásokat a leggyorsabb és környezetbarát módon valósítsa meg!
Meggyőződésünk, hogy minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra, vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál az szükségszerűen egyoldalú lesz.
A FŐVÁROS FELADATA, HOGY A KÖZLEKEDŐK MOZGÁSÁT NE ELLEHETETLENÍTSE, HANEM TÁMOGASSA, VALAMINT, NE MEGMONDJA NEKIK, HOGY MIVEL KÖZLEKEDJENEK, HANEM A MEGFELELŐ LEHETŐSÉGEKKEL ÖSZTÖNÖZZÖN A FENTARTHATÓ MEGOLDÁSOK ALKALMAZÁSÁRA.
A személy- és árufuvarozási közlekedési igény keletkezése egyébként döntő mértékben determinált. A gyermek el kell jusson az iskolába, a szülő be kell érjen a munkahelyre, a nagyszülő el kell jusson az egészségügyi ellátóhoz és a szabadidő kulturált eltöltésének is része a helyváltoztatás.
A BKIK és a PMKIK több mint 400 ezer vállalkozást képviselnek Budapesten és az agglomerációban. Az ő érdekükben felszólítják a Fővárost, hogy azonnali hatállyal:
- függessze fel a 'Mobilitás 2030' program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi forgalom ellehetetlenítésére koncentrál,
- szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, az oszlopokkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg,
- tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek Lánchídon történő áthaladását
Az azonnali hatályú intézkedéseken túlmenően azonban a két kamara szükségét látja annak, hogy a városi logisztika és azon belül a citylogisztika közlekedéstudomány által jól megfogalmazott, ellenőrzött és a gyakorlatban bevált eszközrendszere a Főváros közlekedésfejlesztése terén alkalmazásra kerüljön. Így például:
- elengedhetetlen hatástanulmányok készítése az eltérő megoldási javaslatokra,
- a szakemberek által rendszeresen felvetett „smart city" javaslatokkal kiválóan lehetne optimalizálni Budapest közlekedését, mint a dinamikus forgalomterelés, parkolóinformációs rendszer, időkorlát áruszállításhoz, behajtási matrica, vagy P+R parkolók létesítése, stb.
- ezek mellett pedig egy gyalogos és kerékpáros közlekedésre tervezett új dunai híd megépítése lenne a cél, a meglévő hidak forgalomból történő kivonása helyett.
Annak érdekében, hogy a kívánt szemléletváltás létrejöhessen, az aláírók a következő fél évben intenzív szakmai munkába kezdenek a vállalkozók bevonásával és még az önkormányzati választás előtt közzé fogják tenni azokat a szempontokat, illetve elvárásokat a Főváros közlekedésszervezését és -fejlesztését illetően, amelyek a főváros és az agglomeráció fejlődését álláspontjuk szerint a legjobban szolgálják.
Nagy Elek s.k.
BKIK elnök
dr. Vereczkey Zoltán s.k.
PMKIK elnök